Elgondolkodtató azonban, hogy ebben az országban főállású közalkalmazottként (egészségügy!), napi 8 órás munkaidőben - a közalkalmazotti bértábla alapján - az alapbérem annak az összegnek a háromnegyede, amit 2 évvel ezelőtt 4 órában egy országos politikai szervezetnél végzett munkáért fizettek.
2010. május 12., szerda
2010. április 27., kedd
Dalosünnep
Napsütéses vasárnap délután kellemes program ígérkezik. Az egyik városi gimnáziumban a lakóhelyünkön lévő általános és középiskolák énekkarainak fellépése. Fellép a lányom, és még sok-sok-sok ismerős gyerek, mindre kíváncsi vagyok. Kisváros, közel van az előadás helye, gyalog megyek - mindössze egy fényképezőgép van nálam.
A bejáratnál ér az első meglepetés. Belépődíj van, 500 Ft-ot kérnek a jegyért. Többen csodálkozva-mérgelődve teszik szóvá nemtetszésüket, köztük én is. A programfüzetben sem szerepelt a jegy ára, és a gyerekek sem említették, hogy fizetni kell. A gimnázium adja a helyszínt, a fellépő gyerekek is ingyen, örömmel énekelnek. A belépőjegy a városi várszínház biankó szelvénye, melyen sem az esemény megnevezése, sem a helyszíne, sem az ára nincs feltüntetve, a bejáratnál filctollal írják rá az összeget. Kotorászok a zsebemben, kétszáz forintot találok. Mondom, hogy szeretnék bemenni, keresek ismerőst, és megpróbálok kölcsön kérni. Észre sem veszik, hogy bemegyek. Szerencsére találtam valakit. Innentől kezdve már csak én érzem kötelességemnek, hogy felháborodásom ellenére visszavigyem a pénzt. (Mint utóbb kiderült, a később jövőknek már nem is kellett fizetniük.)
Az önkormányzat kultúrális bizottságának elnöke nyitja meg a dalosünnepet, szavait elnyomja a folyamatosan érkező szülők, a már bent lévő, fel-alá mászkáló nézők, a később sorra kerülő gyerekek duruzsolása. Nincs elég ülőhely, a későn érkezők már csak állva tudják élvezni a műsort, egy helyi dolgozó (?) az első fellépő előadásának közben hoz székeket.
A nézőtéren kívül (állóhellyel rendelkező szülők) rekedtek is folyamatosan beszélgetnek egymással, a sok halk beszéd hallható morajjá erősödik. Vége az első műsorszámnak. A gyerekek aranyosak voltak, egy nem túl jó hírű általános iskola lelkes énekesei, láthatóan munkáját szerető karvezetővel levonul a színpadról. A műsorközlő felkonferálja a következő énekkart.
A már leszerepelt énekesek egy része szintén jár-kel, a másik részéért jönnek a szülők, és előadás közben szállingóznak ki-be. Van olyan szülő, aki csak a saját gyerekét jött el megnézni, már megy is tovább. És ez így megy másfél órán keresztül. Nem csak a szülők és gyerekek, de a fellépő iskolák karvezetői is ide-oda mászkálnak. Szervezetlenség, nemtörődömség, a másik produkciójának semmibevétele - majd az egyik iskola egyik műsorszáma:
"Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a másik énekét is szépnek."
Voltak ott nem szép lelkű emberek is a nézőtéren, mert sokakat láthatóan nem érdekelt az előadás. Néhányan csak kötelező jelleggel jöttek el, mert "fellép a gyerek". Ezt kiváltképpen apukákon lehetett észrevenni, akik néztek már mindenhová kínjukban, amíg sorra nem került a gyerekük, ekkor aztán előrefurakodva kapcsoltak be videót, telefont, kattintgatták a fényképezőgépeket nem törődve azzal, hogy ki előtt mászkálnak, ki előtt állnak meg. Majd a szereplés után fellélegezve vonszolták maguk után a gyereket, és léptek le a vége előtt.
A gyerekek azonban helyesek, ügyesek és nagyon lelkesek voltak. Minden iskola fellépői kitettek magukért, még ha nem is volt tökéletes itt-ott egy-egy hang. A kicsik után jöttek a középiskolák, ahol a városvezetés által gonoszul és bosszúból tönkretett Gimnázium énekkara óriási tapsot kapott. Egy másik, a fiúgimnázium kara a markáns férfihangokkal nagyon kellemes élményt nyújtott, ők is zajos sikert arattak. Legvégén pedig a fiúgimnázium és a katolikus iskola( két kivétellel) lányokból álló énekkarának közös produkciója következett, melyhez kis színpadi jelenetet is kreáltak - nagy tetszést keltett a már félig kiürült nézőtéren.
Észrevételeim:
1. Ha valamiért belépődíjat fizetünk, szolgáltatást várunk érte. Akárha csak annyiban is, hogy normális körülmények között tekinthetünk meg egy előadást. (Elképzelem, ahogy pl. a Zeneakadémián, kórusok hangversenyén, vagy egy komolyzenei előadáson folyamatos nyüzsgés van... Brrr!) Csak a műsorközlőnek kellett volna egy kis útmutatást adni, szólnia, hogy kérem, kapcsolják ki a telefonjaikat, csak a szünetekben távozzanak, a leszereplő énekkarok vonuljanak az emeletre ésatöbbi, ésatöbbi. Szervezőkészség: egyes.
2. Ha a szülők nem tisztelik a gyerekeik (és más gyerekek) teljesítményét, akkor ne várják el a gyerekeiktől sem a méltó viselkedést, sem a kultúra (bármely formájának!) szeretetét, tiszteletét. Úgy érzem, ezzel a nemtörődömséggel beletipornak az érdeklődő lelkekbe, kiölik a gyerekek lelkesedését. Magatartás: egyes.
3. Világos, hogy mindenki szeretné megörökíteni a gyermeke, az unokája produkcióját. Tegyük már ezt úgy, hogy tiszteletben tartjuk a többi ember jogát is arra, hogy nyugodtan tudja nézni, amit szeretne. (A legvisszataszítóbb az a nagymama (?) volt, aki az első sorban ült, majd előadás közben felállt, és a kórus előtt fel-alá mászkálva vette fel telefonjával a műsorszámot, közben majd fellökve a karvezetőt!) Empátia: egyes.
A bejáratnál ér az első meglepetés. Belépődíj van, 500 Ft-ot kérnek a jegyért. Többen csodálkozva-mérgelődve teszik szóvá nemtetszésüket, köztük én is. A programfüzetben sem szerepelt a jegy ára, és a gyerekek sem említették, hogy fizetni kell. A gimnázium adja a helyszínt, a fellépő gyerekek is ingyen, örömmel énekelnek. A belépőjegy a városi várszínház biankó szelvénye, melyen sem az esemény megnevezése, sem a helyszíne, sem az ára nincs feltüntetve, a bejáratnál filctollal írják rá az összeget. Kotorászok a zsebemben, kétszáz forintot találok. Mondom, hogy szeretnék bemenni, keresek ismerőst, és megpróbálok kölcsön kérni. Észre sem veszik, hogy bemegyek. Szerencsére találtam valakit. Innentől kezdve már csak én érzem kötelességemnek, hogy felháborodásom ellenére visszavigyem a pénzt. (Mint utóbb kiderült, a később jövőknek már nem is kellett fizetniük.)
Az önkormányzat kultúrális bizottságának elnöke nyitja meg a dalosünnepet, szavait elnyomja a folyamatosan érkező szülők, a már bent lévő, fel-alá mászkáló nézők, a később sorra kerülő gyerekek duruzsolása. Nincs elég ülőhely, a későn érkezők már csak állva tudják élvezni a műsort, egy helyi dolgozó (?) az első fellépő előadásának közben hoz székeket.
A nézőtéren kívül (állóhellyel rendelkező szülők) rekedtek is folyamatosan beszélgetnek egymással, a sok halk beszéd hallható morajjá erősödik. Vége az első műsorszámnak. A gyerekek aranyosak voltak, egy nem túl jó hírű általános iskola lelkes énekesei, láthatóan munkáját szerető karvezetővel levonul a színpadról. A műsorközlő felkonferálja a következő énekkart.
A már leszerepelt énekesek egy része szintén jár-kel, a másik részéért jönnek a szülők, és előadás közben szállingóznak ki-be. Van olyan szülő, aki csak a saját gyerekét jött el megnézni, már megy is tovább. És ez így megy másfél órán keresztül. Nem csak a szülők és gyerekek, de a fellépő iskolák karvezetői is ide-oda mászkálnak. Szervezetlenség, nemtörődömség, a másik produkciójának semmibevétele - majd az egyik iskola egyik műsorszáma:
"Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a másik énekét is szépnek."
