2010. január 19., kedd

Öröm

Tegnap az egyik kórházi szakrendelőben voltam, ahol is hivatalosan 8-tól 14 óráig van rendelés.
Már ott voltam háromnegyed nyolckor, mert időben jött a busz. Az osztályos felvételre várók után a második voltam, így bízvást remélhettem, hogy 9-re akár végzek is. Az orvos 9 óra 45-kor jött be a szakrendelőbe, de addig annyit sem kaptak a kint várakozók, hogy elnézést, ez és ez történt, a rendelés később kezdődik. Na, mindegy.

Amíg odavoltam, a 3 gyerekem itthon maradt - a két nagyobbnak félévi szünet van az iskolában - (bezzeg az én időmben nem volt ilyen!), a kicsit meg így nem vittem az oviba. (A nagyok már tudnak 1-2 órát felügyelni a kicsire.) Természetesen a folyamatos telefonkapcsolat lehetősége ilyenkor mindig adott, és mivel ez egy - jobb sorsra érdemes - kisváros, 10-15 percen belül mindig haza tudok kerülni.

Mire hazaértem, a gyerekeim felöltöztek, megreggeliztek, elmosogattak, összerámoltak, beágyaztak (a mi szobánkban is). Együtt! Ilyenkor mindig megnyugszom kicsit, hogy talán mégsem követek el óriási hibákat a nevelésük során. Fájdalom: használati utasítást egyik gyerekhez sem mellékeltek:)

Hát nem imádnivalóak?

Nincsenek megjegyzések: