...az ellentmond a józan észnek, empátiának.
A várhegy itt áll a Duna kanyarulatánál évezredek óta. Amíg nem laktam itt, akkor is eljöttem ide minden évben legalább egyszer, de volt, hogy többször is.
Lenéztem a folyóra, és akkor megérintett az örökkévalóság. Csend volt, és nyugalom. A tájba azóta belerondít az újjáépített híd (persze, szükség van rá, tudom) fémtömege, a város régi szépsége elveszett, békebeli hangulata is veszni látszik. Helyi botrányoktól hangos az ország.
Senkik próbálják folyamatosan hiteltelenné tenni azokat, akiknek egyértelmű szellemi fölényét nem bírják elviselni. Megbecsült embereket próbálnak porig alázni a hatalom székéből minden mocskos stiklit felhasználva, kihasználva. De a senkik nem veszik észre, hogy saját maguk azok, akik a forgalommal szemben haladnak. Óvatosan megfogalmazott véleményeket is ellenállásként fogadnak, támadást keresnek minden "ötletelő"-ben. A város szavát hallató értelmiségét automatikusan ellenségnek kiáltják ki.
Nincs olyan nap, amelyre ne jutna egy-egy hír, tett, esemény, "beszólás", ami felborzolja az idegeimet. Az sem vígasz, hogy ezzel nem vagyok egyedül, és már csak az tartja a reményt bennem, hogy a mese jó véget ér: a talpunk alatt a tejet vajjá köpüljük, és ki tudunk ugrani a korsóból.
Nincs olyan nap, amelyre ne jutna egy-egy hír, tett, esemény, "beszólás", ami felborzolja az idegeimet. Az sem vígasz, hogy ezzel nem vagyok egyedül, és már csak az tartja a reményt bennem, hogy a mese jó véget ér: a talpunk alatt a tejet vajjá köpüljük, és ki tudunk ugrani a korsóból.
Ne hagyjuk! Ne hagyjátok! Ez a város többet, jobbat érdemel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése