Félévi bizonyítvány

Forr bennem a méreg.

A két nagyobb gyerekem nyolcosztályos gimnáziumba jár - jobb híján. (A volt általános iskola felső tagozatáról, a "gyerekanyagról" - utálom ezt a szót - felháborító dolgokat hallok és hallottam korábban is, ezért döntöttünk a váltás mellett.)
Olyan típusú (egyházi) nyolcosztályosba járnak, ahol néhány tantárgyból a 9-12. évfolyamon majd újra veszik a 5-8. év anyagát. Az elvárásokat és a számonkérési rendszert azonban - előzőek ismeretében - 10-14 éves gyerekekhez képest túlzottnak tartom. A gyerekek többsége - állandó teljesítménykényszerben és abban a "fenyegetettségben" él, hogy akinek 8. évfolyam félévkor nem lesz a bizonyítványa legalább 3.8 átlagú, az nem folytathatja az iskola gimnáziumában a tanulmányait, az vagy a szakközépiskolai képzésbe kerül, vagy mehet máshová. (Pedig mint Vekerdy Tamás óta tudjuk: az életben való beválást, helytállást nem az iskolai osztályzatok döntik el.) Viszont ebből is látszik, hogy a gyerekeknél sokkal fontosabb az iskola "hírneve".

A nagyobbik gyerekem, aki szerintem egymaga többet olvas, mint az összes többi (37) osztálytársa együttvéve, remek fogalmazásokat ír, óriási a szókincse, fiú létére kivételesen jó a helyesírása, eszes, érdeklődő, nyitott gyerek - hármast kapott magyar irodalomból. (Ha netán nyelvtanból kapja, esetleg azt mondom, ő a saras, mert talán a definíciókat nem tanulta meg.) Majd amikor elképedve rákérdeztem az osztályzatra, az egyik osztálytársa azt mondta, hogy: "persze, mert a tanár gyűlöli őt". Nem a fiam mondta, nem faggatózásra. Az osztálytárs használta pontosan ezt a szót a tanár és a fiam közötti kapcsolatra.

Több kérdés is felmerül bennem:

• Van-e egyáltalán, és ha igen, milyen a "lelki" kapcsolat az osztály és a tanár között?
  
• Észrevesz-e ezekből a dolgokból bármit is az osztályfőnök, illetve ismeri-e a 8 évre rábízott gyerekeket?
  
• Rendelkezik-e a tanár azzal a képességgel, hogy felismerje, ha egy gyerek bármelyik tantárgyból érdeklődőbb, mint a többiből?
• Azon van-e, hogy a diák feltűnő érdeklődését fenntartsa és fejlessze, kihozva belőle a legjobbakat?
• Tudja-e a tanár, hogy a diákok nem csak maguknak tanulnak, hanem a tanárnak is? (Szerintem, ha nincs lelki közösség tanár-diák között, nem fog a gyerek képességei maximumán teljesíteni.)

A bizonyítványában még egy hármas volt, kémiából - de hát én látom, hogy nem "reál" beállítottságú. A többi négyes és ötös. (Testnevelésből dicséretet is kapott.)
Ja, igen: mivel két hármas is volt a bizonyítványában így szorgalomból is csak hármast kapott.
Nyilván tudna jobban is (ötösre) teljesíteni, ha az ún. "tanulós" tárgyakra - történelem, biológia, angol - több figyelmet fordítana. Érdekes módon viszont földrajzból - amit egy másik, az önkormányzat által szétvert iskolából érkezett tanár tanít nekik, és az osztálytársak többségének ez a tantárgy mumus -, jelest kapott, holott egy csomó olyan dolgot is meg kellett tanulniuk, amit nekünk annak idején nem.

Beszéltem egyébként a magyartanárral. Mondtam, hogy szeretném megnézni a fiam dolgozatait, mert az új típusú ellenőrzőben már nem jelölik, hogy melyik jegyet mire kapta (felelet, témazáró, röpdolgozat, h.f.-hiány stb.). Azt mondta, hogy minden dolgozat a gyerekeknél van, nem szedett be semmit. Tavaly és tavalyelőtt ellenben annyira ragaszkodott a papírokhoz, hogy két év alatt nem láttam sem egyetlen egy nyelvtan, sem egyetlen egy irodalom dolgozatot sem. Nem csak én, szerintem a többi szülő sem. A gyerek szobájában nincsenek a magyar dolgozatok - pedig még előkerült néhány nem túl jó osztályzatú, egyéb tantárgyból készült röpdolgozat, szódolgozat is.

Nos. Azon tűnődöm, mi legyen a következő lépés?

Kórház - III.

