Egy újabb adalék a korábbiakhoz - itt.
"Ma már széles körben osztott az a vélemény, hogy Orbán Viktor és a Fidesz tekintélyelvű modora határozottan alá fogja ásni nemcsak Magyarország, de az Európai Unió hitelét is, amint átveszi az unió soros elnökségét január elsején, vagyis alig pár napon belül. Sőt, többen úgy vélekednek, hogy egy olyan országnak, ahol ilyen értelmű törvényeket fogadnak el, nincs helye nemhogy az unió élén, de egyáltalán az egész európai közösségben sem."
Sebaj, igaz? Van élet az Európai Unión kívül is...
2010. december 30., csütörtök
2010. december 27., hétfő
Sajtószabadság ürügyén
Valahogy egyet gondoltunk, csak az első, idézett bekezdéssel kellett kiegészítenem a készülő bejegyzésemet...
"... a huszonhetek elnökségét egy olyan ország fogja ellátni, amely többé nem klasszikus parlamentáris demokrácia, hanem legalábbis autoritárius demokrácia, de lehet, hogy már puha diktatúra."
Kb. 28 tagállama van az EU-nak. Mivel az elnökségi időszaki fél év, ezért nagyjából 14 évenként kerül majd újra sorra ugyanaz a tagállam. Vagyis az elkövetkezendő 14 évre - a médiatörvény árnyékában - kellőképpen és ügyesen ássuk el magunkat. Ne legyenek illúzióink: pillanatnyilag ugyan még konkrétan OV-t emlegetik, de néhány hónap múlva már nem őt fogják szóba hozni, nem a Fideszt, nem a töketlen ellenzéki pártokat. "Kik? Ja? A magyarok?" Elintézték nekünk - ismét. Köszönjük. Persze mi, magyarok, képesek leszünk ezért is őket hibáztatni. Pedig a "mindenki más hibás, csak én nem" már pszichiátriai eset.
Talán meg kellene értenem, hiszen egy korosztály vagyunk. Mégsem értettem őt már '89-ben sem, élő, egyenes adásban. Gyűlöletből, uszításból, abból, hogy a másiknak ott teszek keresztbe, ahol tudok, nem sarjad jövő.
Néha úgy érzem, nem ebbe az országba való vagyok, ezért majd biztos a fejemre vonom sok "honfitársam" lenézését, köpködését, zsidólibsibolsi és egyéb jelzőjét - jobb és bal oldalról egyaránt. Csak szertenézek - és nem lelem honomat a hazában.
Abban az "átkosban" sokkal magyarabbnak éreztem magam, kiváltképpen ha külföldre utaztam, de itthon is. Bizony. Büszke voltam a magyarságomra. Pedig akkor még nem "demokráciában" éltem, mégis büszkén hordtam a kokárdát - akkor, amikor annak ideje volt. Nem emlegették annyit Trianont (pláne nem vizelték körbe), mégis fájt az mindenkinek. Nem döngette senki a mellét, hogy mi különbek vagyunk mindenkinél - mégis tudtuk, számon tartottuk arra érdemes magyarjainkat a nagyvilágban.
Most meg azt mondja a 80 éves apukám amikor beszélünk és kifakadok, hogy "kislányom, nem kell ilyeneket mondani a telefonban". Ide jutottunk...
"Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre."
Mond ez még valakinek valamit is ebben a hazában??? Az utóbbi húsz évben se a Himnusz, se a Szózat meg sem született volna.
"A választók természetesen keveset tudnak arról, pontosan mit is jelentenek a diplomácia különböző kódjelei, de elvárják politikusaiktól, hogy jó hírünket keltsék a nagyvilágban, s ha azt tapasztalják, hogy valamilyen ok miatt pária szerepbe kerülünk, azt rossz néven veszik és előbb-utóbb büntetik. Ezért is törekszik minden hazai politikus arra, hogy elsősorban itthon demonstrálja: mennyire elismert és megbecsült tagja a nemzetközi politikának."
2010. december 11., szombat
Előre? Vagy hátra?
Ha éhen pusztul is a város, akkor is kicsinálom.... - mondta. Többen is hallották, nevét nem vállalja senki.
A rémálom nem akar szűnni.
A rémálom nem akar szűnni.
- A gonoszságnak nincs, mi gátat szabjon? Miért?
- Hol van a józan ész, az emberség, a jóság?
- Mi a fontos?
- Hogy lehet úgy lefeküdni este és ébredni reggel és a köztes időszakot is azzal tölteni, hogy valaki romboláson, ártáson, gonoszságon törje a fejét? És hogy lehetnek olyan sokan???
Előre mindez nem visz - csak a mocsárba.
Ugyanakkor valami már ébredezik. Az eladósodott város lakói összefognak. Valaki fenyőfát ajándékoz a város főterére. Óvodások, városlakók díszeket készítenek a település fenyőfájára. Előadók ingyenes fellépést vállalnak. Vállalkozók felajánlják a főtér díszkivilágításának szerelését, üzemeltetését. "Csőcselék" -tagok beszélgetnek egymással. Mosolyognak egymásra. Kezet nyújtanak, megismerik egymást.
Közben pedig forr a katlan, valaki nagy rendet tart a pokolban - hogy mindez a JÓ megszűnjön.
2010. október 7., csütörtök
Végre vége!
2010. október 3-án este kihirdettetett a város ítélete.
A város 23931 szavazati joggal rendelkező lakosából 12786-an éltek is ezzel a jogukkal - így 53.43 %-os volt a részvételi arány. Új polgármesterünk Tétényi Éva lett 8117 szavazattal, míg az ítélet szerint mindössze 4494 voks jutott annak, akinek uralma alatt nyögött a város az elmúlt néhány évben.
Vasárnap este az urnák zárásakor már Tétényi Éva irodájánál voltam. Hiába kínáltak pogácsával, üdítővel, ülőhellyel - se enni, se inni, se ülni nem tudtam az izgatottságtól. Úgy éreztem, hogy ha a város MOST nem él a lehetőséggel, akkor belesüpped a mocsárba, Szent István is borús arccal fordít hátat szülőhelyének. De az esztergomiak végre összefogtak, támogatásukkal kiálltak az új és jó mellett, az elhasznált, megfáradt, meghasonlott régi ellenében. Büszke vagyok a városunkra, a város lakóira!
Az új Polgármester Asszony programjának megismerése, jó tapasztalatok gyűjtése után remélem, hogy a másik oldal 4494 szavazójának módja lesz belátni, hogy érdemes a város és új polgármesterünk oldalára állni, segíteni őt a város érdekében tett munkájában.
2010. október 3., vasárnap
Kéz a kézben
Hiszem és tudom, hogy van valaki, aki vigyáz ránk - a szabad akaratot meghagyva mindenkinek.
Tegnap felemelő volt látni a kerékpáros felvonulást, az emberek mosolyogtak, integettek, dudáltak. Kijöttek a házakból, sokan a V-jelet mutatták.
Érezhető az izgalom, a remény, a feszültség a városban. Gondolatban mind megfogjuk egymás kezét, hogy kiálljunk a JÓ mellett, és távoztassuk a ROSSZAT.
"Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg."
2010. szeptember 30., csütörtök
Save Our Souls
Ez annyira jó, hogy muszáj utalnom rá. Pedig aki írta, nem is idevalósi.
Kedves ismerőseim, barátaim! Jobbikosok, LMP-sek, MSZP-sek, függetlenek, és fideszesek szintúgy. Mi mindannyian e szerencsétlen, jobb sorsra érdemes városnak a lakói vagyunk.
Sosem gondoltam, hogy valaha is érdekelni fog a politika. Most azt látom, érzem és tudom - az ember álljon ki valaki, vagy valami mellett, amiben hisz, amit helyesnek és jónak tart.
Ha oda az erkölcs, a példamutatás - mit adunk tovább a gyermekeinknek? A jövőnek?
Kedves ismerőseim, barátaim! Jobbikosok, LMP-sek, MSZP-sek, függetlenek, és fideszesek szintúgy. Mi mindannyian e szerencsétlen, jobb sorsra érdemes városnak a lakói vagyunk.
- Kérlek Benneteket, hogy adjátok meg az esélyt a változásra.
- Ha kételkedtek, ne személyt nézzetek, hanem a városunkat!
