A magyar film - Ez a mai magyar valóság??!!

A héten végetért Magyar Filmszemlével kapcsolatban tegnap hallgattam egy riportot a rádióban. Pontosabban a riportot részletekben, mert közben tettem-vettem. (Ezt hívják háttér-rádiózásnak...)

Mészáros Mártát idézték, aki a díjkiosztón azt találta mondani, hogy a filmek tele vannak szex-szel és halállal. (Vagy a szex-ről és a halálról szólnak? Mindegy.) Hogy a filmekben nincs pl. család, nincsenek érzelmek, tele vannak durvasággal, leegyszerűsített emberi kapcsolatokat ábrázolnak stb. Ezzel együtt elismerte a fiatal filmesek munkáját.

Nem mintha Mészáros Márta általam ismert filmjeiben minden "happy" lenne, de ő csak egy rendező, a filmszemle kapcsán pedig egy csomó fiatal (!) rendező csomó filmjéről beszélt.

Na, a riporter felhívta Kukorelly Endre írót, aki a következőt mondta (nem tudom szó szerint idézni): ez butaság, a filmeket nem kizárólag aszerint kell értékelni, hogy miről szólnak, hanem hogy hogy vannak megcsinálva.

Ezt a véleményt nem osztom. Nem véletlenül osztanak pl. Oscar-díjat különböző kategóriákban. Mert kaphat például egy halálról szóló film rendezői, operatőri, forgatókönyv-írói díjat, de nem feltétlenül fogja megkapni a legjobb film díját, amikor is főleg a film témáját, népszerűségét ismerik el.

Valamelyik nap a Nap-kelte c. műsorban is volt egy beszélgetés a bemutatók ürügyén. Nem tudom kivel beszélgetett a műsorvezető, nem tudom, melyik film volt a téma, csak azt láttam, hogy a riport alatt pergő filmkockákon hosszú perceken keresztül erőszakolt egy nőt egy férfi. Megkövülten néztem a kora reggeli műsorban bemutatott brutalitást. Lehet, hogy nem is voltak hosszú percek, csak számomra állt meg az idő a döbbenettől.

Meg kell jegyeznem, hogy jómagam nem fogom támogatni a mai magyar "filmművészetet" egyetlenegy jegy megvásárlásával sem. Akkor inkább megnézek egy régi, jó magyar filmet, fekete-fehérben DVD-n.

Pedig szeretem a kutyákat....

...de a szomszédunkban lévő kutyáktól megőrülök. Vagy inkább a gazdáiktól.

Az egyik oldali szomszédunktól tavalyelőtt megszökött a kutyája (állítólag! de bennem más gondolatok is felmerültek), aki szerintem az egész utca agyára ment, mert szerencsétlen állat (puli keverék) egy nagyon kis területre volt bezárva és éjjel-nappal magas, vékony, hisztériás hangon ugatott. Nyáron már napkelte előtt elkezdte, és napnyugtáig folytatta. Nyáron nyitott ablaknál erre ébredtünk hajnali fél négykor (hétvégén is!), és ezzel aludtunk el. Szerencsétlen állatot nem engedték se előre az utcai kapuhoz, nehogy összekakálja az udvart, se hátra a kertbe - nehogy összeugrálja a virágokat, ami a családi biznisz alapja.

Pár hónapig csönd volt, viszont bejárt a baromfiudvarukba egy görény (vagy nyest, vagy valami izé), szóval beújítottak megint egy ebet. Persze jobb sorsa ennek sincs. Ugyanoda bezárva, ugyanúgy nem elengedve, nem sétáltatva - sanyarú a sorsa szegénynek. De nekünk is. Mert hiszi bárki is, vagy csak a piszi: ez a szerencsétlen új jószág ugyanúgy ugat napkeltétől napnyugtáig. Sokszor még éjszaka is. A párom már ki van akadva - azt mondta, kihívja az állatvédőket.

A másik oldalunkon egy pirinyó udvarban egy közepesnél kissé nagyobb testű kutyát tartanak az albérlők, aki - talán szintén a kis helytől megzavarodva - állandóan átszökött a túloldali szomszédba. Csakhogy most már kibontotta a mi kertünk kerítését is, és nagy lelki nyugalommal jár-kel. Szombaton vettük észre. Életem párja kiment egy vasvillával - a kutya ahogy meglátta, már kotort is hazafelé az általa kibontott lyukon -, aztán becsöngetett az albérlőkhöz, hogy kössék meg a kutyát. Mondanom se kell, nem tették meg. Ma délelőtt megint a mi kertünkben mászkált, és ami a pofátlanság teteje - már előrejött a kertből a házhoz is.

