Nem vesztem el. Csak egy éve az életem másról is szól, mint korábban, és nem minden részlete publikus. Nem mintha errefelé akkora lenne a tolongás, de hát ez a napló mégsem az a napló, amit a fiókba is lehetett dugdosni :) Jut eszembe: a múltkor ismét előkerült lánykori naplóm, volt néhány perc felhőtlen szórakozásom... Aztán meg azon merengtem, hogy milyen nagyon gyorsan elteltek az évek. Néhány sort mintha csak a minap vetettem volna papírra....

Ebben az évben igen kerek évfordulóhoz értem. Ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy minden valószínűség szerint kevesebb van hátra, mint előre. Vagyis hogy épp fordítva :) Viszont nem ütött szíven a dolog, az "50" végül is csak egy szám. Két tizenéves és egy tíz év alatti gyerekem van - fiatalon tartanak. Szülinapi meglepetésparti is volt - a barátainkkal (tényleg meglepetés volt!, olyan, mint amit a filmekben lát az ember), sehol egy rokon. A barátainkkal Isten kér bocsánatot tőlünk a rokonainkért. Mindenkinek elmondhatatlanul örültem.

Szóval az elmúlt év. A számhoz közel elgondolkodik az ember - mindegy, hogy milyen indíttatásból, és esetemben ez jelenleg nem lényeges -, hogy mi az, amin változtatni kellene. Kell. Muszáj. Amin lehet.

A változás egyik része az, hogy mozogni kezdtem. A gondolat, mint sajtkukac, izgett már bennem jó ideje - korábban nem telt sport nélkül az életem. De hát sorsforduló, költözködés, gyerekek, otthonlét - ezek fontosabbak voltak, és így volt ez jó. Most más következett, ezért szünetelt a blog is. A mozgással kapcsolatos élményeim naplószerűen itt olvashatók. Mármint annak, aki regisztrált, vagy fog :)

Viszont az igen sok időt igénybe vevő, bár igen hasznos sport következtében sajnos egy csomó minden kevésbé hasznos, ellenben jó dolog elvétetett tőlem. Nagy küzdelem ez. És néha még lázadok. Hezitálok.

Alulmaradok.

Mi lesz veled, világ?!

Hallgatom a rádióban, hogy 8-15 év közötti gyerekek megkérdezésével készítettek felmérést.

A felmérésben részt vevő gyerekek 60 %-a úgy érzi, hogy nem szeretetteljes légkörben él, nevelődik. (10-20 évvel ezelőtt az arány "csak" 40 % volt.) Nem beszélgetnek egymással, ha igen, akkor az iskola a téma és a szülők kérdései nagyjából a következőkre korlátozódnak: Mi újság az iskolában? Feleltél? Hányast kaptál?

A felmérésben részt vevő gyerekek nagy része úgy véli, hogy az, ha olyasvalamit "szerez meg" (értsd: lop) az ember, amire szüksége van - az nem lopás.

A felmérésben részt vevő gyerekek közül jónéhányan úgy gondolják, hogy ha a valakivel támadt konfliktusukat nem tudják máshogy megoldani, akkor az illető "kiiktatása" elfogadható.

Döbbenet. Ki érti ezt?

Listák "bűvöletében"

Mindenki gyárt listákat.

• bevásárlólista
• intézendő lista
• karácsonyi ajándékok listája
• megnézendő filmek listája
• elolvasandó könyvek listája
• programlista (határidőnapló)
• barátok, rokonok név- és születésnapjai
• felhívandók listája
• egyéb listák

Én is készítek listákat. A vélt vagy valós "ellenségeimet", "haragosaimat", azokat, akiket én nem kedvelek - még sosem listáztam. Beteges dolog. Kezelendő.

Hallgatom az embereket

59 éves férfi, kubikos. Néhány hete elbocsátották a munkahelyéről, ahol harmadmagával végezte 6 ember munkáját a november-decemberi hidegben. A határidős munkát megfeszített tempóval elvégeztették vele, aztán kirúgták. Akármelyik húszéves a helyére állna?

24 éves fiatal lány, két gyerekkel otthon van. "Mit dolgozik?" Szinte kikéri magának: "Hát én nem dógozok!"

58 éves nő, lerobbant állapotban. "Nem mehetek betegállományba, mert azonnal kirúgnak."

Fiatal, harminc év körüli férfi. El van hízva, árad belőle a füstszag. "Így nem bírok dolgozni."

55 év körüli férfi. 50-60 közötti nő. Többszörös műtéttel a hátuk mögött, súlyos betegségekkel, lépni alig tudnak. Évente/kétévente rángatják őket a rokkantságot megállapító bizottság elé, holott javulás már nem lesz.

50-60 év közötti jól szituált hölgy. Rokkantnyugdíjas. Lelkesen meséli, hogy másodmagával egy ázsiai országban járt, 2 hetet töltött ott. A két hétben rengeteg program. Majd megkérdezi, hogy kaphat-e utiköltség térítést egy vizsgálat elvégzéséhez.

Amit nap, mint nap látok: az idősebbek dolgoznak félholtan is, vagy akár nyugdíj mellett is - de számukra a munkalehetőség korlátozott. Ebben az országban ha betöltötted a 40-et (újabban már a 35-öt), le vagy írva.

A fiatalok egy része, aki dolgozhatna, nem akar dolgozni, vagy tesz érte, hogy ne tudjon dolgozni.

Egy másik része az "öregek"adóforintjaiból szerzett diplomával beül egy olyan székbe, ahonnan azokat ugráltatja, pattogtatja, akik lehetővé tették számára a tanulást.