- Menjetek el 3 nap múlva, és szavazzatok az új, bizalomgerjesztő, intelligens, képzett Emberre.
- Hogy újra egymás szemébe tudjunk nézni, bizalommal, mosollyal, nyugalommal.
- Hogy ne kelljen lesütött szemmel járni, és a gondolatainkat is megbéklyózni.
- Hogy fellélegezhessen mindenki, és ez az óriási lélegzetvétel szélként járhassa be várost, a megyét, az országot, elsöpörve innen minden szemetet, félelmet, rettegést, embertelenséget, aljasságot.
Sosem gondoltam, hogy valaha is érdekelni fog a politika. Most azt látom, érzem és tudom - az ember álljon ki valaki, vagy valami mellett, amiben hisz, amit helyesnek és jónak tart.
Ha oda az erkölcs, a példamutatás - mit adunk tovább a gyermekeinknek? A jövőnek?
2010. augusztus 15., vasárnap
Ez van.... (?) (!)
Egy kedves ismerősöm azt kérdezte: mostanában nem jut semmi az eszembe?
Egy csomó minden az eszembe jut, és egy csomó mindenről szeretnék írni. Az új munkahelyen szerzett tapasztalatokról, meglátásokról, élményekről - persze vannak negatív észrevételeim is. Az ilyeneket persze úgy kellene megfogalmazni, hogy vagy ne ismerjenek magukra a szereplők, vagy ha magukra ismernek, legalább ne sértődjenek meg. Szóval - nehéz ügy. De azért keresem a szavakat...
A másik dolog: mivel nem tudom, kik, mikor és hányan vetődnek/tévednek errefelé - nem is nagyon éreztem lelkiismeretfurdalást amiatt, hogy hosszú ideig nem írtam. Ettől függetlenül sok minden foglalkoztat.
Mai felháborodásom/neheztelésem/elmélkedésem tárgya (persze lehet, hogy öregszem): azt hallom, hogy "valaki" a 10 (!) éves fiát a barátjával (?) elengedte a kertmozi este 7 órakor kezdődő előadására - Schindler listája.
Több kérdés is felmerült bennem, de csak magamban háborgok.
- Látta-e az illető maga a filmet?
- Ha nem látta, tudja-e, hogy miről szól?
- Ha tudja, hogy miről szól, de nem látta - miért engedte el a gyereket egy másik gyerekkel?
- Ha elengedte, felkészítette-e? (Lehet-e egy tíz éves gyereket egyáltalán felkészíteni ilyesmire?)
- Mit adhat ez a film egy tíz éves gyereknek - már ha egyáltalán végigüli?
Többször és sokat beszélgettünk róla a párommal, hogy hogyan lehet a második világháborúnak és egyáltalán: a modern kor emberének e szégyenfoltját úgy tálalni a saját gyerekeinknek, hogy felfogják a súlyát? A saját, érett gondolkodású tizenhárom éves fiamat sem lökném be a moziba, hogy itt van, nesze, nézd meg.
Sokat, sokat beszélgetnék vele - aztán először valószínűleg a Hegedűs a háztetőn-nel kezdeném (ami mai szóhasználattal élve kicsit "lájtos"), de azt sem hagynám neki egyedül végignézni. Aztán, ha leülepedett a film és megemésztette, és feltette a kérdéseit, aztán - de csak azután! - néznénk meg EGYÜTT! a Schindler listáját.
Felrémlenek saját tizenéves korom moziélményei: a rengeteg western (spagetti és társai), a kalandfilmek tömege, a kacagtató filmek sora - és sajnálom, nagyon-nagyon sajnálom azt a mai tízévest, aki a Schindler listájával kezdi (kezdheti) a mozizást....
2010. augusztus 3., kedd
A legnagyobb hazugság
Hónapok, de inkább évek óta ez motoszkál a fejemben:
Az ún. " magyar demokrácia", vagy: a magyar "demokrácia", vagy a "magyar" demokrácia legnagyobb hazugsága...
... hogy "a nyilvánosság a legnagyobb erő".
Cáfolja, aki tudja. E jobb sorsra érdemes városban ez még jobban visszatetsző, nevetséges, botrányos, kétségbeejtő, irritáló...
Az ún. " magyar demokrácia", vagy: a magyar "demokrácia", vagy a "magyar" demokrácia legnagyobb hazugsága...
... hogy "a nyilvánosság a legnagyobb erő".
Cáfolja, aki tudja. E jobb sorsra érdemes városban ez még jobban visszatetsző, nevetséges, botrányos, kétségbeejtő, irritáló...
2010. május 12., szerda
Elgondolkodtató
Végre van állásom!:)
Elgondolkodtató azonban, hogy ebben az országban főállású közalkalmazottként (egészségügy!), napi 8 órás munkaidőben - a közalkalmazotti bértábla alapján - az alapbérem annak az összegnek a háromnegyede, amit 2 évvel ezelőtt 4 órában egy országos politikai szervezetnél végzett munkáért fizettek.
2010. április 27., kedd
Dalosünnep
Napsütéses vasárnap délután kellemes program ígérkezik. Az egyik városi gimnáziumban a lakóhelyünkön lévő általános és középiskolák énekkarainak fellépése. Fellép a lányom, és még sok-sok-sok ismerős gyerek, mindre kíváncsi vagyok. Kisváros, közel van az előadás helye, gyalog megyek - mindössze egy fényképezőgép van nálam.
A bejáratnál ér az első meglepetés. Belépődíj van, 500 Ft-ot kérnek a jegyért. Többen csodálkozva-mérgelődve teszik szóvá nemtetszésüket, köztük én is. A programfüzetben sem szerepelt a jegy ára, és a gyerekek sem említették, hogy fizetni kell. A gimnázium adja a helyszínt, a fellépő gyerekek is ingyen, örömmel énekelnek. A belépőjegy a városi várszínház biankó szelvénye, melyen sem az esemény megnevezése, sem a helyszíne, sem az ára nincs feltüntetve, a bejáratnál filctollal írják rá az összeget. Kotorászok a zsebemben, kétszáz forintot találok. Mondom, hogy szeretnék bemenni, keresek ismerőst, és megpróbálok kölcsön kérni. Észre sem veszik, hogy bemegyek. Szerencsére találtam valakit. Innentől kezdve már csak én érzem kötelességemnek, hogy felháborodásom ellenére visszavigyem a pénzt. (Mint utóbb kiderült, a később jövőknek már nem is kellett fizetniük.)
Az önkormányzat kultúrális bizottságának elnöke nyitja meg a dalosünnepet, szavait elnyomja a folyamatosan érkező szülők, a már bent lévő, fel-alá mászkáló nézők, a később sorra kerülő gyerekek duruzsolása. Nincs elég ülőhely, a későn érkezők már csak állva tudják élvezni a műsort, egy helyi dolgozó (?) az első fellépő előadásának közben hoz székeket.
A nézőtéren kívül (állóhellyel rendelkező szülők) rekedtek is folyamatosan beszélgetnek egymással, a sok halk beszéd hallható morajjá erősödik. Vége az első műsorszámnak. A gyerekek aranyosak voltak, egy nem túl jó hírű általános iskola lelkes énekesei, láthatóan munkáját szerető karvezetővel levonul a színpadról. A műsorközlő felkonferálja a következő énekkart.
A már leszerepelt énekesek egy része szintén jár-kel, a másik részéért jönnek a szülők, és előadás közben szállingóznak ki-be. Van olyan szülő, aki csak a saját gyerekét jött el megnézni, már megy is tovább. És ez így megy másfél órán keresztül. Nem csak a szülők és gyerekek, de a fellépő iskolák karvezetői is ide-oda mászkálnak. Szervezetlenség, nemtörődömség, a másik produkciójának semmibevétele - majd az egyik iskola egyik műsorszáma:
"Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a másik énekét is szépnek."
Voltak ott nem szép lelkű emberek is a nézőtéren, mert sokakat láthatóan nem érdekelt az előadás. Néhányan csak kötelező jelleggel jöttek el, mert "fellép a gyerek". Ezt kiváltképpen apukákon lehetett észrevenni, akik néztek már mindenhová kínjukban, amíg sorra nem került a gyerekük, ekkor aztán előrefurakodva kapcsoltak be videót, telefont, kattintgatták a fényképezőgépeket nem törődve azzal, hogy ki előtt mászkálnak, ki előtt állnak meg. Majd a szereplés után fellélegezve vonszolták maguk után a gyereket, és léptek le a vége előtt.
A gyerekek azonban helyesek, ügyesek és nagyon lelkesek voltak. Minden iskola fellépői kitettek magukért, még ha nem is volt tökéletes itt-ott egy-egy hang. A kicsik után jöttek a középiskolák, ahol a városvezetés által gonoszul és bosszúból tönkretett Gimnázium énekkara óriási tapsot kapott. Egy másik, a fiúgimnázium kara a markáns férfihangokkal nagyon kellemes élményt nyújtott, ők is zajos sikert arattak. Legvégén pedig a fiúgimnázium és a katolikus iskola( két kivétellel) lányokból álló énekkarának közös produkciója következett, melyhez kis színpadi jelenetet is kreáltak - nagy tetszést keltett a már félig kiürült nézőtéren.
Észrevételeim:
1. Ha valamiért belépődíjat fizetünk, szolgáltatást várunk érte. Akárha csak annyiban is, hogy normális körülmények között tekinthetünk meg egy előadást. (Elképzelem, ahogy pl. a Zeneakadémián, kórusok hangversenyén, vagy egy komolyzenei előadáson folyamatos nyüzsgés van... Brrr!) Csak a műsorközlőnek kellett volna egy kis útmutatást adni, szólnia, hogy kérem, kapcsolják ki a telefonjaikat, csak a szünetekben távozzanak, a leszereplő énekkarok vonuljanak az emeletre ésatöbbi, ésatöbbi. Szervezőkészség: egyes.
2. Ha a szülők nem tisztelik a gyerekeik (és más gyerekek) teljesítményét, akkor ne várják el a gyerekeiktől sem a méltó viselkedést, sem a kultúra (bármely formájának!) szeretetét, tiszteletét. Úgy érzem, ezzel a nemtörődömséggel beletipornak az érdeklődő lelkekbe, kiölik a gyerekek lelkesedését. Magatartás: egyes.
3. Világos, hogy mindenki szeretné megörökíteni a gyermeke, az unokája produkcióját. Tegyük már ezt úgy, hogy tiszteletben tartjuk a többi ember jogát is arra, hogy nyugodtan tudja nézni, amit szeretne. (A legvisszataszítóbb az a nagymama (?) volt, aki az első sorban ült, majd előadás közben felállt, és a kórus előtt fel-alá mászkálva vette fel telefonjával a műsorszámot, közben majd fellökve a karvezetőt!) Empátia: egyes.
A bejáratnál ér az első meglepetés. Belépődíj van, 500 Ft-ot kérnek a jegyért. Többen csodálkozva-mérgelődve teszik szóvá nemtetszésüket, köztük én is. A programfüzetben sem szerepelt a jegy ára, és a gyerekek sem említették, hogy fizetni kell. A gimnázium adja a helyszínt, a fellépő gyerekek is ingyen, örömmel énekelnek. A belépőjegy a városi várszínház biankó szelvénye, melyen sem az esemény megnevezése, sem a helyszíne, sem az ára nincs feltüntetve, a bejáratnál filctollal írják rá az összeget. Kotorászok a zsebemben, kétszáz forintot találok. Mondom, hogy szeretnék bemenni, keresek ismerőst, és megpróbálok kölcsön kérni. Észre sem veszik, hogy bemegyek. Szerencsére találtam valakit. Innentől kezdve már csak én érzem kötelességemnek, hogy felháborodásom ellenére visszavigyem a pénzt. (Mint utóbb kiderült, a később jövőknek már nem is kellett fizetniük.)
Az önkormányzat kultúrális bizottságának elnöke nyitja meg a dalosünnepet, szavait elnyomja a folyamatosan érkező szülők, a már bent lévő, fel-alá mászkáló nézők, a később sorra kerülő gyerekek duruzsolása. Nincs elég ülőhely, a későn érkezők már csak állva tudják élvezni a műsort, egy helyi dolgozó (?) az első fellépő előadásának közben hoz székeket.
A nézőtéren kívül (állóhellyel rendelkező szülők) rekedtek is folyamatosan beszélgetnek egymással, a sok halk beszéd hallható morajjá erősödik. Vége az első műsorszámnak. A gyerekek aranyosak voltak, egy nem túl jó hírű általános iskola lelkes énekesei, láthatóan munkáját szerető karvezetővel levonul a színpadról. A műsorközlő felkonferálja a következő énekkart.
A már leszerepelt énekesek egy része szintén jár-kel, a másik részéért jönnek a szülők, és előadás közben szállingóznak ki-be. Van olyan szülő, aki csak a saját gyerekét jött el megnézni, már megy is tovább. És ez így megy másfél órán keresztül. Nem csak a szülők és gyerekek, de a fellépő iskolák karvezetői is ide-oda mászkálnak. Szervezetlenség, nemtörődömség, a másik produkciójának semmibevétele - majd az egyik iskola egyik műsorszáma:
"Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a másik énekét is szépnek."
Voltak ott nem szép lelkű emberek is a nézőtéren, mert sokakat láthatóan nem érdekelt az előadás. Néhányan csak kötelező jelleggel jöttek el, mert "fellép a gyerek". Ezt kiváltképpen apukákon lehetett észrevenni, akik néztek már mindenhová kínjukban, amíg sorra nem került a gyerekük, ekkor aztán előrefurakodva kapcsoltak be videót, telefont, kattintgatták a fényképezőgépeket nem törődve azzal, hogy ki előtt mászkálnak, ki előtt állnak meg. Majd a szereplés után fellélegezve vonszolták maguk után a gyereket, és léptek le a vége előtt.
A gyerekek azonban helyesek, ügyesek és nagyon lelkesek voltak. Minden iskola fellépői kitettek magukért, még ha nem is volt tökéletes itt-ott egy-egy hang. A kicsik után jöttek a középiskolák, ahol a városvezetés által gonoszul és bosszúból tönkretett Gimnázium énekkara óriási tapsot kapott. Egy másik, a fiúgimnázium kara a markáns férfihangokkal nagyon kellemes élményt nyújtott, ők is zajos sikert arattak. Legvégén pedig a fiúgimnázium és a katolikus iskola( két kivétellel) lányokból álló énekkarának közös produkciója következett, melyhez kis színpadi jelenetet is kreáltak - nagy tetszést keltett a már félig kiürült nézőtéren.
Észrevételeim:
1. Ha valamiért belépődíjat fizetünk, szolgáltatást várunk érte. Akárha csak annyiban is, hogy normális körülmények között tekinthetünk meg egy előadást. (Elképzelem, ahogy pl. a Zeneakadémián, kórusok hangversenyén, vagy egy komolyzenei előadáson folyamatos nyüzsgés van... Brrr!) Csak a műsorközlőnek kellett volna egy kis útmutatást adni, szólnia, hogy kérem, kapcsolják ki a telefonjaikat, csak a szünetekben távozzanak, a leszereplő énekkarok vonuljanak az emeletre ésatöbbi, ésatöbbi. Szervezőkészség: egyes.
2. Ha a szülők nem tisztelik a gyerekeik (és más gyerekek) teljesítményét, akkor ne várják el a gyerekeiktől sem a méltó viselkedést, sem a kultúra (bármely formájának!) szeretetét, tiszteletét. Úgy érzem, ezzel a nemtörődömséggel beletipornak az érdeklődő lelkekbe, kiölik a gyerekek lelkesedését. Magatartás: egyes.
3. Világos, hogy mindenki szeretné megörökíteni a gyermeke, az unokája produkcióját. Tegyük már ezt úgy, hogy tiszteletben tartjuk a többi ember jogát is arra, hogy nyugodtan tudja nézni, amit szeretne. (A legvisszataszítóbb az a nagymama (?) volt, aki az első sorban ült, majd előadás közben felállt, és a kórus előtt fel-alá mászkálva vette fel telefonjával a műsorszámot, közben majd fellökve a karvezetőt!) Empátia: egyes.