Nekünk is van egy kutyánk (puli), de az ösztönösen tud viselkedni. Nem ugat éjjel-nappal, nem ijesztgeti a járókelőket. Csak akkor balhézik, amikor meg is állnak a ház előtt. Ő a mi "csengőnk". Előbb szerzünk tudomást az ő jelzéséből arról , hogy jött valaki, mint hogy a vendég becsöngetne. Késő ősztől kora tavaszig övé az egész kert. Amikor már megkezdődnek a kerti munkák, nem engedjük a veteményesbe, mert mindent összeugrálna. De tudja is: így mikor hátramegyünk a kertbe, megáll a kertkapunál, néz utánunk, és csóválja a farkát. Ez mondjuk csak addig igaz, amíg hátat nem fordítunk neki:D

Aztán van az utcában egy nagy állat (nem tudom, milyen fajta kutya), mint egy borjú. Na, azt viszi a gazdája sétáltatni. Hogy, hogy nem - valahogy mindig a mi házunk előtt sikerül ürítenie a kutyának. A gazdája meg simán hagyja. Nagy kutya - nagyot kakál. De a kis kutyáé is büdös.

Van egy kisebb kutya is az utcánkban, akit kienged a gazdája előre, később jön ő is. Kényszert éreznek nálunk kakálni. A guta meg tud ütni. Mi lenne, ha fognám a mi kutyánkat, és odavinném én is az ő házuk elé. Előttük még füves rész sincs, csak a járda. Biztos fel lennének háborodva. A mi kutyánkat - ha kapunyitáskor kimegy az utcára és szimatolgat, még a szomszéd elől is visszaparancsoljuk, nehogy oda pisiljen.

Néha azért vannak pozitív tapasztalataim. Lent élveztük a Kis-Duna parton a napsütést a gyerekekkel, ültünk a padon, és figyeltük a járókelőket. Egy idősebb hölgy sétáltatta a kutyáját. Kis termetű, tacskó, vagy pincsi - már nem emlékszem. De amikor a kutya elvégezte a dolgát, a hölgy elővett két nylonzacskót, egyiket a kezére húzta és összeszedte amit kell. Én meg megköszöntem neki, mire azt mondta: Ezt nem kell köszönni, ez természetes.

Így is lehet...

Karácsonyi örömeim

Ami sok örömet szerzett az együtt töltött két hét alatt - nem fontossági sorrendben, hanem ahogyan sorban az eszembe jutott.


Reggelente ágyba kaptam a kávémat. Az ünnepek alatt egyik reggel a leánykám korán reggel felkelt, és tálcán elkészítette nekünk a reggelit. Izgatottan lestük az óvodás fiam Luca-napon elültetett búzájának napi növekedését. (Lelkesen locsolta.) Rengeteget játszottunk együtt. (Puzzle, kártya, társasjáték, csocsó.) Sikerült sokat olvasnunk, mesélnünk. Örültünk, amikor előbújt a nap, és nagy sétákat tettünk. Finom forralt bort ittunk. Meg finom házipálinkát - korondi butykosból. Nagyokat aludtunk - néha délután is:) Jókat ettünk. Jókat nevettünk, és csak néha veszekedtünk. Ültünk a meleg szobában, és néztük a cserépkályhában meggyújtott fahasábokat. Hallgattuk a lányom furulyamuzsikáját, és a fiam gitározását. Találkoztunk a szüleimmel, és néztem, hogy mennyire örülnek az unokáiknak. Egy alkalommal sikerült eljutnunk kettesben a párommal fürdőbe, és legalább egy órát áztattuk magunkat a jó meleg vízben, nyugodtan beszélgetve. Figyeltük a kertben a cinkéket. Találkoztunk a barátainkkal.
Keveset tévéztem és sokat rádióztam. Kinyílt egy bimbó a karácsonyi kaktuszomon.Nagyon finom pizzát sikerült csinálnom, ami mindenkinek ízlett.

Így hirtelen - ennyi.

Karácsonyi dühöngéseim II.

Mindig is sokat rádióztam. Mióta a napi szemét ömlik ránk a TV-ből, fügét mutatva még többet rádiózom. (Nem a zenei csatornákat hallgatom.) Az ünnepek előtt nagyon érdekes beszélgetések voltak több adón is, művészekkel, politikusokkal, pszichológusokkal, egyszerű emberekkel.

Az egyik pszichológus a boldog családokkal, a házasságokkal/válásokkal, emberi kapcsolatokkal összefüggésben említette meg azt, hogy ha rajta múlna, a házasságra készülő fiataloknak feltenné a kérdést: Hogyan képzelik el a jövőben közös karácsonyaikat? Mert sokat elárul mindkét fél családjáról az ünneplés mikéntje.

Amiről ez eszembe jutott: mióta ebben a jobb sorsa érdemes kisvárosban élek a párommal és a gyerekeimmel csak egy nyugodt karácsonyom volt. Amikor is a legkisebb gyerekem decemberben született, és karácsony előtt egy héttel jöttünk haza.

A mi családunkban (értsd: amikor még otthon voltam a szüleimmel) Budapesten az volt a szokás, hogy magunkban - vagyis a szűk család - töltöttük a szentestét: a szüleim, az öcsém és a nagymamám (aki amúgy is velünk lakott). Nem volt szokás összejárni a tágabb családdal (nagynénik, unokatesók). Igaz, autónk sem volt a 60-70-80-as években, hogy "nagykörre" indulhattunk volna. Karácsony másnapján felhívtuk néhány közeli rokonunkat - egyébiránt mindenkinek küldtünk képeslapot. Mindezek következtében persze az ajándékozás is csak a szűk családon belül történt.

A párom családjában az volt a szokás, hogy - mivel egy udvarban laktak egy ideig a nagyszülőkkel és egy nagynéni családjával - először a nagyszülőknél jött a Jézuska, és csak azután otthon. Amikor már elköltöztek onnan, akkor is a nagyszülőkhöz mentek el először, és csak azután haza.

Most eljött az az idő, hogy már minden gyereknek saját családja van, mégis az az "elvárás", hogy először át kell mennünk a páromék szüleihez. Odajön a sógornőm is a családjával, akiknek utána szintén tovább kell robogniuk a másik nagymamához, és nagynénihez - ahová még ők is szeretnének emberi időben odaérni. (Kb. 6 óra felé.) Amíg a gyerekek kicsik voltak, nem jelentett ekkora terhet, mert ebéd után átvittük őket a mamáékhoz, ott aludtak, mi pedig itthon mindent elő tudtunk készíteni. Persze így aztán nem volt idő sem ünnepi ebédre, sem ünnepi vacsorára, sem elég idő együtt lenni a nagyiékkal, aztán meg nem volt elég idő az itthoni örvendezésre sem. Viszont most, hogy már 2 nagyobb és egy kicsi gyerek van a háznál - és a nagyok már segíthetnek díszíteni a fát - még bonyolultabb lett az életünk.

Az idei volt életem legrémesebb szentestéje, pedig amúgy mindenre jutott idő (főzésre, takarításra, ajándék csomagolásra). DE: egy gyors ebéd és némi pihenés után 2 óra körül a két kisebb gyerekemmel elmentünk sétálni, hogy a legnagyobb és az apja felállítsák a fát, és a fényfüzéreket felrakják. Ezután apa telefonált, hogy hol vagyunk, és utánunk jött, elvitte a kicsit sétálni, én a középső gyerekemmel hazarobogtam, hogy hárman együtt díszítsük a fát. Készen lettünk. (Ekkor már 3/4 négy volt, és fél öt körül kellett a nagyiékhoz érni.) Gyorsan elzavartam a két segítő gyerekemet zuhanyozni és átöltözni, hívtam az apjukat, hogy fél ötkor találkozzon a két gyerekkel és négyen menjenek a mamáékhoz. A két nagyot útnak indítottam azzal, hogy én is fürdöm és átöltözöm, majd megyek utánuk - és nekiálltam "angyalkázni", vagyis az ajándékokat a fa alá csempészni. Talán mondanom sem kell, hogy fürödni már nem volt időm, hajszobrászkodni sem, minimális sminkkel próbáltam javítani az összképen, aztán kilőttem, mert már háromnegyed öt volt. Vagyis szentestén, a szeretet ünnepén az ötfős családunk háromfelé volt jódarabig:(

Öt óra. Végre odaértem, ahol is már tűkön ülve vártak a sógornőmék. Lerogytam, majd - talán 3 mondatot sem váltottunk - már csilingeltek is a másik szobában.

Ajándékosztás. Nagyszülők az unokáknak (növekvő sorrendben). Mi a sógornőmék gyerekeinek. Ők a mi gyerekeinknek. Ők a nagyszülőknek. Mi a nagyszülőknek. Nagyszülők nekik. Nagyszülők nekünk. Papírhalmazok. Tobzódás. A gyerekek egymás ajándékait lesik. Mosoly. (Az enyém kicsit rezignált.) Sütemény. Vegyetek. Tányér fölött egyetek. Nem ízlik? A másikból is. Egész délelőtt sütöttem. Egy pohár bort?

Lopott pillantások a karórákra. Este 6 óra van. A nagyobb gyerekeim odasúgják: mikor megyünk haza? Én vissza: nemsokára. Nekiállunk összeszedni az ajándékainkat.

Fél hétkor szedelőzködni kezdünk, hogy egy ajtónyitásra mindannyian távozzunk. 11 ember az előszobában. Én rohannék előre, hogy bekapcsoljam otthon nálunk a zenét, meggyújtsam a gyertyákat - egyáltalán: hogy próbáljak hangulatot teremteni. A legkisebb bömböl, ő is velem akar jönni. Alig érek haza, már ők is otthon vannak. A zene elmaradt. Fénykép készül. Ajándékbontás. Örülnek, de fáradt a mosolyuk. Az enyém is. Fél tízkor kidőlnek.

Megint megfogadom, hogy jövőre másképp lesz. Meghívom anyósomékat, hogy jöjjenek át ünnepi ebédre. (Úgysem fogadják el - már próbáltam néhányszor.) Meg a sógornőméket (ők mindig vacsorára mennek az anyósához). Mert ha már együttlét - akkor adjuk meg a módját, és legyen idő mindenre. Jót enni, inni, beszélgetni, leülni, ünnepelni. Lehetne akár azt is, hogy egyszer nálunk, egyszer nálunk, egyszer a nagyszülőknél. Igaz, hogy a párom rokonságával szinte napi kapcsolatban vagyunk, mert mindenki idevalósi, csak én vagyok a gyüttment - de akkor miért kell karácsonykor erőlködni????

Karácsonyi dühöngéseim I.

Nem tudom, másnál hogy megy ez, de nálunk a karácsonyi ajándékvásárlás a következő okok miatt megy az idegeimre. Édesanyámék ideadják a gyerekekre szánt összeget, hogy vegyem meg én az ajándékokat. Anyósomék szintén ránk (azaz rám) bízzák az ajándékokat. Sógornőm családja - dettó. Tavaly még a sógorom is csak a pénzt adta - ő még egyedülálló. Na innentől kezdve emelkedő vérnyomással és a listával megyek vásárolni, amire fel van írva:

Nagyi 1. (Anyukámék)

I. gyereknek X. forint
II. gyereknek X. forint
III. gyereknek X forint
Nekem X forint
Páromnak X forint

Nagyi 2. (Anyósomék)

I. gyereknek X. forint
II. gyereknek X. forint
III. gyereknek X. forint

(A felnőttek nem ajándékozzák egymást. Legalábbis ez az évek óta visszatérő refrén.)
Aztán meg minden női hozzátartozó - meny és lány - valamint minden férfi hozzátartozó - vő és fiú - egyenajándékot kap (legyen az zokni, vagy póló a fiúknak, hálóing, vagy konyhafelszerelési tárgy a lányoknak) nehogy sértődés legyen. :-P

Sógornő

I. gyereknek X. forint
II. gyereknek X. forint
III. gyereknek X forint
(A felnőttek nem ajándékozzák egymást. De tényleg!)