Voltak ott nem szép lelkű emberek is a nézőtéren, mert sokakat láthatóan nem érdekelt az előadás. Néhányan csak kötelező jelleggel jöttek el, mert "fellép a gyerek". Ezt kiváltképpen apukákon lehetett észrevenni, akik néztek már mindenhová kínjukban, amíg sorra nem került a gyerekük, ekkor aztán előrefurakodva kapcsoltak be videót, telefont, kattintgatták a fényképezőgépeket nem törődve azzal, hogy ki előtt mászkálnak, ki előtt állnak meg. Majd a szereplés után fellélegezve vonszolták maguk után a gyereket, és léptek le a vége előtt.
A gyerekek azonban helyesek, ügyesek és nagyon lelkesek voltak. Minden iskola fellépői kitettek magukért, még ha nem is volt tökéletes itt-ott egy-egy hang. A kicsik után jöttek a középiskolák, ahol a városvezetés által gonoszul és bosszúból tönkretett Gimnázium énekkara óriási tapsot kapott. Egy másik, a fiúgimnázium kara a markáns férfihangokkal nagyon kellemes élményt nyújtott, ők is zajos sikert arattak. Legvégén pedig a fiúgimnázium és a katolikus iskola( két kivétellel) lányokból álló énekkarának közös produkciója következett, melyhez kis színpadi jelenetet is kreáltak - nagy tetszést keltett a már félig kiürült nézőtéren.
Észrevételeim:
1. Ha valamiért belépődíjat fizetünk, szolgáltatást várunk érte. Akárha csak annyiban is, hogy normális körülmények között tekinthetünk meg egy előadást. (Elképzelem, ahogy pl. a Zeneakadémián, kórusok hangversenyén, vagy egy komolyzenei előadáson folyamatos nyüzsgés van... Brrr!) Csak a műsorközlőnek kellett volna egy kis útmutatást adni, szólnia, hogy kérem, kapcsolják ki a telefonjaikat, csak a szünetekben távozzanak, a leszereplő énekkarok vonuljanak az emeletre ésatöbbi, ésatöbbi. Szervezőkészség: egyes.
2. Ha a szülők nem tisztelik a gyerekeik (és más gyerekek) teljesítményét, akkor ne várják el a gyerekeiktől sem a méltó viselkedést, sem a kultúra (bármely formájának!) szeretetét, tiszteletét. Úgy érzem, ezzel a nemtörődömséggel beletipornak az érdeklődő lelkekbe, kiölik a gyerekek lelkesedését. Magatartás: egyes.
3. Világos, hogy mindenki szeretné megörökíteni a gyermeke, az unokája produkcióját. Tegyük már ezt úgy, hogy tiszteletben tartjuk a többi ember jogát is arra, hogy nyugodtan tudja nézni, amit szeretne. (A legvisszataszítóbb az a nagymama (?) volt, aki az első sorban ült, majd előadás közben felállt, és a kórus előtt fel-alá mászkálva vette fel telefonjával a műsorszámot, közben majd fellökve a karvezetőt!) Empátia: egyes.
2010. április 22., csütörtök
Az első
Hetek óta figyelem az eget. Minden évben megjegyzem, hogy mikor érkezik. Tavaly április 10-én láttam először. Az idén tegnap jött meg az első. Végevonhatatlanul itt a tavasz:)
2010. április 15., csütörtök
Álláskeresőben - csak úgy keresgélek erre-arra
Meg tudná-e valaki mondani, hogy az alábbiakban részletezett munkához/álláshoz mi a frásznak kell közigazgatási versenyvizsgával rendelkeznie a jelentkezőnek, amikor még a számítógépes rendszerek használata előtt is elég volt ehhez a dologhoz még a 8 általános vagy egy gyors-gépírói tanfolyam is egy-két napos betanítás után?!