2010. április 22., csütörtök
Az első
Hetek óta figyelem az eget. Minden évben megjegyzem, hogy mikor érkezik. Tavaly április 10-én láttam először. Az idén tegnap jött meg az első. Végevonhatatlanul itt a tavasz:)
2010. április 15., csütörtök
Álláskeresőben - csak úgy keresgélek erre-arra
Meg tudná-e valaki mondani, hogy az alábbiakban részletezett munkához/álláshoz mi a frásznak kell közigazgatási versenyvizsgával rendelkeznie a jelentkezőnek, amikor még a számítógépes rendszerek használata előtt is elég volt ehhez a dologhoz még a 8 általános vagy egy gyors-gépírói tanfolyam is egy-két napos betanítás után?!
" Ellátandó feladatok:
Gondoskodik az igazgatóság mindenkor aktuális rendszere szerint beérkező és kimenő ügyiratok kezeléséről, osztályon belüli iktatásáról. Gondoskodik a bárkódok megrendeléséről, azok nyilvántartásáról, és elszámolásáról, vezeti a jelenléti ívet, a szabadságokat nyilvántartja és kiírja, összeállítja a hó végén a munkából való távolmaradásról szóló jelentést, az étkezési utalványra jogosító kimutatást, a vidéki munkatársak költségkimutatását, egyéb adminisztrációs jellegű kimutatásokat. Közlönyöket, értesítőket, szakkönyveket szétosztja, nyilvántartja, gondoskodik a szükséges irodaszerekről, egyéb anyagokról, közreműködik az éves leltározásban.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Gondoskodik az Igazgatóság mindenkor aktuális rendszere szerint beérkező és kimenő ügyiratok kezeléséről, osztályon belüli iktatásáról."
Amúgy a közigazgatási versenyvizsgáról itt olvasható egy roppant érdekes blogbejegyzés.
2010. április 6., kedd
Húsvét ürügyén...
Elbódulva a szagvelegytől (új szót alkottam! a szagok egyvelege: szagvelegy), elkámpicsorodva a randa időtől, elbúcsúzva az utolsó locsolótól - ebéd után álomba merültem.
Azt álmodtam, hogy a fiaim, akik locsolkodni mentek, végre majd nem kapnak pénzt (én sosem adok senkinek abban bízva, hogy majd végre egyszer megunják a rokonok, és ők sem adnak). Hogy nem kapnak tejbevonó masszás csokoládékat (persze kaptak egy csomót!), hogy a hozzánk látogató rokonok nem az előszobában hadarják el a verseket, és öntenek nyakon engem meg a lányomat a különböző márkájú és illatú üvegekből (persze, hogy így történt), aztán nem állnak gyorsan tovább. Pedig de.
Szóval a végén felébredtem...
Azt álmodtam, hogy a fiaim, akik locsolkodni mentek, végre majd nem kapnak pénzt (én sosem adok senkinek abban bízva, hogy majd végre egyszer megunják a rokonok, és ők sem adnak). Hogy nem kapnak tejbevonó masszás csokoládékat (persze kaptak egy csomót!), hogy a hozzánk látogató rokonok nem az előszobában hadarják el a verseket, és öntenek nyakon engem meg a lányomat a különböző márkájú és illatú üvegekből (persze, hogy így történt), aztán nem állnak gyorsan tovább. Pedig de.
Szóval a végén felébredtem...
2010. március 16., kedd
Olvasási szokásaim
Megtisztelő, hogy számontart. Ezúton is köszönöm neki.
És ha már az ő oldalán rámtalált - továbbpasszolom a kérdőívet oximoron-nak.
1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?
Jaj, hát két ilyen "borzalom" is volt! Az egyik Boris Vian: Köpök a sírotokra!(a mai napig úgy érzem, hogy az a könyv „megrabolt”, és még jól fel is idegesített!!!) Azért vettem meg, és küzdöttem vele, mert a Tajtékos napok c. könyve tetszett Vian-nak. A másik a Garp szerint a világ c. könyv (ami úgy emlékszem, megfilmesítve valamelyik kategóriában Oscar-díjat kapott – Robin Williams-szel a főszerepben -, hogy miért, azt nem tudom. Szerintem a könyv katasztrófa volt.).
Sokat-sokat kell olvasni, hogy az embernek lehessen „legrosszabb könyvélménye”.
2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?
Igazából - sorrend nélkül – a következők:
Lloyd C. Douglas: …És köntösömre sorsot vetettek
Jókai Anna: Napok
Oravecz Imre: Ondrok gödre
Szabó Magda: Az ajtó
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek (ez hangoskönyv formában lett az enyém)
Wass Albert: Átoksori kísértetek
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Vámos Miklós: Apák könyve
Remélem, még sok-sok ilyen könyv vár rám.
3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?
Annak idején a Rakéta regényújságban sorozatban volt olvasható a Hannibál-történet, ha jól emlékszem, Vörös Sárkány címen. És még: A cápa. Egy méterre tartottam magamtól a könyvet, mert a végét nem mertem olvasni és 5 percenként felálltam, mert nem tudtam ülve maradni az adrenalin miatt. Amúgy nem olvasok „frászthozó” könyveket, mert nem szeretem őket. (Max. egy-két soft-thriller film a TV-ben, mert könyvben sokkolóbb a hatás. Nem szeretek félni.)
4. Mit használsz könyvjelzőnek?
Bármit, ami a kezembe akad. Gyufaszál, kártyanaptár, préselt virág (többéveset találtam már valamelyik újra elővett könyvben), papír zsebkendő, a könyv borítója, többéves képeslap, boríték, legújabban a gyerekeim kézműves-foglalkozásokon gyártott könyvjelzői. Szerintem rengeteg olyan könyvem van, amiben található valamilyen könyvjelző-szerű.
5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt … hm?
Tévénézés helyett, (pszt! az „átkosban” rengeteget olvastam a munkahelyen), evés közben, fürdőkádban, járművön – bárhol és bármikor. Nincs olyan nap, hogy ne venném magamhoz a Betűt.
6. Mi volt az első könyved, amit olvastál?
Általános iskolában másodikos voltam, amikor beiratkoztam a könyvtárba, így a Gőgös Gúnár Gedeon után az elsők között volt Szalay Lenke: Mogyoró és a Mogyoró kinövi a kabátját c. könyve. Körülbelül pont annyi idős voltam, mint Mogyoró, amikor olvastam őket (7-8 éves).
7. Puha kötésű vagy kemény fedeles? (Úgy általában, nem az előző kérdéshez kapcsolódik.)
Tartós könyveket szeretnék venni, csak nem mindig fussa rá. Így aztán a jó könyveket megveszem puhafedelűben is. Viszont ha régebben volt már puhafedelű kiadású könyvem, amit meg tudok venni keményfedelesben (akár antikváriumban is), akkor megteszem. A puhafedelűt meg elviszem a bolhapiacra
8. Mit olvasol most?
Sokmindent, és van, amit újra.
• Shaffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek (gyönyörű történetek kivételes emberekről).
• Paulo Coelho: A portobelloi boszorkány
• Frances Hayes: Napsütötte Toscana (a filmet meg ne nézzétek!)
• Rosemunde Pilcher: Téli napforduló (ezt minden évben elolvasom, mert símogatja a lelkemet).
9. És hányadik oldalon jársz?
• végén
• elején
• közepén
10. Rajta hagyod a "kezed nyomát" a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)?
Véletlenül leeszem, leöntöm, lefröcskölöm a fürdőkádban. De attól még az ENYÉM!
(Kölcsönkönyvekkel SOHA nem bánok ilyen mostohán.)
Régebben nem volt szokásom, de mostanában a számomra nagy jelentőséggel bíró mondatokat, bekezdéseket, szavakat, kifejezéseket ceruzával aláhúzom. Már nem a régi a memóriám, és ha keresek valamit, akkor már csak arra emlékszem, hogy melyik könyvben volt, hogy hányadik oldalon, az már kiesik. Így csak át kell pörgetnem a lapokat, és meglelem.
11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?A borítója és a címe csak annyiban befolyásol, hogy egyáltalán felkelti-e az érdeklődésemet, és kézbe veszem-e. Fontos, hogy ki írta, fontos az ismertető fülszöveg. Ezért nyúlok érte. Belelapozok. Döntök.
12. És az oldalszám?
Soha.
13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?
Fiatal koromban sokszor (a türelmetlenség), mostanában még véletlenül sem.
14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?
Ó, egy csomó!
15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?
