Óságok

Bolhapiacra készülünk. Az én fejemből pattant ki az ötlet még tavalyelőtt, és szerencse, hogy partnert találtam hozzá: a helyet ingyenesen kapjuk. Abból indultam ki, hogy nagyon sok kisebb-nagyobb külföldi városban milyen nimbusza van a bolhapiacoknak. Nem feltétlenül egy Ecseri-jellegűre gondolok, kisvárosban elég a kis bolhapiac is. (Persze itt nálunk is meg lehetne rendezni/szervezni látogatottabb helyen, de hát az alulról jövő kezdeményezés egyesek szerint az ördögtől való, és mivel nem ők találták ki, csakis politikai támadás lehet. Mindegy.) Viszont milyen jó lenne a sétányon havi rendszerességgel kirakva a sok könyv, hanglemez, régiség, csetresz, akár festmény stb. - szóval ilyenek. A turisták meg özönlenének a kirándulóhajókról.

Na, amiért most írok az az, hogy szívességből elvállaltam egy idős bácsi képeslapjainak és bélyegeinek árusítását. Úgyis ott leszek már reggeltől a vásár végéig - miért ne segítenék neki? Ma elhoztam tőle a régi anzixokat, amelyek majd mindegyikén a székesegyház látható, különböző helyekről fotózva. Már maguk a képek is érdekesek voltak, és sok még meg is volt írva. Ebből mazsolázok most, mert egyik-másik mosolyra késztetett, a sorok mögött régen eltávozott emberek - ceruzás, tintaceruzás kézírásuk itt maradt hosszú évtizedek múltán is.

"Nemzetes v. S...... F..... úrnak nyug. tiszh. Kőszeg

Kedves Szüleim! Értesítem Kedves Szüleimet, hogy f. év dec.22-én, szerdán reggel érkezem meg Kőszegre. Vakációm kb. 10 napra fog terjedni. Z...re visszamenőleg nem térek be, mert jan. 2-3-án egyenesen visszajövök. A viszontlátásra. Esztergom, 1943. dec. 18-án."

Ez egy tisztelettudó gyermek hivatalos értesítése. Vakációról írt, tehát itt tanulhatott Esztergomban a képeslapot küldő. Lehet, hogy mielőtt elküldte a levelét, valaki cenzúrázta? A képeslapon az "Esztergomi Szent Benedek-rendi Szent István Kath. Főgimnázium Kápolna belseje" látható.

"Nagyságos és főtisztelendő dr. S.... P úrnak főmonostori perjel, P........ u.p. Gy....

Főtisztelendő Perjel Úr! Tisztelettel bejelentem, hogy dec. 20-án, vasárnap d.u. 1/2 3-kor Gy.... felől P....ra érkezem. Nagyon szépen kérném Főtisztelendő Perjel Úr szíves vendégszeretetét és egy kocsit az állomásra. Őszinte fiúi tisztelettel: P....

Esztergom, 1936. dec. 17."

Ez is egy vakációra készülő valaki?

"S. Miklósné nagyságos úrnőnek Budapest, VII. Dob u.
Kedves Gabikám! Hát itt vagyunk ebben a szép városban. Az üzlettől nem vagyok elragadtatva, ilyen van a Kohnéké is a ligetben. Még sehol sem jártunk, mert vasárnap egész délután játszottunk még attól vagyunk fáradtak. Írjon. Hogy megy a muzsika az új kollegistákkal? Mi újság? Édesanyjának k.csók, Magát csókolja Ilonka"

A postabélyegzőn: 1932.V.23. Vajon milyen üzlet nem tetszett Ilonkának? És mi volt a vasárnap délutáni program?

"F. Károly úrfinak Budapest, Üllői út
Kedves Károly! Nagyon jól érzem magam, csak te hiányzol. Sok üdvözlet Mária. Anyukádnak kézcsókomat küldöm.

Egy szerelem kezdete?

"M. Adrienne nagyságos úrleánynak A.......
Gyönyörűséges angyalbőrben szívélyes üdvözletet küld kézcsókkal ifj. vitéz S. Sándor IX.k.m.sz.zl. 1 század Esztergom-Tábor, 1941.VII.3."

Gyönyörűséges angyalbőr...