Ma hazaengedik aput a kórházból. Azt a vizsgálatot, ami miatt berendelték (1 nap bennfekvésre), mégsem csinálták meg (10 nap alatt). A vérvételen kívül valójában nem történt vele semmi. Legközelebb 3 hónap múlva kell mennie CT-re.
Ebben mi a jó a kórháznak? Az egészségügynek? A betegnek? Az orvosnak?

Kórházi tapasztalatok II.

A múlt hét elején CT-vizsgálatra hívták be aput, és utána hazaengedték. Mondták, hogy hétfőn reggel be kellene feküdnie, hogy elvégezzenek egy vizsgálatot, és a vizsgálat után 1 napig benn kell maradnia.

Hétfőn reggel apu jelentkezett a kórházban, vért vettek tőle, de a vizsgálatot nem csinálták meg.
Sem kedden, sem szerdán. Szerdán anyu hallotta, amint az egyik nővér azt mondta, hogy a vizsgálat előtt 5 napig nem szabad szednie az egyik gyógyszert, mert hamis eredményt fognak kapni. Ezt a gyógyszert anyu hétfőn reggel még odaadta az apunak, mert érdekes módon az előző heti orvossal való találkozás után senki nem mondta neki, hogy a gyógyszerszedésben 5 nap szünetet kell tartani.

Vizit

Orvos: - Hogy van?
Apu: - Köszönöm, megvagyok.

Orvos továbblép.

Se tájékoztatás, se mosoly, se vállveregetés, se együttérzés, se felvilágosítás, se biztatás. Köszönjük Emese!

Könyvkiadás

A guta meg tud ütni, mikor egy többezer forintos könyv tele van nyomtatási, helyesírási, fogalmazási és stilisztikai hibával. Lehet ezért kártérítést kérni? Van a könyvekre visszavásárlási garancia?

Öröm

Tegnap az egyik kórházi szakrendelőben voltam, ahol is hivatalosan 8-tól 14 óráig van rendelés.
Már ott voltam háromnegyed nyolckor, mert időben jött a busz. Az osztályos felvételre várók után a második voltam, így bízvást remélhettem, hogy 9-re akár végzek is. Az orvos 9 óra 45-kor jött be a szakrendelőbe, de addig annyit sem kaptak a kint várakozók, hogy elnézést, ez és ez történt, a rendelés később kezdődik. Na, mindegy.

Amíg odavoltam, a 3 gyerekem itthon maradt - a két nagyobbnak félévi szünet van az iskolában - (bezzeg az én időmben nem volt ilyen!), a kicsit meg így nem vittem az oviba. (A nagyok már tudnak 1-2 órát felügyelni a kicsire.) Természetesen a folyamatos telefonkapcsolat lehetősége ilyenkor mindig adott, és mivel ez egy - jobb sorsra érdemes - kisváros, 10-15 percen belül mindig haza tudok kerülni.

Mire hazaértem, a gyerekeim felöltöztek, megreggeliztek, elmosogattak, összerámoltak, beágyaztak (a mi szobánkban is). Együtt! Ilyenkor mindig megnyugszom kicsit, hogy talán mégsem követek el óriási hibákat a nevelésük során. Fájdalom: használati utasítást egyik gyerekhez sem mellékeltek:)

Hát nem imádnivalóak?

Színház - 2010.

Karácsonyra sok-sok könyvet kaptam - voltak köztük antikváriumban vásároltak is - és mindegyiknek nagyon-nagyon örültem. Van aki ódzkodik a régi könyvektől: "szaga van" mondják. Én kifejezettem szeretem a régi könyveket is. Valaki(k) már olvasta(ták), forgatta(ták), szerette(ték). A könyvektől már alig férünk a lakásban - de ez egy másik történet.

Szóval a könyvek mellé kaptam két színházjegyet is a férjemtől, tegnap estére szólt: "...és Rómeó és Júlia" - Nagy-Kálózy Eszterrel és Rudolf Péterrel. Sajnos, nagyon ritkán járunk színházba - ennek leginkább anyagi okai vannak:( Ha a jegyre lenne is pénz, nincs benzin a kocsiban. Vagy fordítva.

Még az előző életemben - ami a rendszerváltás előttre esik - rendszeres színházlátogató voltam. Az egyik munkahelyemen én tartottam a kapcsolatot a közönségszervezővel (mond ez még valakinek valamit?), és nagyon sok jó darabot láttam, nagyon sok kollégámat küldtem színházba. Az elmúlt 15 évben talán ha tíz alkalommal voltam előadásokon és egyre inkább csalódottan jöttem ki a színház épületéből. Nem szeretem a nyíltszíni aktusok imitálását sem, az ordenáré beszédet sem. Öregszem?