" Ellátandó feladatok:
Gondoskodik az igazgatóság mindenkor aktuális rendszere szerint beérkező és kimenő ügyiratok kezeléséről, osztályon belüli iktatásáról. Gondoskodik a bárkódok megrendeléséről, azok nyilvántartásáról, és elszámolásáról, vezeti a jelenléti ívet, a szabadságokat nyilvántartja és kiírja, összeállítja a hó végén a munkából való távolmaradásról szóló jelentést, az étkezési utalványra jogosító kimutatást, a vidéki munkatársak költségkimutatását, egyéb adminisztrációs jellegű kimutatásokat. Közlönyöket, értesítőket, szakkönyveket szétosztja, nyilvántartja, gondoskodik a szükséges irodaszerekről, egyéb anyagokról, közreműködik az éves leltározásban.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Gondoskodik az Igazgatóság mindenkor aktuális rendszere szerint beérkező és kimenő ügyiratok kezeléséről, osztályon belüli iktatásáról."
Amúgy a közigazgatási versenyvizsgáról itt olvasható egy roppant érdekes blogbejegyzés.
2010. április 6., kedd
Húsvét ürügyén...
Elbódulva a szagvelegytől (új szót alkottam! a szagok egyvelege: szagvelegy), elkámpicsorodva a randa időtől, elbúcsúzva az utolsó locsolótól - ebéd után álomba merültem.
Azt álmodtam, hogy a fiaim, akik locsolkodni mentek, végre majd nem kapnak pénzt (én sosem adok senkinek abban bízva, hogy majd végre egyszer megunják a rokonok, és ők sem adnak). Hogy nem kapnak tejbevonó masszás csokoládékat (persze kaptak egy csomót!), hogy a hozzánk látogató rokonok nem az előszobában hadarják el a verseket, és öntenek nyakon engem meg a lányomat a különböző márkájú és illatú üvegekből (persze, hogy így történt), aztán nem állnak gyorsan tovább. Pedig de.
Szóval a végén felébredtem...
Azt álmodtam, hogy a fiaim, akik locsolkodni mentek, végre majd nem kapnak pénzt (én sosem adok senkinek abban bízva, hogy majd végre egyszer megunják a rokonok, és ők sem adnak). Hogy nem kapnak tejbevonó masszás csokoládékat (persze kaptak egy csomót!), hogy a hozzánk látogató rokonok nem az előszobában hadarják el a verseket, és öntenek nyakon engem meg a lányomat a különböző márkájú és illatú üvegekből (persze, hogy így történt), aztán nem állnak gyorsan tovább. Pedig de.
Szóval a végén felébredtem...
2010. március 16., kedd
Olvasási szokásaim
Megtisztelő, hogy számontart. Ezúton is köszönöm neki.
És ha már az ő oldalán rámtalált - továbbpasszolom a kérdőívet oximoron-nak.
1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?
Jaj, hát két ilyen "borzalom" is volt! Az egyik Boris Vian: Köpök a sírotokra!(a mai napig úgy érzem, hogy az a könyv „megrabolt”, és még jól fel is idegesített!!!) Azért vettem meg, és küzdöttem vele, mert a Tajtékos napok c. könyve tetszett Vian-nak. A másik a Garp szerint a világ c. könyv (ami úgy emlékszem, megfilmesítve valamelyik kategóriában Oscar-díjat kapott – Robin Williams-szel a főszerepben -, hogy miért, azt nem tudom. Szerintem a könyv katasztrófa volt.).
Sokat-sokat kell olvasni, hogy az embernek lehessen „legrosszabb könyvélménye”.
2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?
Igazából - sorrend nélkül – a következők:
Lloyd C. Douglas: …És köntösömre sorsot vetettek
Jókai Anna: Napok
Oravecz Imre: Ondrok gödre
Szabó Magda: Az ajtó
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek (ez hangoskönyv formában lett az enyém)
Wass Albert: Átoksori kísértetek
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Vámos Miklós: Apák könyve
Remélem, még sok-sok ilyen könyv vár rám.
3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?
Annak idején a Rakéta regényújságban sorozatban volt olvasható a Hannibál-történet, ha jól emlékszem, Vörös Sárkány címen. És még: A cápa. Egy méterre tartottam magamtól a könyvet, mert a végét nem mertem olvasni és 5 percenként felálltam, mert nem tudtam ülve maradni az adrenalin miatt. Amúgy nem olvasok „frászthozó” könyveket, mert nem szeretem őket. (Max. egy-két soft-thriller film a TV-ben, mert könyvben sokkolóbb a hatás. Nem szeretek félni.)
4. Mit használsz könyvjelzőnek?
Bármit, ami a kezembe akad. Gyufaszál, kártyanaptár, préselt virág (többéveset találtam már valamelyik újra elővett könyvben), papír zsebkendő, a könyv borítója, többéves képeslap, boríték, legújabban a gyerekeim kézműves-foglalkozásokon gyártott könyvjelzői. Szerintem rengeteg olyan könyvem van, amiben található valamilyen könyvjelző-szerű.
5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt … hm?
Tévénézés helyett, (pszt! az „átkosban” rengeteget olvastam a munkahelyen), evés közben, fürdőkádban, járművön – bárhol és bármikor. Nincs olyan nap, hogy ne venném magamhoz a Betűt.
6. Mi volt az első könyved, amit olvastál?
Általános iskolában másodikos voltam, amikor beiratkoztam a könyvtárba, így a Gőgös Gúnár Gedeon után az elsők között volt Szalay Lenke: Mogyoró és a Mogyoró kinövi a kabátját c. könyve. Körülbelül pont annyi idős voltam, mint Mogyoró, amikor olvastam őket (7-8 éves).
7. Puha kötésű vagy kemény fedeles? (Úgy általában, nem az előző kérdéshez kapcsolódik.)
Tartós könyveket szeretnék venni, csak nem mindig fussa rá. Így aztán a jó könyveket megveszem puhafedelűben is. Viszont ha régebben volt már puhafedelű kiadású könyvem, amit meg tudok venni keményfedelesben (akár antikváriumban is), akkor megteszem. A puhafedelűt meg elviszem a bolhapiacra
8. Mit olvasol most?
Sokmindent, és van, amit újra.
• Shaffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek (gyönyörű történetek kivételes emberekről).
• Paulo Coelho: A portobelloi boszorkány
• Frances Hayes: Napsütötte Toscana (a filmet meg ne nézzétek!)
• Rosemunde Pilcher: Téli napforduló (ezt minden évben elolvasom, mert símogatja a lelkemet).
9. És hányadik oldalon jársz?
• végén
• elején
• közepén
10. Rajta hagyod a "kezed nyomát" a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)?
Véletlenül leeszem, leöntöm, lefröcskölöm a fürdőkádban. De attól még az ENYÉM!
(Kölcsönkönyvekkel SOHA nem bánok ilyen mostohán.)
Régebben nem volt szokásom, de mostanában a számomra nagy jelentőséggel bíró mondatokat, bekezdéseket, szavakat, kifejezéseket ceruzával aláhúzom. Már nem a régi a memóriám, és ha keresek valamit, akkor már csak arra emlékszem, hogy melyik könyvben volt, hogy hányadik oldalon, az már kiesik. Így csak át kell pörgetnem a lapokat, és meglelem.
11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?A borítója és a címe csak annyiban befolyásol, hogy egyáltalán felkelti-e az érdeklődésemet, és kézbe veszem-e. Fontos, hogy ki írta, fontos az ismertető fülszöveg. Ezért nyúlok érte. Belelapozok. Döntök.
12. És az oldalszám?
Soha.
13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?
Fiatal koromban sokszor (a türelmetlenség), mostanában még véletlenül sem.
14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?
Ó, egy csomó!
15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?
Egyszer egy kölcsönkért könyv elázott. Sajnos szivárgott az akváriumom, és mellette volt az asztalon. De azért a mai napig megvan a könyv, míg a tulajnak megvettem az újat.
16. Eladod-ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik?
A dupla példányokat elajándékozom, vagy elviszem a bolhapiacra. De volt már olyan is, hogy megvettem plusz-példányokat, hogy a gyerekeim majd ne veszekedjenek rajta.
Amúgy pedig mániákusan ragaszkodom hozzájuk (megvan még a Boris Vian és a Garp is). Azt hiszem, ha égne a ház, a gyerekek után a könyveket menteném, amíg csak tudnám.
17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyen?
Ha nem tudom letenni – feltétlenül magammal viszem. Akár a budiba is.
18. Tényleg, olvasol a mosdóban?
Időnként.
19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán olvasónaplót ?
Nem vezetek olvasónaplót. Az iskolában kötelező jellegű volt az olvasónapló-írás, adott szempontok alapján – nem a véleményemre, érzéseimre voltak kíváncsiak a hetvenes években. De ha ránézek a könyvespolcra, vagy a könyvesbolt kínálatára, tudom, hogy mi az amit még nem olvastam, mi az, ami már megvolt és mi a restanciám.