"Ngys. L. Etuska úrleány, Budapest....
Egy kis esztergomi vendéglőből gondol Magácskára és küldi üdvözletét: Na ki?"

Ez után öt(!) olvashatatlan aláírás. Postabélyegzőn: 1939.már.8. Melyik esztergomi vendéglő lehetett? Jól belaktak, aztán megírták a képeslapot? Vagy míg az ételre vártak, addig dugták össze a fejüket az írás fölött?

"özv. Dr. H.Fné úrasszony dr. T.L. úr címén

Drága jó Édesanyám! Pecsenyére sülve, sok viszontagság után egy itteni cukrászdában pihentünk meg , irtóztató mennyiségű süteményt fogyasztottunk el. Most rögtön indulunk tovább és ma éjjel Zebegényben alszunk. Mufurc is pompásan érzi magát, csak a csónak himbálás ellen van kifogása. Irma néninek is kézcsók...

B. István"

Melyik volt a cukrászda? Ki volt Mufurc? Szegénynek tengeri betegsége volt a csónakázástól? Vízitúrán voltak?

"Nagys. B. Ané úrasszonynak

Drága anyukám és .... (olvashatatlan). Itt vagyunk a "Kispipában". Sajnos már 11 óra lesz rögtön. Nagyon jó a hangulat. Sok csók."

Még folytatódik a lap, valaki teljesen olvashatatlanul még hozzáírt pár sort az előbbiekhez. Talán valami gardedám?:) In memoriam Kispipa Vendéglő....

"Nagys. K. Jollyka úrleány

Kézcsók: Bimby"

Csak ennyi. Biztos örült neki Jollyka. De ki lehetett Bimby?

"Nagyságos és főtiszt. V. J. A. jószágkormányzó úrnak Sz.... Somogy vm.

Kedves A! Stadler jelzi, hogy elküldte a kerítést. Légy szíves értesíteni, hogy megkaptad-e! Addig nem fizetem ki, míg megnyugtató választ nem adsz. Szeretettel ölel: Miki"

Postabélyegző: 1926. okt. 2. Megérkezett-e a kerítés? Miért nem bízott Miki Stadlerban?

Nagyon sok lapon van írás, de nem mindet tudtam teljesen elolvasni. Küldtek képeslapot kereskedelmi segéd úrnak, nyugalmazott városi számvevő úrnak, Szent Domonkos rendi nővérnek, bencés tanár úrnak, úrfiucskának, úrnő ő nagyságának, erdész úrnak, MÁV főintéző úrnak.

Köszönöm a bácsinak, hogy ideadta a gyűjteményét. És a bélyegekről még nem is beszéltem.....

Kórházi tapasztalatok

Tavasz óta apu egyre gyengébbnek érzi a lábait, alig bírják el, szédült is, ennek ellenére minden nap lement "egy körre" sétálni. Hatvan éve dohányzik - elég sokat - érszűkülete van, és a vérnyomása is nagyon alacsony (80, 90-es felső értékek).

Júliusban infúziókúrát kapott ambulánsan (még szerencse, hogy a kórház nincs messze tőlük), majd mivel úgy érezte, hogy semmit nem javult, augusztusban befektették. Szokás szerint indult a kórházi rutin (labor, EKG - '94-ben volt egy infarktusa, amikor háromszor élesztették újra), majd újra infúziókat kapott, hogy a vérnyomását is sikerüljön beállítani. Egyszer fel is ment 180-ra, de mostanra beállt a kb. 110-130 közé. Ezután mellkasröntgent készítettek, ahol észrevettek egy foltot a tüdején. (Rendszeresen tüdőszűrésre járt, legutóbb tavaly ősszel volt, ott még nem láttak semmit.) A különböző vizsgálatokra betegszállító vitte a kórházon belül, de így is sokszor előfordult, hogy majdnem egy-egy órát kellett várnia a vizsgálatra. Két alkalommal rosszul is lett.

CT-vizsgálat következett, ami igazolta a "foltot", majd mivel ebben a kórházban nincs tüdőgyógyászat, a budai jó nevű intézményhez küldték további kivizsgálásra. Magas (százon felüli) vérsüllyedés-értékek, tüdőtükrözés (nem altatásban, hanem érzéstelenítéssel - apu azt mondta: "fiam, ez nem embernek való!"), köpetvizsgálatok után hazaküldték, és egy hónap letelte után visszarendelték. Ez volt a múlt hét hétfőn, amikor is reggel 9-re hívták be. Újra köpet- és vérvétel. Az orvos nem nagyon foglalkozott velük, annyit mondott, hogy az eredményeket meg kell várni. Dél körül anyu már többször is rákérdezett, de az orvos nem ért rá, ingerült volt, ide ment, oda ment, rengeteg dolga volt. Akkor anyuék azt mondták neki, hogy hazamennek, majd este visszatelefonálnak az eredményért.

Nos, este tudtak beszélni az orvossal, aki annyit mondott, hogy a laboreredmények alapján apunak újra be kell feküdnie a kórházba. A héten kedden reggel bevittük. Én itthonról mentem egyenesen a kórházba, anyuék meg taxival érkeztek. Én értem oda előbb, és megláttam az orvost a folyosón beszélgetni (interneten kerestem a neve szerint, és találtam is olyan lapot, ahol még a fényképe is ott volt, így felismertem). Megvártam, míg befejezi, és mondtam neki, hogy szeretnék vele néhány szót beszélni. Nem mondta, hogy nem ér rá, de nem is hívott be sehová, hogy beszélni tudjunk. Kérdeztem, hogy mit tud mondani az apuról. Azt mondta, nem tud semmit, a múlt heti laboreredmények alapján hívták be újra. Mondtam neki, hogy olvastam a zárójelentést, amelyben szerepel egy olyan mondat, hogy tumormarker vizsgálat folyamatban van, azt szeretném tudni, hogy daganat-e, vagy sem. Válasz: nem tudják, az lehet daganat is, meg tbc is. Különben is a köpettenyésztés ideje 8 hét (aputól augusztus végén vették le, tehát még nem telt le). 8 hét? - kérdeztem. Ezt az anyuéknak nem mondták. De igen, mondtam az anyukájának, de annyira rohantak, nem várták meg a múlt héten a laboreredményeket sem - válaszolta. (Valójában nem tudom, hogy miért gondolta az orvos, hogy egy majdnem 80 és egy 72 éves idős embernek egész nap ott kell ülnie a folyosón. Egyébként anyu azt mondta, hogy nem említette neki a 8 hetet, mert ha másra nem, de erre emlékezett volna.)

Ez a beszélgetés mint írtam, a folyosón zajlott, a néhány mondat közben a kávéautomatából kiszolgálta magát, majd elment. Fölényesnek, és lekezelőnek éreztem. Barátságtalan és elutasító volt. Utána elkezdtem gondolkodni: ha nem daganat, és lehet tbc is, akkor nem kellett volna-e különböző biztonsági intézkedéseket tenni, illetve felhívni a szüleim figyelmét erre? Négy kiskorú unokájuk van! Ha meg daganat, akkor miért nem tudta azt mondani, hogy igen, erre gyanakszik.
Itt volt rá az esély, hogy ne csak a két idős embernek mondja el, amit akar, vagy válaszoljon arra, amit kérdeznek, hanem másvalakinek a családból, olyannak, aki esetleg tájékozottabb, figyelmesebb, együttműködőbb lehet.

Nos, megérkeztek anyuék is, a betegfelvétel megtörtént, és az emeletre kellett felmennünk, ahol leültünk a folyosóra. Nemsokára jött arra az orvos, apu köszönt neki (a régi idők beidegződésével: fel akart állni, pedig alig bírt "Jó reggelt kívánok, főorvos úr!"), de elviharzott mellettünk, szerintem egy pillantásra se méltatott bennünket, lehet hogy biccentett, vagy mormogott az orra alatt, de én nem láttam és nem hallottam. Ezután egy doktornő jött oda hozzánk, mosolygott, azt hitte, hozzá jött az apu, mint új beteg, de szóltak neki, hogy a főorvos úrnál feküdt korábban. Elnézést kért és elment.
Apu megkapta az ágyat, segítettünk neki átöltözni, elhelyezkedni - aztán mivel nagyon fáradt volt, és nem lehetett tudni, hogy az orvos mikor ér rá vele foglalkozni, hazaküldött bennünket.

Tudom, hogy az egészségügy, a kórházak anyagilag nem állnak a helyzet magaslatán. De: egy mosoly, egy barátságos szó senkinek semmibe nem kerül!!! Ott ültem a folyosón, amíg anyuékra vártam: jöttek, mentek az orvosok, fiatalok, idősebbek, ápolónők, betegszállítók, egyéb fehérköpenyesek. Mintha mindegyiken kötelező álarc lett volna, pedig a sok elcsigázott beteg (úgy értem a betegségétől rémült, kiszolgáltatott, vagy a kórházi környezettől, a várakozástól feszült ember) szerintem ki van éhezve egy jó szóra, egy bátorító mosolyra.

Ébresztő!!!

Voltam a tüntetésen. Azt hittem, jóval többen leszünk - persze rengeteg olyanról is tudok, aki ott lett volna, ha nem lett volna más dolga. Én is egy már rég leszervezett programomról mondtam le, hogy elmehessek. Ettől függetlenül több emberre számítottam, de megértem a "rejtőzködőket", akik valamilyen módon függenek ezektől az ördögöktől.

Azokat nem értem meg, akik puszta vállvonogatással (mit érdekel engem, hogy veri a feleségét?), közönnyel (Jaj, hát mi ilyen helyre nem járunk!) , engem lesajnáló tekintettel (mit foglalkozik ez is ilyesmivel, mér' nem a három gyerekével törődik?), felháborodással (Ingyen szórólapozol????!!) lépnek túl azon, és hagyják - minden ellenállás nélkül - hogy a Városunk hiénák kezébe kerüljön.
Akik azon az állásponton vannak, hogy: mit zavar engem, ha ellop 10 milliárdot, ha - mondjuk - rákölt egyet a városra. Hogy majd az unokáim is ezt az adósságot fogják nyögni néhány ember büszkén vállalt hibás döntése miatt? Hol leszek én már akkor!? Tönkretesz embereket? Mi közöm hozzá? Pitiáner bosszúálló? Jellemhiba.

Hát nem látják??? Hát nem értik??? Hát ezt akarták a rendszarváltáskor????

El kellene menni, és felépíteni, benépesíteni a normálisan gondolkozó, normális emberek faluját (kár, hogy egy városra való ilyen embert nem ismerek). Ahol az ember a saját mikrokörnyezetét, családját, barátait, kedves ismerőseit óvva, védve éli becsületesen az életét.

Már tudnám, kiknek küldeném az első meghívókat az új faluba....
Már tudnám, kik azok, akik kívül rekednének a magas falakon...

Kirekesztés? Nem! Puszta önvédelem!

"Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni
Van hitem a magas falak előtt."

a KÉRDÉS maga

Azt kérdezte tegnap a legkisebb gyermekem (még nincs 6 éves):

-Anya! Az első embert ki szülte?

alternatív válaszlehetőségeket örömmel fogadok:) Válaszoltam ugyan, de kíváncsi vagyok, más mit mond egy ilyen kérdésre?

Mikor lesz már végre vége??!!

Az elmúlt hetekben olyan dolgok történtek ebben a jobb sorsra érdemes városban, hogy még keresem a szavakat, amivel minősíteni tudnám őket. (Nem találom.)

Megdöbbent és megrémít az arrogancia, a bosszúvágy, a hatalommal való visszaélés, a hazugság és a gyűlölet. Az ötvenes évek "hangulatáról" csak a szüleim elbeszéléséből, olvasmányaimból vannak benyomásaim, gondolataim. Szerencsénkre - vagy szerencsétlenségünkre? - egyre fogynak azok, akiknek személyes tapasztalataik vannak erről az időszakról.
A hetvenes évek "szoftdiktatúrájáról" már nekem is vannak élményeim. De közel sem olyan nyomasztóak, mint ahogy az ötvenes évekre gondolok. Mégis úgy véltem a rendszerváltás után, hogy mindennek vége.

