Pedig szeretem a kutyákat....

...de a szomszédunkban lévő kutyáktól megőrülök. Vagy inkább a gazdáiktól.

Az egyik oldali szomszédunktól tavalyelőtt megszökött a kutyája (állítólag! de bennem más gondolatok is felmerültek), aki szerintem az egész utca agyára ment, mert szerencsétlen állat (puli keverék) egy nagyon kis területre volt bezárva és éjjel-nappal magas, vékony, hisztériás hangon ugatott. Nyáron már napkelte előtt elkezdte, és napnyugtáig folytatta. Nyáron nyitott ablaknál erre ébredtünk hajnali fél négykor (hétvégén is!), és ezzel aludtunk el. Szerencsétlen állatot nem engedték se előre az utcai kapuhoz, nehogy összekakálja az udvart, se hátra a kertbe - nehogy összeugrálja a virágokat, ami a családi biznisz alapja.

Pár hónapig csönd volt, viszont bejárt a baromfiudvarukba egy görény (vagy nyest, vagy valami izé), szóval beújítottak megint egy ebet. Persze jobb sorsa ennek sincs. Ugyanoda bezárva, ugyanúgy nem elengedve, nem sétáltatva - sanyarú a sorsa szegénynek. De nekünk is. Mert hiszi bárki is, vagy csak a piszi: ez a szerencsétlen új jószág ugyanúgy ugat napkeltétől napnyugtáig. Sokszor még éjszaka is. A párom már ki van akadva - azt mondta, kihívja az állatvédőket.

A másik oldalunkon egy pirinyó udvarban egy közepesnél kissé nagyobb testű kutyát tartanak az albérlők, aki - talán szintén a kis helytől megzavarodva - állandóan átszökött a túloldali szomszédba. Csakhogy most már kibontotta a mi kertünk kerítését is, és nagy lelki nyugalommal jár-kel. Szombaton vettük észre. Életem párja kiment egy vasvillával - a kutya ahogy meglátta, már kotort is hazafelé az általa kibontott lyukon -, aztán becsöngetett az albérlőkhöz, hogy kössék meg a kutyát. Mondanom se kell, nem tették meg. Ma délelőtt megint a mi kertünkben mászkált, és ami a pofátlanság teteje - már előrejött a kertből a házhoz is.

Nekünk is van egy kutyánk (puli), de az ösztönösen tud viselkedni. Nem ugat éjjel-nappal, nem ijesztgeti a járókelőket. Csak akkor balhézik, amikor meg is állnak a ház előtt. Ő a mi "csengőnk". Előbb szerzünk tudomást az ő jelzéséből arról , hogy jött valaki, mint hogy a vendég becsöngetne. Késő ősztől kora tavaszig övé az egész kert. Amikor már megkezdődnek a kerti munkák, nem engedjük a veteményesbe, mert mindent összeugrálna. De tudja is: így mikor hátramegyünk a kertbe, megáll a kertkapunál, néz utánunk, és csóválja a farkát. Ez mondjuk csak addig igaz, amíg hátat nem fordítunk neki:D

Aztán van az utcában egy nagy állat (nem tudom, milyen fajta kutya), mint egy borjú. Na, azt viszi a gazdája sétáltatni. Hogy, hogy nem - valahogy mindig a mi házunk előtt sikerül ürítenie a kutyának. A gazdája meg simán hagyja. Nagy kutya - nagyot kakál. De a kis kutyáé is büdös.

Van egy kisebb kutya is az utcánkban, akit kienged a gazdája előre, később jön ő is. Kényszert éreznek nálunk kakálni. A guta meg tud ütni. Mi lenne, ha fognám a mi kutyánkat, és odavinném én is az ő házuk elé. Előttük még füves rész sincs, csak a járda. Biztos fel lennének háborodva. A mi kutyánkat - ha kapunyitáskor kimegy az utcára és szimatolgat, még a szomszéd elől is visszaparancsoljuk, nehogy oda pisiljen.

Néha azért vannak pozitív tapasztalataim. Lent élveztük a Kis-Duna parton a napsütést a gyerekekkel, ültünk a padon, és figyeltük a járókelőket. Egy idősebb hölgy sétáltatta a kutyáját. Kis termetű, tacskó, vagy pincsi - már nem emlékszem. De amikor a kutya elvégezte a dolgát, a hölgy elővett két nylonzacskót, egyiket a kezére húzta és összeszedte amit kell. Én meg megköszöntem neki, mire azt mondta: Ezt nem kell köszönni, ez természetes.

Így is lehet...