Na most. Anyukámék globálisan gondolkodnak - vagyis adnak X összeget, azt a saját belátásom szerint osztom el a gyerekek és magunk között. Anyósomék MINDEN unokának MINDIG UGYANANNYI pénzt adnak - nehogy különbség legyen. De itt aztán a HASZNOS ajándékok vannak előtérben. (Világ életemben utáltam a HASZNOS ajándékokat. Teljesen személytelenek. Mindegy.) Sógornőmékkel megegyeztünk egy minimális összegben, amiért ők a mi gyerekeinknek, ill. mi az ő gyerekeiknek vásárolunk. Vásárlás közben tehát több dologra kell figyelni, úgymint:
- ne lépjem túl az összehatárt,
- legyen hasznos ajándék,
- azért legyen benne nem hasznos ajándék is (játék vagy könyv),
- minden helyen örüljön a gyerek az ajándéknak,
- ne kapjak agyvérzést az áraktól és a kínálattól.

Mit mondjak, marha nehéz dolgom van. Sajnálom is magam piszkosul.

- mert mindig túllépem az összeghatárt (egyszerűen így jön ki) nem sokkal, csak esetleg néhány száz forinttal,
- a hasznos ajándék nem OLYAN hasznos, amire gondoltak,
- a maradék összegből kijövő nem hasznos ajándék gagyi,
- néha úgy intézem a vásárlást, hogy máshol jobban örül a gyerek, mint idehaza
- a vérnyomásom ugyan alacsony marad, de a depresszióm mindig kiújul,
- megállapítom, hogy a kínálat katasztrófális - vagy nagyon jó, de drága (pl. LEGO) vagy abszolút kaka (kínai).

Minden évben megfogadom, hogy beszélek a rokonsággal, hogy ahelyett, hogy idenyomják a pénzt, üljenek le a gyerekekkel BESZÉLGETNI fél órát (esetleg folyamatosan beszélgethetnének velük egész évben is), hogy MEGTUDHASSÁK, mire vágyik, mit szeret, mi érdekli.
Mert könnyű és egyszerűbb azt mondani, hogy itt fáj, ott fáj, nem bírok gyalogolni, nem bírom a tömeget, nem tudom, mi lenne jó a gyereknek, nem szeretek vásárolni stb.

Már most megfogadom, hogy a saját unokáimnak MAGAM fogom az ajándékot megvásárolni - MINDIG.

Folyt. köv.

Karácsonyi kívánságok

Higyjétek el! Nincs nagyobb öröm, mint a gyermekek a családban!

"Karácsony Jézuskának és angyalkának sok katonát. kérek. de. kerek palyzsosatt: huszárokkal: játék földel, nyilasenberekkel" (6 éves fiam)

"Kedves Jézuska karácsonyra a következőket kérem tőled:...." (8 éves fiam)

"KedvesJ Ésuska .... (rajzok - 6 éves leánykám)

"Kedves Jézuska! Szeretném, ha elhoznád nekem valamelyik babát. De inkább azt a babát hozd el, amelyik alá odvan ragasztva, hogy mik vannak hozzá! Most mi segítünk feldíszíteni a fát. És megígérem, hogy nemfogok kérni több babát! Köszönöm. Elnézést! Tudom, hogy ilyeneim már vannak.... (egy újabb pótlap) Ez is hozzá tartozik, Jézuska! Köszönöm." (8 éves kislányom)

Majd amikor fadíszítés közben elromlott az égősorunk:

"Kedves Jézuska! Elnézést, hogy megzavarlak munka közben. Légyszíves megcsinálni és felrakni a karácsonyfára a díszt. Bocsánat! Köszönöm! De ne dugd be! A dísz: fehér égő" (8 éves lányom)

"Kedves angyalka, az idei karácsonyra a következőket szeretném kapni, de mivel tudom, hogy mindet úgysem tudod elhozni, nem erőltetem. (felsorolás) De mindenek előtt azt kérem, hogy boldog legyen a családom." (majdnem 12 éves nagyfiam)

"Kedves Jézuska! Öröm tölt el a boldogságtól, hogy mennyi mindent csinálsz Szentestekor! Szíved tele van szeretettel és nagyon jó vagy a gyerekekhez. Ez a legfontosabb. Az ajándékokat alaposan megnéztem (itt újságból kivágott képek következnek) és ezeket kérném el közülük.
Köszönöm szépen előre is az ajándékokat és Boldog karácsonyt!
Van mégvalami: Szeretném, ha a családom boldog lenne! Köszönöm." (majdnem 10 éves nagylányom)

"Kedves Jézuska! (A nagylányom írja a kistesója helyett a levelet.) ezeket szeretném kérni (felsorolás, majd újságból kivágott kivágott képek következnek:) Kedves Angyalkám! Még van egy pár dolog, amit kérni szeretnék, ezek azok. Kérlek, válogass innét is! Köszönöm előre a sok ajándékot."