Most, 20 évvel a "rendszerváltás" után egyszer csak azt hallom/olvasom, hogy egy helyi tüntetésről készült fényképeken a helyi kiskirály képről-képre, kikockázva nézte meg a résztvevők arcát, és mondott ítéletet ismeretlenül is róluk. Eddig is terjedtek a hírek a városban, hogy bizony! van ún. feketelista, amelyen szerepelnek a véleményükhöz nevüket és/vagy arcukat adók. A hatalom nyilván tartja őket.

Meddig tart még az őrület???

Nyelvtanulás, nyelvtanítás

Én is magyar szülő vagyok. Van három gyerekem. Mégsem értem, hogy a Magyar Szülők Egyesülete tulajdonképpen mi ellen is ágál itt .

Ne kelljen nyelvvizsgát szerezni a diplomához? Miért is ne? Mindannyian ismerjük a szlogent: ahány nyelvet beszélsz - annyi ember vagy.

Az én korosztályom az általános iskolában és a középiskolában kötelező jelleggel tanulta az orosz nyelvet. A kortársaim többsége utálta is - most már nem tudom, hogy a kötelező jellege miatt, vagy egyáltalán a tanulási kötelezettség miatt. Én voltam néhányakkal a kivétel - aki a szabályt erősítette. Míg az általános iskolában az orosz inkább csak érdekesség volt, a középiskolában az orosz tanárnőnk elhivatott oktatója volt a nyelvnek. Míg az általános iskolában jelessel végeztem a nyolcadik osztályt orosz nyelvből, a középiskola első osztályában észhez térített egy jó kis közepes.

Középiskolába kerülve abban az évben egy másnyelvű osztály indult: francia és orosz között lehetett választani. Akkor én németet szerettem volna tanulni, de nem lehetett. Úgy gondoltam: ha már az általános iskolában "beleöltem" négy évet az orosz tanulásába, akkor megpróbálom azt tökélyre fejleszteni, annál is inkább, mert nem utáltam. (A francia szakosok többsége nagyobb karriert futott be - brüsszeli, párizsi nagykövetség, külkereskedelem stb.)

A következő évben persze már két osztályt indítottak - francia és orosz, illetve német és orosz között lehetett választani, de hát rossz évjáratú voltam:)

Az orosztanárnőnk egy jelenség volt - nem tudom máshogy leírni. Ám, hogy a nevét is megemlítsem, mert arra érdemes: ő volt Németh Ilona tanárnő. Igen sovány, merev, beesett arcú, magas kontyot viselő, mosolytalan nő volt. Rettegtünk tőle - de közben szerettük is. Elhiszi-e valaki ma, hogy 18 évesen, az oroszterem előtt párosával vigyázzban álltunk a tanterem előtt várva a becsöngetésre és a tanárnőre?

Nem csak orosz nyelvet tanított, hanem orosz gépírást is. Bizony! Néhány perces gyakorlás után még most is bármikor le tudnék másolni egy cirillbetűs szöveget - leginkább neki köszönhetően. Jelesre érettségiztem orosz nyelvből, és orosz nyelvű gépírásból is. Az orosz nyelv tele volt közgazdasági jellegű szöveggel - a közgazdasági szakközépiskola nyelvezetének megfelelően. (Abban az időben a közgazdaság mellett a KGST, a kolhozok, Lenin, a NOSZF volt a fő irányvonal.) Az írásbeli nyelvi érettségire 5 (!) óra volt megadva - ebben egy magyarról oroszra, illetve egy oroszról magyarra fordítás szerepelt. Hadrovics-Gáldit még csak elő se kellett vennem, hiába cipeltem magammal. Egy óra alatt elkészültem az írásbeli érettségivel.

Azonban mindez nem csak neki volt köszönhető, hanem főleg annak az egy hónapnak, amit a Szovjetúnióban töltöttem, nyelvtáborban, harmadik után.

Sajnálom, hogy akkor, az érettségi után nem tettem rögtön nyelvvizsgát. Bár azóta olyan munkahelyeim voltak, ahol nem használtam a nyelvet - így most hiába lenne papírom róla, nem érnék vele semmit. Mert már akkor bebizonyosodott számomra - nyelvet tanulni leginkább nyelvi közegben lehet. Az alatt az egy hónap alatt, amit a lugai táborban töltöttem századmagammal - többet tanultam, mint a többi 8 év alatt.