A többi pedig ún. kétkezi munkát már nem akar végezni. De hát ennyi szék nincs az országban!

10 év alatt 1 millió munkahely teremtéséről beszélnek. 1 millió diplomás munkahelyet nem tudnak teremteni. 1 millió fizikai munkakör teremtése lehetetlen. Ki és hogyan fogja tudni eltalálni az arányt? Pár év múlva nem lesz, aki adót fizessen. És nem lesz, aki nyugdíjjárulékot fizessen. Az öngondoskodást "ördögtől valónak", lázadásnak tartják - és lenyúlják az emberek pénzét.

Figyelem! Ma reggel hallottam egy riportot a rádióban. A mai viszonyokat figyelembe véve az, aki minimálbérért dolgozik hosszú éveken keresztül (és nem gondol az öregségére), azzal kell szembenéznie, hogy max. 100-200 Euro közötti nyugdíja lesz. De inkább a kevesebb.

Az anyai szív öröme

Az iskolában az osztályban minden gyereknek minden gyerekről tulajdonságokat kellett írni. Aztán az osztályfőnök - név nélkül persze - összesítette az eredményeket. Az én gyerekem ilyen:

"Jófej és nagyon jókat lehet vele nevetni, jó sportoló, erős, gyors, gyorsan tud futni, rendes, okos, vicces, jó humora van, erős, megmutatja, hogyan kell ugrani, hű barát, kedves, jópofa, segítőkész, kitartó, sportos, becsületes, élénk, jó társaság, jó vele barátkozni, Mr. Humor Harold, kitartó."

Azt hiszem, nincs elveszve semmi. :)))

Mai

Egy újabb adalék a korábbiakhoz - itt.


"Ma már széles körben osztott az a vélemény, hogy Orbán Viktor és a Fidesz tekintélyelvű modora határozottan alá fogja ásni nemcsak Magyarország, de az Európai Unió hitelét is, amint átveszi az unió soros elnökségét január elsején, vagyis alig pár napon belül. Sőt, többen úgy vélekednek, hogy egy olyan országnak, ahol ilyen értelmű törvényeket fogadnak el, nincs helye nemhogy az unió élén, de egyáltalán az egész európai közösségben sem."


Sebaj, igaz? Van élet az Európai Unión kívül is...

Sajtószabadság ürügyén

Valahogy egyet gondoltunk, csak az első, idézett bekezdéssel kellett kiegészítenem a készülő bejegyzésemet...

"... a huszonhetek elnökségét egy olyan ország fogja ellátni, amely többé nem klasszikus parlamentáris demokrácia, hanem legalábbis autoritárius demokrácia, de lehet, hogy már puha diktatúra."

Kb. 28 tagállama van az EU-nak. Mivel az elnökségi időszaki fél év, ezért nagyjából 14 évenként kerül majd újra sorra ugyanaz a tagállam. Vagyis az elkövetkezendő 14 évre - a médiatörvény árnyékában - kellőképpen és ügyesen ássuk el magunkat. Ne legyenek illúzióink: pillanatnyilag ugyan még konkrétan OV-t emlegetik, de néhány hónap múlva már nem őt fogják szóba hozni, nem a Fideszt, nem a töketlen ellenzéki pártokat. "Kik? Ja? A magyarok?" Elintézték nekünk - ismét. Köszönjük. Persze mi, magyarok, képesek leszünk ezért is őket hibáztatni. Pedig a "mindenki más hibás, csak én nem" már pszichiátriai eset.

Talán meg kellene értenem, hiszen egy korosztály vagyunk. Mégsem értettem őt már '89-ben sem, élő, egyenes adásban. Gyűlöletből, uszításból, abból, hogy a másiknak ott teszek keresztbe, ahol tudok, nem sarjad jövő.

Néha úgy érzem, nem ebbe az országba való vagyok, ezért majd biztos a fejemre vonom sok "honfitársam" lenézését, köpködését, zsidólibsibolsi és egyéb jelzőjét - jobb és bal oldalról egyaránt. Csak szertenézek - és nem lelem honomat a hazában.

Abban az "átkosban" sokkal magyarabbnak éreztem magam, kiváltképpen ha külföldre utaztam, de itthon is. Bizony. Büszke voltam a magyarságomra. Pedig akkor még nem "demokráciában" éltem, mégis büszkén hordtam a kokárdát - akkor, amikor annak ideje volt. Nem emlegették annyit Trianont (pláne nem vizelték körbe), mégis fájt az mindenkinek. Nem döngette senki a mellét, hogy mi különbek vagyunk mindenkinél - mégis tudtuk, számon tartottuk arra érdemes magyarjainkat a nagyvilágban.

Most meg azt mondja a 80 éves apukám amikor beszélünk és kifakadok, hogy "kislányom, nem kell ilyeneket mondani a telefonban". Ide jutottunk...

"Hányszor támadt tenfiad

Szép hazám, kebledre,

S lettél magzatod miatt

Magzatod hamvvedre."

Mond ez még valakinek valamit is ebben a hazában??? Az utóbbi húsz évben se a Himnusz, se a Szózat meg sem született volna.

És a végére egy nálam politikában járatosabb ember blogjáról:

"A választók természetesen keveset tudnak arról, pontosan mit is jelentenek a diplomácia különböző kódjelei, de elvárják politikusaiktól, hogy jó hírünket keltsék a nagyvilágban, s ha azt tapasztalják, hogy valamilyen ok miatt pária szerepbe kerülünk, azt rossz néven veszik és előbb-utóbb büntetik. Ezért is törekszik minden hazai politikus arra, hogy elsősorban itthon demonstrálja: mennyire elismert és megbecsült tagja a nemzetközi politikának."