És amikor válasz érkezik:

"Kedves........"

Nagyon örülök, hogy sok-sok éve megrajzoljátok, vagy megírjátok nekem a karácsonyi kívánságaitokat.
Angyalkáim tennivalói azonban folyamatosan sokasodnak. Rengeteg kisbaba születik a Földre és mi szeretnénk sokuk kívánságát teljesíteni. Persze vannak lehetetlen kívánságok, divatos kívánságok is, vagy olyanok, amelyeket a gyerekek nem is érdemelnek meg. Azért ők sem maradnak ajándék nélkül.
De mivel ilyen sok a tennivalónk, sajnos a jövőben már nem tudunk a nagyobb gyerekekhez mindig eljönni. Mivel Ti már nagyok vagytok, kérlek Benneteket, hogy a jövőben segítsetek szüleiteknek a karácsonyi időszak készülődéseiben. Szüleitek már eddig is a segítségünkre voltak azzal, hogy például a szaloncukrokat felkötözték és kikészítették nekünk a fenyőfadíszeket.
Most már ti is többet tehettek: ha tudtok és akartok, akkor a fenyőfa díszítésénél is segíthettek, mert mi már csak az ajándékokat tudjuk a fa alá rejteni. Néhány év múlva, amikor még több dolgunk lesz, lehet, hogy már csak a szüleiteknek adjuk az ajándékot, és ők fogják nektek továbbítani. Emellett saját ajándékot is készíthettek szüleiteknek, testvéreiteknek.
Kérjük, ezért ne haragudjatok ránk: mióta karácsonyi ajándékozás van, sajnos mindenki életében elérkezik ez az alkalom is. A kistestvéretek ezt még nem értheti meg, ezért neki ne áruljátok el.
Mi nagyon örülünk, hogy sok-sok kisgyerek érkezik a világra, ezért kérünk Titeket, hogy Ti is örüljetek velünk együtt, és legyetek segítségünkre abban, amit kértünk Tőletek.
Legyetek továbbra is jó gyerekek, amilyenek eddig is többnyire voltatok, és a kívánságaitok minden évben írjátok meg."

Adventi naptár

Tegnap, amíg a gyerekek iskolában, oviban voltak, elkészítettem nekik az adventi naptárt.

És eszembe jutott, hogy amikor még csak 1 gyerek volt, aztán meg kettő, elég volt minden napra egy gyufásdoboz, amibe belerejtettem a kis meglepetéseket. Szépen mindegyik dobozt bevontam karácsonyi csomagolópapírral, ráírtam a dátumot, és felkötöztem őket egy szőlővesszőkből font koszorúra, amit aztán fellógattam a hallban egy köralakú lámpára. Olyan kíváncsian, izgatottan bontogatták a dobozokat! Öröm volt látni a kis arcocskájukat!

Ahogy aztán bővült a család, már nem fért bele a 3 gyereknek a 3 apróság egy-egy gyufásdobozba, úgyhogy évek óta tartó rakosgatás után végül az idén kidobáltam a már igencsak viseltes dobozkákat. Terveztem, hogy majd én varrok adventi naptárt, de a "patópálságom" okán kifutottam az időből, és - mint a fogyasztói társadalom egyik tagja - megvettem a készre varrt naptárt a városunkban nemrég nyílt üzletben. Amúgy szerintem nem csináltam rossz vásárt, mert ha összeadom a hozzávalók árát, meg az időmet, meg a bosszúságomat - amit a varrógép beállításával töltök, illetve amit az szerez -, szóval mindent összevetve olcsóbban jöttem ki, mint ha nekiállok varrogatni. És ezek a zsákocskák talán kitartanak addig, amíg szükség lesz rájuk. Bár... Tegnap a párom reklamált, hogy NEKI miért nincs semmi a zsákban?