Egyszer egy kölcsönkért könyv elázott. Sajnos szivárgott az akváriumom, és mellette volt az asztalon. De azért a mai napig megvan a könyv, míg a tulajnak megvettem az újat.
16. Eladod-ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik?
A dupla példányokat elajándékozom, vagy elviszem a bolhapiacra. De volt már olyan is, hogy megvettem plusz-példányokat, hogy a gyerekeim majd ne veszekedjenek rajta.
Amúgy pedig mániákusan ragaszkodom hozzájuk (megvan még a Boris Vian és a Garp is). Azt hiszem, ha égne a ház, a gyerekek után a könyveket menteném, amíg csak tudnám.
17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyen?
Ha nem tudom letenni – feltétlenül magammal viszem. Akár a budiba is.
18. Tényleg, olvasol a mosdóban?
Időnként.
19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán olvasónaplót ?
Nem vezetek olvasónaplót. Az iskolában kötelező jellegű volt az olvasónapló-írás, adott szempontok alapján – nem a véleményemre, érzéseimre voltak kíváncsiak a hetvenes években. De ha ránézek a könyvespolcra, vagy a könyvesbolt kínálatára, tudom, hogy mi az amit még nem olvastam, mi az, ami már megvolt és mi a restanciám.
+1.: még valami hendikep?
Hendikep? Az nem.
Így a végére inkább idéznék egy könyvből:
„-Mondd meg mit olvasol, megmondom, ki vagy!
„-Mondd meg, mit nem olvasol – és megmondom, mekkora sznob vagy!” :)))))
És ha már az ő oldalán rámtalált - továbbpasszolom a kérdőívet oximoron-nak.
1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?
Jaj, hát két ilyen "borzalom" is volt! Az egyik Boris Vian: Köpök a sírotokra!(a mai napig úgy érzem, hogy az a könyv „megrabolt”, és még jól fel is idegesített!!!) Azért vettem meg, és küzdöttem vele, mert a Tajtékos napok c. könyve tetszett Vian-nak. A másik a Garp szerint a világ c. könyv (ami úgy emlékszem, megfilmesítve valamelyik kategóriában Oscar-díjat kapott – Robin Williams-szel a főszerepben -, hogy miért, azt nem tudom. Szerintem a könyv katasztrófa volt.).
Sokat-sokat kell olvasni, hogy az embernek lehessen „legrosszabb könyvélménye”.
2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?
Igazából - sorrend nélkül – a következők:
Lloyd C. Douglas: …És köntösömre sorsot vetettek
Jókai Anna: Napok
Oravecz Imre: Ondrok gödre
Szabó Magda: Az ajtó
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek (ez hangoskönyv formában lett az enyém)
Wass Albert: Átoksori kísértetek
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Vámos Miklós: Apák könyve
Remélem, még sok-sok ilyen könyv vár rám.
3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?
Annak idején a Rakéta regényújságban sorozatban volt olvasható a Hannibál-történet, ha jól emlékszem, Vörös Sárkány címen. És még: A cápa. Egy méterre tartottam magamtól a könyvet, mert a végét nem mertem olvasni és 5 percenként felálltam, mert nem tudtam ülve maradni az adrenalin miatt. Amúgy nem olvasok „frászthozó” könyveket, mert nem szeretem őket. (Max. egy-két soft-thriller film a TV-ben, mert könyvben sokkolóbb a hatás. Nem szeretek félni.)
4. Mit használsz könyvjelzőnek?
Bármit, ami a kezembe akad. Gyufaszál, kártyanaptár, préselt virág (többéveset találtam már valamelyik újra elővett könyvben), papír zsebkendő, a könyv borítója, többéves képeslap, boríték, legújabban a gyerekeim kézműves-foglalkozásokon gyártott könyvjelzői. Szerintem rengeteg olyan könyvem van, amiben található valamilyen könyvjelző-szerű.
5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt … hm?
Tévénézés helyett, (pszt! az „átkosban” rengeteget olvastam a munkahelyen), evés közben, fürdőkádban, járművön – bárhol és bármikor. Nincs olyan nap, hogy ne venném magamhoz a Betűt.
6. Mi volt az első könyved, amit olvastál?
Általános iskolában másodikos voltam, amikor beiratkoztam a könyvtárba, így a Gőgös Gúnár Gedeon után az elsők között volt Szalay Lenke: Mogyoró és a Mogyoró kinövi a kabátját c. könyve. Körülbelül pont annyi idős voltam, mint Mogyoró, amikor olvastam őket (7-8 éves).
7. Puha kötésű vagy kemény fedeles? (Úgy általában, nem az előző kérdéshez kapcsolódik.)
Tartós könyveket szeretnék venni, csak nem mindig fussa rá. Így aztán a jó könyveket megveszem puhafedelűben is. Viszont ha régebben volt már puhafedelű kiadású könyvem, amit meg tudok venni keményfedelesben (akár antikváriumban is), akkor megteszem. A puhafedelűt meg elviszem a bolhapiacra
8. Mit olvasol most?
Sokmindent, és van, amit újra.
• Shaffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek (gyönyörű történetek kivételes emberekről).
• Paulo Coelho: A portobelloi boszorkány
• Frances Hayes: Napsütötte Toscana (a filmet meg ne nézzétek!)
• Rosemunde Pilcher: Téli napforduló (ezt minden évben elolvasom, mert símogatja a lelkemet).
9. És hányadik oldalon jársz?
• végén
• elején
• közepén
10. Rajta hagyod a "kezed nyomát" a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)?
Véletlenül leeszem, leöntöm, lefröcskölöm a fürdőkádban. De attól még az ENYÉM!
(Kölcsönkönyvekkel SOHA nem bánok ilyen mostohán.)
Régebben nem volt szokásom, de mostanában a számomra nagy jelentőséggel bíró mondatokat, bekezdéseket, szavakat, kifejezéseket ceruzával aláhúzom. Már nem a régi a memóriám, és ha keresek valamit, akkor már csak arra emlékszem, hogy melyik könyvben volt, hogy hányadik oldalon, az már kiesik. Így csak át kell pörgetnem a lapokat, és meglelem.
11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?A borítója és a címe csak annyiban befolyásol, hogy egyáltalán felkelti-e az érdeklődésemet, és kézbe veszem-e. Fontos, hogy ki írta, fontos az ismertető fülszöveg. Ezért nyúlok érte. Belelapozok. Döntök.
12. És az oldalszám?
Soha.
13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?
Fiatal koromban sokszor (a türelmetlenség), mostanában még véletlenül sem.
14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?
Ó, egy csomó!
15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?
Egyszer egy kölcsönkért könyv elázott. Sajnos szivárgott az akváriumom, és mellette volt az asztalon. De azért a mai napig megvan a könyv, míg a tulajnak megvettem az újat.
16. Eladod-ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik?
A dupla példányokat elajándékozom, vagy elviszem a bolhapiacra. De volt már olyan is, hogy megvettem plusz-példányokat, hogy a gyerekeim majd ne veszekedjenek rajta.
Amúgy pedig mániákusan ragaszkodom hozzájuk (megvan még a Boris Vian és a Garp is). Azt hiszem, ha égne a ház, a gyerekek után a könyveket menteném, amíg csak tudnám.
17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyen?
Ha nem tudom letenni – feltétlenül magammal viszem. Akár a budiba is.
18. Tényleg, olvasol a mosdóban?
Időnként.
19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán olvasónaplót ?
Nem vezetek olvasónaplót. Az iskolában kötelező jellegű volt az olvasónapló-írás, adott szempontok alapján – nem a véleményemre, érzéseimre voltak kíváncsiak a hetvenes években. De ha ránézek a könyvespolcra, vagy a könyvesbolt kínálatára, tudom, hogy mi az amit még nem olvastam, mi az, ami már megvolt és mi a restanciám.
+1.: még valami hendikep?
Hendikep? Az nem.
Így a végére inkább idéznék egy könyvből:
„-Mondd meg mit olvasol, megmondom, ki vagy!
„-Mondd meg, mit nem olvasol – és megmondom, mekkora sznob vagy!” :)))))
2010. március 1., hétfő
A múlt heti sikerek
A legnagyobb gyermekem a 13. születésnapja után néhány nappal és a szüleim 50. házassági évfordulóján szombaton délelőtt - a Magyar Diáksport Szövetség által rendezett úszóverseny országos döntőjében - a megye és az iskolája képviseletében korcsoportjában az 50 méteres mellúszásban 5. helyezést ért el a 23 induló között.
Az iskolai történelem szóbeli belső vizsgán ötöst kapott úgy, hogy nem hiányzott a felkészülés miatt. Ez a vizsga négy jegynek felel meg. Mint utólag megtudtam jónéhányan a vizsga napján nem mennek iskolába. Sőt, akad olyan kitűnő tanuló (!!!), aki a vizsga előtt 3 napot még otthon is töltött tanulással. Hetedik osztály. Agyrém.
Ráadásul a fizika témazáró dolgozata is ötös lett.
Az iskolai történelem szóbeli belső vizsgán ötöst kapott úgy, hogy nem hiányzott a felkészülés miatt. Ez a vizsga négy jegynek felel meg. Mint utólag megtudtam jónéhányan a vizsga napján nem mennek iskolába. Sőt, akad olyan kitűnő tanuló (!!!), aki a vizsga előtt 3 napot még otthon is töltött tanulással. Hetedik osztály. Agyrém.
Ráadásul a fizika témazáró dolgozata is ötös lett.
Nagyon büszke vagyok rá.
Még ha az a fránya irodalom döcög is....:)))))
2010. február 5., péntek
Párbeszéd a testmagasságról
A humorérzék fejlődésének mérföldkövei. Még csak az elején tartunk, de biztatóak a jelek.
Anya: - Minden nap rácsodálkozom, hogy mekkora nagy ló kölköm van. Mikor lettél ekkora? Észre sem vettem.
Gyerek: - Ne mondd nekem, hogy ló.
Anya: - Azt mégsem mondhatom, hogy szamár vagy, csacsikám!
Gyerek: - Mindent csak tőletek örökölhettem.
Apa: - Biztos anyai ágon.
Anya: - Persze, mert apád ilyen nagy ló.
Gyerek: - Akkor én egy öszvér vagyok.
Anya: - Minden nap rácsodálkozom, hogy mekkora nagy ló kölköm van. Mikor lettél ekkora? Észre sem vettem.
Gyerek: - Ne mondd nekem, hogy ló.
Anya: - Azt mégsem mondhatom, hogy szamár vagy, csacsikám!
Gyerek: - Mindent csak tőletek örökölhettem.
Apa: - Biztos anyai ágon.
Anya: - Persze, mert apád ilyen nagy ló.
Gyerek: - Akkor én egy öszvér vagyok.
2010. január 28., csütörtök
Félévi bizonyítvány
Forr bennem a méreg.
Több kérdés is felmerül bennem:
A két nagyobb gyerekem nyolcosztályos gimnáziumba jár - jobb híján. (A volt általános iskola felső tagozatáról, a "gyerekanyagról" - utálom ezt a szót - felháborító dolgokat hallok és hallottam korábban is, ezért döntöttünk a váltás mellett.)
Olyan típusú (egyházi) nyolcosztályosba járnak, ahol néhány tantárgyból a 9-12. évfolyamon majd újra veszik a 5-8. év anyagát. Az elvárásokat és a számonkérési rendszert azonban - előzőek ismeretében - 10-14 éves gyerekekhez képest túlzottnak tartom. A gyerekek többsége - állandó teljesítménykényszerben és abban a "fenyegetettségben" él, hogy akinek 8. évfolyam félévkor nem lesz a bizonyítványa legalább 3.8 átlagú, az nem folytathatja az iskola gimnáziumában a tanulmányait, az vagy a szakközépiskolai képzésbe kerül, vagy mehet máshová. (Pedig mint Vekerdy Tamás óta tudjuk: az életben való beválást, helytállást nem az iskolai osztályzatok döntik el.) Viszont ebből is látszik, hogy a gyerekeknél sokkal fontosabb az iskola "hírneve".
Olyan típusú (egyházi) nyolcosztályosba járnak, ahol néhány tantárgyból a 9-12. évfolyamon majd újra veszik a 5-8. év anyagát. Az elvárásokat és a számonkérési rendszert azonban - előzőek ismeretében - 10-14 éves gyerekekhez képest túlzottnak tartom. A gyerekek többsége - állandó teljesítménykényszerben és abban a "fenyegetettségben" él, hogy akinek 8. évfolyam félévkor nem lesz a bizonyítványa legalább 3.8 átlagú, az nem folytathatja az iskola gimnáziumában a tanulmányait, az vagy a szakközépiskolai képzésbe kerül, vagy mehet máshová. (Pedig mint Vekerdy Tamás óta tudjuk: az életben való beválást, helytállást nem az iskolai osztályzatok döntik el.) Viszont ebből is látszik, hogy a gyerekeknél sokkal fontosabb az iskola "hírneve".
A nagyobbik gyerekem, aki szerintem egymaga többet olvas, mint az összes többi (37) osztálytársa együttvéve, remek fogalmazásokat ír, óriási a szókincse, fiú létére kivételesen jó a helyesírása, eszes, érdeklődő, nyitott gyerek - hármast kapott magyar irodalomból. (Ha netán nyelvtanból kapja, esetleg azt mondom, ő a saras, mert talán a definíciókat nem tanulta meg.) Majd amikor elképedve rákérdeztem az osztályzatra, az egyik osztálytársa azt mondta, hogy: "persze, mert a tanár gyűlöli őt". Nem a fiam mondta, nem faggatózásra. Az osztálytárs használta pontosan ezt a szót a tanár és a fiam közötti kapcsolatra.
Több kérdés is felmerül bennem:
- Van-e egyáltalán, és ha igen, milyen a "lelki" kapcsolat az osztály és a tanár között?
- Észrevesz-e ezekből a dolgokból bármit is az osztályfőnök, illetve ismeri-e a 8 évre rábízott gyerekeket?
- Rendelkezik-e a tanár azzal a képességgel, hogy felismerje, ha egy gyerek bármelyik tantárgyból érdeklődőbb, mint a többiből?
- Azon van-e, hogy a diák feltűnő érdeklődését fenntartsa és fejlessze, kihozva belőle a legjobbakat?
- Tudja-e a tanár, hogy a diákok nem csak maguknak tanulnak, hanem a tanárnak is? (Szerintem, ha nincs lelki közösség tanár-diák között, nem fog a gyerek képességei maximumán teljesíteni.)
A bizonyítványában még egy hármas volt, kémiából - de hát én látom, hogy nem "reál" beállítottságú. A többi négyes és ötös. (Testnevelésből dicséretet is kapott.)
Ja, igen: mivel két hármas is volt a bizonyítványában így szorgalomból is csak hármast kapott.
Nyilván tudna jobban is (ötösre) teljesíteni, ha az ún. "tanulós" tárgyakra - történelem, biológia, angol - több figyelmet fordítana. Érdekes módon viszont földrajzból - amit egy másik, az önkormányzat által szétvert iskolából érkezett tanár tanít nekik, és az osztálytársak többségének ez a tantárgy mumus -, jelest kapott, holott egy csomó olyan dolgot is meg kellett tanulniuk, amit nekünk annak idején nem.
Ja, igen: mivel két hármas is volt a bizonyítványában így szorgalomból is csak hármast kapott.
Nyilván tudna jobban is (ötösre) teljesíteni, ha az ún. "tanulós" tárgyakra - történelem, biológia, angol - több figyelmet fordítana. Érdekes módon viszont földrajzból - amit egy másik, az önkormányzat által szétvert iskolából érkezett tanár tanít nekik, és az osztálytársak többségének ez a tantárgy mumus -, jelest kapott, holott egy csomó olyan dolgot is meg kellett tanulniuk, amit nekünk annak idején nem.
Beszéltem egyébként a magyartanárral. Mondtam, hogy szeretném megnézni a fiam dolgozatait, mert az új típusú ellenőrzőben már nem jelölik, hogy melyik jegyet mire kapta (felelet, témazáró, röpdolgozat, h.f.-hiány stb.). Azt mondta, hogy minden dolgozat a gyerekeknél van, nem szedett be semmit. Tavaly és tavalyelőtt ellenben annyira ragaszkodott a papírokhoz, hogy két év alatt nem láttam sem egyetlen egy nyelvtan, sem egyetlen egy irodalom dolgozatot sem. Nem csak én, szerintem a többi szülő sem. A gyerek szobájában nincsenek a magyar dolgozatok - pedig még előkerült néhány nem túl jó osztályzatú, egyéb tantárgyból készült röpdolgozat, szódolgozat is.