Ha innen nézzük - nincs szükség általános iskolai, vagy középiskolai nyelvoktatásra. Arra lenne szükség, hogy minden gyereket elküldjünk bizonyos időre minden évben olyan nyelvi közegbe, ahol napi szinten használhatná a nyelvet - legyen az német, orosz, francia, olasz vagy bármilyen nyelv. Még inkább igaz ez az angolra, amelyben leginkább különbözik az írott és a beszélt nyelv egymástól. Itt, most bocsánatot kérek a magyaroszági nyelvtanároktól - mert a magyar emberek nyelvtudását vizsgálva valójában nincs is szükség rájuk (Egy cikk szerint a magyar emberek 58 (!) százaléka nem képes megszólalni egy idegen nyelven sem.)

Ahány nyelvet beszélsz - annyi ember vagy.

• Ha pénzem lenne, nem értelmetlen diplomába fektetném, hanem nyelvet tanulnék.
• Ha viszont tanulunk a diplomáért - tanuljuk a nyelveket is! Ne csak a diploma közelében kapjunk észbe, hogy valami elmaradt...!

Hobby

Körülbelül ezer éve késztetést érzek magamban, hogy "valamit kellene csinálni a kezemmel." Egy hátránya van a dolognak: eddig úgy éreztem, hogy genetikailag kétbalkezes vagyok. (Édesanyám se virtuóz - az iskolai jelmezbálokon szerintem én voltam az egyetlen, akinek sosem volt jelmeze.)

Kezdődött azzal, hogy az általános iskolában horgolásból mindig egyest kaptam, kötésből meg kettest. (Viszont a gyakorlati foglalkozásokon mi még tanultunk olyat is a fiúkkal együtt, hogy például WC-harang visszahelyezése - hogy ne follyon tovább a klotyó, meg konnektor-beszerelést, hogy ne kelljen külön szerelőt hívni. Ezekből példul remekeltem.) Na, ebből az jött le, hogy kötni jobban tudok, mint horgolni, tehát az előbbivel próbálkoztam. A hetvenes években divat volt a subázás, de az nem nagyon kötött le. Vettem fonalat és amit nem subáztam el, azt elkezdtem megkötni. Egysima, egyfordított - ez nem túl bonyolult. Viszont a minden darabhoz előírt 10x10 centis mintát sose kötöttem meg (időspórolásból), így aztán minden darabom óóóóóóóóriási lett. Mindegy, majd jó lesz valakire. Sose lett jó.

Később, amikor a múlt rendszerben a teljes foglalkoztatottságot hirdető, de a munka mennyiségét nem az alkalmazottak létszámára kalkuláló elmélet következményeként egyik munkahelyemen az üresjáratokban ráért az egész női kollektíva kötni, szaktanácsokkal ellátva már alkottam néhány hordható pulcsit is. (El nem hinné senki, aki nem ott volt, hogy mi mindenre volt idő. Mondjuk, utáltam is a lézengést.)

Amikor ebbe a városba költöztem, jelentkeztem volna szabás-varrás tanfolyamra, ilyen-olyan kézműves tanfolyamra - de nem volt. Bármilyen hihetetlen, de ebben a harmincezres városban nem volt például 8 olyan nő, aki varrni akart volna. Ekkora létszámnál indítottak volna tanfolyamot. Aztán jöttek a gyerekek - a kezeim le voltak foglalva.

Mostanában viszont újra elővett a késztetés, és VÉGRE indult egy foltvarró-tanfolyam a közelben. Én, akinek volt ugyan varrógépe, de 20 év alatt körülbelül 2-3 órát ha használtam, sorra alkotom a szebbnél szebb darabokat - egyelőre még mint "betanított munkás" - és örülök a kész műveknek. Végre "alkotok". Igaz, hogy a családban nem igazán értékelik a kézi munkát:(

Közben pedig azon merengek, milyen jó lehet annak, aki abból tud megélni, amit szeret csinálni. Ki kellene próbálnom, hogy veszik-e? Eszembe jut a Rigócsőr királyfi c. mese, amikor is a királylány az általa készített korsókat kiviszi a piacra eladni, hogy krumplit tudjon venni, és főzni vacsorára. Ha most kimennék a kész cuccaimmal a piacra, jön a "zapek"....