+1.: még valami hendikep?
Hendikep? Az nem.
Így a végére inkább idéznék egy könyvből:
„-Mondd meg mit olvasol, megmondom, ki vagy!
„-Mondd meg, mit nem olvasol – és megmondom, mekkora sznob vagy!” :)))))
És ha már az ő oldalán rámtalált - továbbpasszolom a kérdőívet oximoron-nak.
1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?
Jaj, hát két ilyen "borzalom" is volt! Az egyik Boris Vian: Köpök a sírotokra!(a mai napig úgy érzem, hogy az a könyv „megrabolt”, és még jól fel is idegesített!!!) Azért vettem meg, és küzdöttem vele, mert a Tajtékos napok c. könyve tetszett Vian-nak. A másik a Garp szerint a világ c. könyv (ami úgy emlékszem, megfilmesítve valamelyik kategóriában Oscar-díjat kapott – Robin Williams-szel a főszerepben -, hogy miért, azt nem tudom. Szerintem a könyv katasztrófa volt.).
Sokat-sokat kell olvasni, hogy az embernek lehessen „legrosszabb könyvélménye”.
2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?
Igazából - sorrend nélkül – a következők:
Lloyd C. Douglas: …És köntösömre sorsot vetettek
Jókai Anna: Napok
Oravecz Imre: Ondrok gödre
Szabó Magda: Az ajtó
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek (ez hangoskönyv formában lett az enyém)
Wass Albert: Átoksori kísértetek
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Vámos Miklós: Apák könyve
Remélem, még sok-sok ilyen könyv vár rám.
3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?
Annak idején a Rakéta regényújságban sorozatban volt olvasható a Hannibál-történet, ha jól emlékszem, Vörös Sárkány címen. És még: A cápa. Egy méterre tartottam magamtól a könyvet, mert a végét nem mertem olvasni és 5 percenként felálltam, mert nem tudtam ülve maradni az adrenalin miatt. Amúgy nem olvasok „frászthozó” könyveket, mert nem szeretem őket. (Max. egy-két soft-thriller film a TV-ben, mert könyvben sokkolóbb a hatás. Nem szeretek félni.)
4. Mit használsz könyvjelzőnek?
Bármit, ami a kezembe akad. Gyufaszál, kártyanaptár, préselt virág (többéveset találtam már valamelyik újra elővett könyvben), papír zsebkendő, a könyv borítója, többéves képeslap, boríték, legújabban a gyerekeim kézműves-foglalkozásokon gyártott könyvjelzői. Szerintem rengeteg olyan könyvem van, amiben található valamilyen könyvjelző-szerű.
5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt … hm?
Tévénézés helyett, (pszt! az „átkosban” rengeteget olvastam a munkahelyen), evés közben, fürdőkádban, járművön – bárhol és bármikor. Nincs olyan nap, hogy ne venném magamhoz a Betűt.
6. Mi volt az első könyved, amit olvastál?
Általános iskolában másodikos voltam, amikor beiratkoztam a könyvtárba, így a Gőgös Gúnár Gedeon után az elsők között volt Szalay Lenke: Mogyoró és a Mogyoró kinövi a kabátját c. könyve. Körülbelül pont annyi idős voltam, mint Mogyoró, amikor olvastam őket (7-8 éves).
7. Puha kötésű vagy kemény fedeles? (Úgy általában, nem az előző kérdéshez kapcsolódik.)
Tartós könyveket szeretnék venni, csak nem mindig fussa rá. Így aztán a jó könyveket megveszem puhafedelűben is. Viszont ha régebben volt már puhafedelű kiadású könyvem, amit meg tudok venni keményfedelesben (akár antikváriumban is), akkor megteszem. A puhafedelűt meg elviszem a bolhapiacra
8. Mit olvasol most?
Sokmindent, és van, amit újra.
• Shaffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek (gyönyörű történetek kivételes emberekről).
• Paulo Coelho: A portobelloi boszorkány
• Frances Hayes: Napsütötte Toscana (a filmet meg ne nézzétek!)
• Rosemunde Pilcher: Téli napforduló (ezt minden évben elolvasom, mert símogatja a lelkemet).