Nos. Azon tűnődöm, mi legyen a következő lépés?
Nos. Azon tűnődöm, mi legyen a következő lépés?
2010. január 27., szerda
Kórház - III.
Ma hazaengedik aput a kórházból. Azt a vizsgálatot, ami miatt berendelték (1 nap bennfekvésre), mégsem csinálták meg (10 nap alatt). A vérvételen kívül valójában nem történt vele semmi. Legközelebb 3 hónap múlva kell mennie CT-re.
Ebben mi a jó a kórháznak? Az egészségügynek? A betegnek? Az orvosnak?
Ebben mi a jó a kórháznak? Az egészségügynek? A betegnek? Az orvosnak?
2010. január 21., csütörtök
Kórházi tapasztalatok II.
A múlt hét elején CT-vizsgálatra hívták be aput, és utána hazaengedték. Mondták, hogy hétfőn reggel be kellene feküdnie, hogy elvégezzenek egy vizsgálatot, és a vizsgálat után 1 napig benn kell maradnia.
Hétfőn reggel apu jelentkezett a kórházban, vért vettek tőle, de a vizsgálatot nem csinálták meg.
Sem kedden, sem szerdán. Szerdán anyu hallotta, amint az egyik nővér azt mondta, hogy a vizsgálat előtt 5 napig nem szabad szednie az egyik gyógyszert, mert hamis eredményt fognak kapni. Ezt a gyógyszert anyu hétfőn reggel még odaadta az apunak, mert érdekes módon az előző heti orvossal való találkozás után senki nem mondta neki, hogy a gyógyszerszedésben 5 nap szünetet kell tartani.
Vizit
Orvos: - Hogy van?
Apu: - Köszönöm, megvagyok.
Orvos továbblép.
Se tájékoztatás, se mosoly, se vállveregetés, se együttérzés, se felvilágosítás, se biztatás. Köszönjük Emese!
Hétfőn reggel apu jelentkezett a kórházban, vért vettek tőle, de a vizsgálatot nem csinálták meg.
Sem kedden, sem szerdán. Szerdán anyu hallotta, amint az egyik nővér azt mondta, hogy a vizsgálat előtt 5 napig nem szabad szednie az egyik gyógyszert, mert hamis eredményt fognak kapni. Ezt a gyógyszert anyu hétfőn reggel még odaadta az apunak, mert érdekes módon az előző heti orvossal való találkozás után senki nem mondta neki, hogy a gyógyszerszedésben 5 nap szünetet kell tartani.
Vizit
Orvos: - Hogy van?
Apu: - Köszönöm, megvagyok.
Orvos továbblép.
Se tájékoztatás, se mosoly, se vállveregetés, se együttérzés, se felvilágosítás, se biztatás. Köszönjük Emese!
2010. január 19., kedd
Könyvkiadás
A guta meg tud ütni, mikor egy többezer forintos könyv tele van nyomtatási, helyesírási, fogalmazási és stilisztikai hibával. Lehet ezért kártérítést kérni? Van a könyvekre visszavásárlási garancia?
Öröm
Tegnap az egyik kórházi szakrendelőben voltam, ahol is hivatalosan 8-tól 14 óráig van rendelés.
Már ott voltam háromnegyed nyolckor, mert időben jött a busz. Az osztályos felvételre várók után a második voltam, így bízvást remélhettem, hogy 9-re akár végzek is. Az orvos 9 óra 45-kor jött be a szakrendelőbe, de addig annyit sem kaptak a kint várakozók, hogy elnézést, ez és ez történt, a rendelés később kezdődik. Na, mindegy.
Amíg odavoltam, a 3 gyerekem itthon maradt - a két nagyobbnak félévi szünet van az iskolában - (bezzeg az én időmben nem volt ilyen!), a kicsit meg így nem vittem az oviba. (A nagyok már tudnak 1-2 órát felügyelni a kicsire.) Természetesen a folyamatos telefonkapcsolat lehetősége ilyenkor mindig adott, és mivel ez egy - jobb sorsra érdemes - kisváros, 10-15 percen belül mindig haza tudok kerülni.
Mire hazaértem, a gyerekeim felöltöztek, megreggeliztek, elmosogattak, összerámoltak, beágyaztak (a mi szobánkban is). Együtt! Ilyenkor mindig megnyugszom kicsit, hogy talán mégsem követek el óriási hibákat a nevelésük során. Fájdalom: használati utasítást egyik gyerekhez sem mellékeltek:)
Hát nem imádnivalóak?
Már ott voltam háromnegyed nyolckor, mert időben jött a busz. Az osztályos felvételre várók után a második voltam, így bízvást remélhettem, hogy 9-re akár végzek is. Az orvos 9 óra 45-kor jött be a szakrendelőbe, de addig annyit sem kaptak a kint várakozók, hogy elnézést, ez és ez történt, a rendelés később kezdődik. Na, mindegy.
Amíg odavoltam, a 3 gyerekem itthon maradt - a két nagyobbnak félévi szünet van az iskolában - (bezzeg az én időmben nem volt ilyen!), a kicsit meg így nem vittem az oviba. (A nagyok már tudnak 1-2 órát felügyelni a kicsire.) Természetesen a folyamatos telefonkapcsolat lehetősége ilyenkor mindig adott, és mivel ez egy - jobb sorsra érdemes - kisváros, 10-15 percen belül mindig haza tudok kerülni.
Mire hazaértem, a gyerekeim felöltöztek, megreggeliztek, elmosogattak, összerámoltak, beágyaztak (a mi szobánkban is). Együtt! Ilyenkor mindig megnyugszom kicsit, hogy talán mégsem követek el óriási hibákat a nevelésük során. Fájdalom: használati utasítást egyik gyerekhez sem mellékeltek:)
Hát nem imádnivalóak?
2010. január 13., szerda
Színház - 2010.
Karácsonyra sok-sok könyvet kaptam - voltak köztük antikváriumban vásároltak is - és mindegyiknek nagyon-nagyon örültem. Van aki ódzkodik a régi könyvektől: "szaga van" mondják. Én kifejezettem szeretem a régi könyveket is. Valaki(k) már olvasta(ták), forgatta(ták), szerette(ték). A könyvektől már alig férünk a lakásban - de ez egy másik történet.
Szóval a könyvek mellé kaptam két színházjegyet is a férjemtől, tegnap estére szólt: "...és Rómeó és Júlia" - Nagy-Kálózy Eszterrel és Rudolf Péterrel. Sajnos, nagyon ritkán járunk színházba - ennek leginkább anyagi okai vannak:( Ha a jegyre lenne is pénz, nincs benzin a kocsiban. Vagy fordítva.
Még az előző életemben - ami a rendszerváltás előttre esik - rendszeres színházlátogató voltam. Az egyik munkahelyemen én tartottam a kapcsolatot a közönségszervezővel (mond ez még valakinek valamit?), és nagyon sok jó darabot láttam, nagyon sok kollégámat küldtem színházba. Az elmúlt 15 évben talán ha tíz alkalommal voltam előadásokon és egyre inkább csalódottan jöttem ki a színház épületéből. Nem szeretem a nyíltszíni aktusok imitálását sem, az ordenáré beszédet sem. Öregszem?
Nekem a színház azt jelenti: színes jelmezek, díszes díszletek, élvezetes színészi játék, csend, sötét, várakozás. Sok darabra már nem is emlékszem, de az előadás címe, az építmények, a színészek neve, egy-egy jelenet máig megmaradt bennem. Csak néhány közülük:
Vígszínház: Száll a kakukk fészkére - Béres Ilona, Koncz Gábor, Bujtor István.
Nemzeti Színház: A szélmalom lakói - Sinkovits Imre, Agárdi Gábor)
Várlak nálad reggelire (ha jól emlékszem, ez volt a címe) Benedek Miklós, Für Anikó.
Vígszínház: Házmestersirató - Tábori Nóra
Az Ifjú Gárda, avagy: ugyan már, Ibolyka!