Nekem a színház azt jelenti: színes jelmezek, díszes díszletek, élvezetes színészi játék, csend, sötét, várakozás. Sok darabra már nem is emlékszem, de az előadás címe, az építmények, a színészek neve, egy-egy jelenet máig megmaradt bennem. Csak néhány közülük:


Vígszínház: Száll a kakukk fészkére - Béres Ilona, Koncz Gábor, Bujtor István.
Nemzeti Színház: A szélmalom lakói - Sinkovits Imre, Agárdi Gábor)
Várlak nálad reggelire (ha jól emlékszem, ez volt a címe) Benedek Miklós, Für Anikó.
Vígszínház: Házmestersirató - Tábori Nóra
Az Ifjú Gárda, avagy: ugyan már, Ibolyka!
Az úrhatnám polgár (Kállai Ferenc)

Aztán volt egy darab, amire nem emlékszem, csak arra, hogy Udvaros Dorottya és Básti Juli játszott egy színpadon: szédületes volt! (Úgy rémlik, nem nagyon kedvelték egymást, és így szinte egymást játszották túl - fergetegesen!)

Az utóbbi tapasztalataim sajnos, egyre rosszabbak. Nincs díszlet, nincs jelmez - valószínűleg azért, mert a színházaknak nincs rá pénzük.
(A legeslegrosszabb ilyen "élményem" egy olyan, rokokó korban játszódó darab volt, amiben egyetlenegy kanapé állt a színpad közepén. Brrr!) Már a címére sem emlékszem. És mivel a előadásnak nincs meg ez a körítése, úgy tűnik, hogy az emberek is kezdik egyre inkább közönséges eseményként érezni egy-egy darab meglátogatását. Értem ez alatt az zsíros hajat, az öltözködést, a munkából való odaesést, késést, ilyesmit.

Régen mindig péntekre, vagy szombatra vettem színházjegyet, mert el nem tudtam képzelni, hogy rohannom kelljen utána haza, hogy másnap időben fel tudjak kelni, vagy hogy az előadás előtti készülődés, ráhangolódás elmaradjon.

Visszatérve a tegnap esti előadásra: kicsit tartottam tőle, hogy mit fog mindössze két színész csinálni a színpadon - miközben minden szerepet ketten játszanak! - , hogy jól érezzem magam. Rudolf Pétert megkedveltem (fiatal korában nagyon hebrencsnek tartottam), - valószínűleg a Beugró miatt, mert a rögtönzésekkel mutatkozott meg számomra tehetsége igazán -, Nagy-Kálózy Esztert még nem láttam színpadon. Díszlet nem volt (de semmi!), jelmez sem, teljesen hétköznapi ruhában játszottak. Kellék semmi - hacsak nem számítok annak egy fekete keretes szemüveget, és egy csipkés francia bugyi-szerűséget, amellyel a dajka főkötőjét imitálták. Kicsit késve kezdődött az előadás (7 óra 10 körül), és mindössze egy felvonás volt (fél kilenc előtt lett vége), de a két SZÍNÉSZ játéka teljesen lenyűgözött - annyira, hogy a díszlet, jelmez hiányát nem is éreztem! A nézőtéren - a jókor történő néhány nevetésen kívül - pisszenés sem hallatszott.

Semmi nem terelte el a figyelmet a párról. Még az sem zavart, hogy zanzásított és átírt Rómeó és Júlia-történetet láttam, mert a lényeg a játék volt! Köszönöm nekik.

Boldog új évet!

Megkezdődött az év - és én annyi mindent megfogadtam! Valószínűleg nem vagyok vele egyedül.

Ez a vers jutott az eszembe ma kora reggel, amikor szólt az ébresztő. Felkeltem és kinéztem az ablakon. Szinte még a roppanást is hallottam.

Későn kel a nap, teli van még
csordultig az ég sűrű sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.

(Radnóti Miklós: Január)

Világéletemben grafomán voltam. Valamikor, réges-régen én vezettem az őrsi naplót, aztán a rajnaplót, aztán az első munkahelyemen a brigádnaplót. Nem akarom kisebbíteni a teljesítményemet - nagyon szépek voltak. Utóbbi a legszebb. Annak a vállalatnak, ahol dolgoztam Budapesten, minden kerületben volt kirendeltsége. A mi brigádnaplónk volt a "bezzeg". Egyik évben minden havi bejegyzést a Radnóti-versekkel kezdtem. Azóta is kedvenceim.

Minden jóban bővelkedő új esztendőt kívánok mindenkinek!