9. És hányadik oldalon jársz?
• végén
• elején
• közepén
10. Rajta hagyod a "kezed nyomát" a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)?
Véletlenül leeszem, leöntöm, lefröcskölöm a fürdőkádban. De attól még az ENYÉM!
(Kölcsönkönyvekkel SOHA nem bánok ilyen mostohán.)
Régebben nem volt szokásom, de mostanában a számomra nagy jelentőséggel bíró mondatokat, bekezdéseket, szavakat, kifejezéseket ceruzával aláhúzom. Már nem a régi a memóriám, és ha keresek valamit, akkor már csak arra emlékszem, hogy melyik könyvben volt, hogy hányadik oldalon, az már kiesik. Így csak át kell pörgetnem a lapokat, és meglelem.
11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?A borítója és a címe csak annyiban befolyásol, hogy egyáltalán felkelti-e az érdeklődésemet, és kézbe veszem-e. Fontos, hogy ki írta, fontos az ismertető fülszöveg. Ezért nyúlok érte. Belelapozok. Döntök.
12. És az oldalszám?
Soha.
13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?
Fiatal koromban sokszor (a türelmetlenség), mostanában még véletlenül sem.
14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?
Ó, egy csomó!
15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?
Egyszer egy kölcsönkért könyv elázott. Sajnos szivárgott az akváriumom, és mellette volt az asztalon. De azért a mai napig megvan a könyv, míg a tulajnak megvettem az újat.
16. Eladod-ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik?
A dupla példányokat elajándékozom, vagy elviszem a bolhapiacra. De volt már olyan is, hogy megvettem plusz-példányokat, hogy a gyerekeim majd ne veszekedjenek rajta.
Amúgy pedig mániákusan ragaszkodom hozzájuk (megvan még a Boris Vian és a Garp is). Azt hiszem, ha égne a ház, a gyerekek után a könyveket menteném, amíg csak tudnám.
17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyen?
Ha nem tudom letenni – feltétlenül magammal viszem. Akár a budiba is.
18. Tényleg, olvasol a mosdóban?
Időnként.
19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán olvasónaplót ?
Nem vezetek olvasónaplót. Az iskolában kötelező jellegű volt az olvasónapló-írás, adott szempontok alapján – nem a véleményemre, érzéseimre voltak kíváncsiak a hetvenes években. De ha ránézek a könyvespolcra, vagy a könyvesbolt kínálatára, tudom, hogy mi az amit még nem olvastam, mi az, ami már megvolt és mi a restanciám.
+1.: még valami hendikep?
Hendikep? Az nem.
Így a végére inkább idéznék egy könyvből:
„-Mondd meg mit olvasol, megmondom, ki vagy!
„-Mondd meg, mit nem olvasol – és megmondom, mekkora sznob vagy!” :)))))
2010. március 1., hétfő
A múlt heti sikerek
A legnagyobb gyermekem a 13. születésnapja után néhány nappal és a szüleim 50. házassági évfordulóján szombaton délelőtt - a Magyar Diáksport Szövetség által rendezett úszóverseny országos döntőjében - a megye és az iskolája képviseletében korcsoportjában az 50 méteres mellúszásban 5. helyezést ért el a 23 induló között.
Az iskolai történelem szóbeli belső vizsgán ötöst kapott úgy, hogy nem hiányzott a felkészülés miatt. Ez a vizsga négy jegynek felel meg. Mint utólag megtudtam jónéhányan a vizsga napján nem mennek iskolába. Sőt, akad olyan kitűnő tanuló (!!!), aki a vizsga előtt 3 napot még otthon is töltött tanulással. Hetedik osztály. Agyrém.
Ráadásul a fizika témazáró dolgozata is ötös lett.
Az iskolai történelem szóbeli belső vizsgán ötöst kapott úgy, hogy nem hiányzott a felkészülés miatt. Ez a vizsga négy jegynek felel meg. Mint utólag megtudtam jónéhányan a vizsga napján nem mennek iskolába. Sőt, akad olyan kitűnő tanuló (!!!), aki a vizsga előtt 3 napot még otthon is töltött tanulással. Hetedik osztály. Agyrém.
Ráadásul a fizika témazáró dolgozata is ötös lett.
Nagyon büszke vagyok rá.
Még ha az a fránya irodalom döcög is....:)))))
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)