Az úrhatnám polgár (Kállai Ferenc)
Aztán volt egy darab, amire nem emlékszem, csak arra, hogy Udvaros Dorottya és Básti Juli játszott egy színpadon: szédületes volt! (Úgy rémlik, nem nagyon kedvelték egymást, és így szinte egymást játszották túl - fergetegesen!)
Az utóbbi tapasztalataim sajnos, egyre rosszabbak. Nincs díszlet, nincs jelmez - valószínűleg azért, mert a színházaknak nincs rá pénzük.
(A legeslegrosszabb ilyen "élményem" egy olyan, rokokó korban játszódó darab volt, amiben egyetlenegy kanapé állt a színpad közepén. Brrr!) Már a címére sem emlékszem. És mivel a előadásnak nincs meg ez a körítése, úgy tűnik, hogy az emberek is kezdik egyre inkább közönséges eseményként érezni egy-egy darab meglátogatását. Értem ez alatt az zsíros hajat, az öltözködést, a munkából való odaesést, késést, ilyesmit.
Régen mindig péntekre, vagy szombatra vettem színházjegyet, mert el nem tudtam képzelni, hogy rohannom kelljen utána haza, hogy másnap időben fel tudjak kelni, vagy hogy az előadás előtti készülődés, ráhangolódás elmaradjon.
Visszatérve a tegnap esti előadásra: kicsit tartottam tőle, hogy mit fog mindössze két színész csinálni a színpadon - miközben minden szerepet ketten játszanak! - , hogy jól érezzem magam. Rudolf Pétert megkedveltem (fiatal korában nagyon hebrencsnek tartottam), - valószínűleg a Beugró miatt, mert a rögtönzésekkel mutatkozott meg számomra tehetsége igazán -, Nagy-Kálózy Esztert még nem láttam színpadon. Díszlet nem volt (de semmi!), jelmez sem, teljesen hétköznapi ruhában játszottak. Kellék semmi - hacsak nem számítok annak egy fekete keretes szemüveget, és egy csipkés francia bugyi-szerűséget, amellyel a dajka főkötőjét imitálták. Kicsit késve kezdődött az előadás (7 óra 10 körül), és mindössze egy felvonás volt (fél kilenc előtt lett vége), de a két SZÍNÉSZ játéka teljesen lenyűgözött - annyira, hogy a díszlet, jelmez hiányát nem is éreztem! A nézőtéren - a jókor történő néhány nevetésen kívül - pisszenés sem hallatszott.
Semmi nem terelte el a figyelmet a párról. Még az sem zavart, hogy zanzásított és átírt Rómeó és Júlia-történetet láttam, mert a lényeg a játék volt! Köszönöm nekik.
Szóval a könyvek mellé kaptam két színházjegyet is a férjemtől, tegnap estére szólt: "...és Rómeó és Júlia" - Nagy-Kálózy Eszterrel és Rudolf Péterrel. Sajnos, nagyon ritkán járunk színházba - ennek leginkább anyagi okai vannak:( Ha a jegyre lenne is pénz, nincs benzin a kocsiban. Vagy fordítva.
Még az előző életemben - ami a rendszerváltás előttre esik - rendszeres színházlátogató voltam. Az egyik munkahelyemen én tartottam a kapcsolatot a közönségszervezővel (mond ez még valakinek valamit?), és nagyon sok jó darabot láttam, nagyon sok kollégámat küldtem színházba. Az elmúlt 15 évben talán ha tíz alkalommal voltam előadásokon és egyre inkább csalódottan jöttem ki a színház épületéből. Nem szeretem a nyíltszíni aktusok imitálását sem, az ordenáré beszédet sem. Öregszem?
Nekem a színház azt jelenti: színes jelmezek, díszes díszletek, élvezetes színészi játék, csend, sötét, várakozás. Sok darabra már nem is emlékszem, de az előadás címe, az építmények, a színészek neve, egy-egy jelenet máig megmaradt bennem. Csak néhány közülük:
Vígszínház: Száll a kakukk fészkére - Béres Ilona, Koncz Gábor, Bujtor István.
Nemzeti Színház: A szélmalom lakói - Sinkovits Imre, Agárdi Gábor)
Várlak nálad reggelire (ha jól emlékszem, ez volt a címe) Benedek Miklós, Für Anikó.
Vígszínház: Házmestersirató - Tábori Nóra
Az Ifjú Gárda, avagy: ugyan már, Ibolyka!
Az úrhatnám polgár (Kállai Ferenc)
Aztán volt egy darab, amire nem emlékszem, csak arra, hogy Udvaros Dorottya és Básti Juli játszott egy színpadon: szédületes volt! (Úgy rémlik, nem nagyon kedvelték egymást, és így szinte egymást játszották túl - fergetegesen!)
Az utóbbi tapasztalataim sajnos, egyre rosszabbak. Nincs díszlet, nincs jelmez - valószínűleg azért, mert a színházaknak nincs rá pénzük.
(A legeslegrosszabb ilyen "élményem" egy olyan, rokokó korban játszódó darab volt, amiben egyetlenegy kanapé állt a színpad közepén. Brrr!) Már a címére sem emlékszem. És mivel a előadásnak nincs meg ez a körítése, úgy tűnik, hogy az emberek is kezdik egyre inkább közönséges eseményként érezni egy-egy darab meglátogatását. Értem ez alatt az zsíros hajat, az öltözködést, a munkából való odaesést, késést, ilyesmit.
Régen mindig péntekre, vagy szombatra vettem színházjegyet, mert el nem tudtam képzelni, hogy rohannom kelljen utána haza, hogy másnap időben fel tudjak kelni, vagy hogy az előadás előtti készülődés, ráhangolódás elmaradjon.
Visszatérve a tegnap esti előadásra: kicsit tartottam tőle, hogy mit fog mindössze két színész csinálni a színpadon - miközben minden szerepet ketten játszanak! - , hogy jól érezzem magam. Rudolf Pétert megkedveltem (fiatal korában nagyon hebrencsnek tartottam), - valószínűleg a Beugró miatt, mert a rögtönzésekkel mutatkozott meg számomra tehetsége igazán -, Nagy-Kálózy Esztert még nem láttam színpadon. Díszlet nem volt (de semmi!), jelmez sem, teljesen hétköznapi ruhában játszottak. Kellék semmi - hacsak nem számítok annak egy fekete keretes szemüveget, és egy csipkés francia bugyi-szerűséget, amellyel a dajka főkötőjét imitálták. Kicsit késve kezdődött az előadás (7 óra 10 körül), és mindössze egy felvonás volt (fél kilenc előtt lett vége), de a két SZÍNÉSZ játéka teljesen lenyűgözött - annyira, hogy a díszlet, jelmez hiányát nem is éreztem! A nézőtéren - a jókor történő néhány nevetésen kívül - pisszenés sem hallatszott.
Semmi nem terelte el a figyelmet a párról. Még az sem zavart, hogy zanzásított és átírt Rómeó és Júlia-történetet láttam, mert a lényeg a játék volt! Köszönöm nekik.
2010. január 4., hétfő
Boldog új évet!
Megkezdődött az év - és én annyi mindent megfogadtam! Valószínűleg nem vagyok vele egyedül.
Ez a vers jutott az eszembe ma kora reggel, amikor szólt az ébresztő. Felkeltem és kinéztem az ablakon. Szinte még a roppanást is hallottam.
Ez a vers jutott az eszembe ma kora reggel, amikor szólt az ébresztő. Felkeltem és kinéztem az ablakon. Szinte még a roppanást is hallottam.
Későn kel a nap, teli van még
csordultig az ég sűrű sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.
csordultig az ég sűrű sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.
(Radnóti Miklós: Január)
Világéletemben grafomán voltam. Valamikor, réges-régen én vezettem az őrsi naplót, aztán a rajnaplót, aztán az első munkahelyemen a brigádnaplót. Nem akarom kisebbíteni a teljesítményemet - nagyon szépek voltak. Utóbbi a legszebb. Annak a vállalatnak, ahol dolgoztam Budapesten, minden kerületben volt kirendeltsége. A mi brigádnaplónk volt a "bezzeg". Egyik évben minden havi bejegyzést a Radnóti-versekkel kezdtem. Azóta is kedvenceim.
Minden jóban bővelkedő új esztendőt kívánok mindenkinek!
Minden jóban bővelkedő új esztendőt kívánok mindenkinek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)