Nem vesztem el. Csak egy éve az életem másról is szól, mint korábban, és nem minden részlete publikus. Nem mintha errefelé akkora lenne a tolongás, de hát ez a napló mégsem az a napló, amit a fiókba is lehetett dugdosni :) Jut eszembe: a múltkor ismét előkerült lánykori naplóm, volt néhány perc felhőtlen szórakozásom... Aztán meg azon merengtem, hogy milyen nagyon gyorsan elteltek az évek. Néhány sort mintha csak a minap vetettem volna papírra....

Ebben az évben igen kerek évfordulóhoz értem. Ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy minden valószínűség szerint kevesebb van hátra, mint előre. Vagyis hogy épp fordítva :) Viszont nem ütött szíven a dolog, az "50" végül is csak egy szám. Két tizenéves és egy tíz év alatti gyerekem van - fiatalon tartanak. Szülinapi meglepetésparti is volt - a barátainkkal (tényleg meglepetés volt!, olyan, mint amit a filmekben lát az ember), sehol egy rokon. A barátainkkal Isten kér bocsánatot tőlünk a rokonainkért. Mindenkinek elmondhatatlanul örültem.

Szóval az elmúlt év. A számhoz közel elgondolkodik az ember - mindegy, hogy milyen indíttatásból, és esetemben ez jelenleg nem lényeges -, hogy mi az, amin változtatni kellene. Kell. Muszáj. Amin lehet.

A változás egyik része az, hogy mozogni kezdtem. A gondolat, mint sajtkukac, izgett már bennem jó ideje - korábban nem telt sport nélkül az életem. De hát sorsforduló, költözködés, gyerekek, otthonlét - ezek fontosabbak voltak, és így volt ez jó. Most más következett, ezért szünetelt a blog is. A mozgással kapcsolatos élményeim naplószerűen itt olvashatók. Mármint annak, aki regisztrált, vagy fog :)

Viszont az igen sok időt igénybe vevő, bár igen hasznos sport következtében sajnos egy csomó minden kevésbé hasznos, ellenben jó dolog elvétetett tőlem. Nagy küzdelem ez. És néha még lázadok. Hezitálok.

Alulmaradok.

Mi lesz veled, világ?!

Hallgatom a rádióban, hogy 8-15 év közötti gyerekek megkérdezésével készítettek felmérést.

A felmérésben részt vevő gyerekek 60 %-a úgy érzi, hogy nem szeretetteljes légkörben él, nevelődik. (10-20 évvel ezelőtt az arány "csak" 40 % volt.) Nem beszélgetnek egymással, ha igen, akkor az iskola a téma és a szülők kérdései nagyjából a következőkre korlátozódnak: Mi újság az iskolában? Feleltél? Hányast kaptál?

A felmérésben részt vevő gyerekek nagy része úgy véli, hogy az, ha olyasvalamit "szerez meg" (értsd: lop) az ember, amire szüksége van - az nem lopás.

A felmérésben részt vevő gyerekek közül jónéhányan úgy gondolják, hogy ha a valakivel támadt konfliktusukat nem tudják máshogy megoldani, akkor az illető "kiiktatása" elfogadható.

Döbbenet. Ki érti ezt?

Listák "bűvöletében"

Mindenki gyárt listákat.

• bevásárlólista
• intézendő lista
• karácsonyi ajándékok listája
• megnézendő filmek listája
• elolvasandó könyvek listája
• programlista (határidőnapló)
• barátok, rokonok név- és születésnapjai
• felhívandók listája
• egyéb listák

Én is készítek listákat. A vélt vagy valós "ellenségeimet", "haragosaimat", azokat, akiket én nem kedvelek - még sosem listáztam. Beteges dolog. Kezelendő.

Hallgatom az embereket

59 éves férfi, kubikos. Néhány hete elbocsátották a munkahelyéről, ahol harmadmagával végezte 6 ember munkáját a november-decemberi hidegben. A határidős munkát megfeszített tempóval elvégeztették vele, aztán kirúgták. Akármelyik húszéves a helyére állna?

24 éves fiatal lány, két gyerekkel otthon van. "Mit dolgozik?" Szinte kikéri magának: "Hát én nem dógozok!"

58 éves nő, lerobbant állapotban. "Nem mehetek betegállományba, mert azonnal kirúgnak."

Fiatal, harminc év körüli férfi. El van hízva, árad belőle a füstszag. "Így nem bírok dolgozni."

55 év körüli férfi. 50-60 közötti nő. Többszörös műtéttel a hátuk mögött, súlyos betegségekkel, lépni alig tudnak. Évente/kétévente rángatják őket a rokkantságot megállapító bizottság elé, holott javulás már nem lesz.

50-60 év közötti jól szituált hölgy. Rokkantnyugdíjas. Lelkesen meséli, hogy másodmagával egy ázsiai országban járt, 2 hetet töltött ott. A két hétben rengeteg program. Majd megkérdezi, hogy kaphat-e utiköltség térítést egy vizsgálat elvégzéséhez.

Amit nap, mint nap látok: az idősebbek dolgoznak félholtan is, vagy akár nyugdíj mellett is - de számukra a munkalehetőség korlátozott. Ebben az országban ha betöltötted a 40-et (újabban már a 35-öt), le vagy írva.

A fiatalok egy része, aki dolgozhatna, nem akar dolgozni, vagy tesz érte, hogy ne tudjon dolgozni.

Egy másik része az "öregek"adóforintjaiból szerzett diplomával beül egy olyan székbe, ahonnan azokat ugráltatja, pattogtatja, akik lehetővé tették számára a tanulást.

A többi pedig ún. kétkezi munkát már nem akar végezni. De hát ennyi szék nincs az országban!

10 év alatt 1 millió munkahely teremtéséről beszélnek. 1 millió diplomás munkahelyet nem tudnak teremteni. 1 millió fizikai munkakör teremtése lehetetlen. Ki és hogyan fogja tudni eltalálni az arányt? Pár év múlva nem lesz, aki adót fizessen. És nem lesz, aki nyugdíjjárulékot fizessen. Az öngondoskodást "ördögtől valónak", lázadásnak tartják - és lenyúlják az emberek pénzét.

Figyelem! Ma reggel hallottam egy riportot a rádióban. A mai viszonyokat figyelembe véve az, aki minimálbérért dolgozik hosszú éveken keresztül (és nem gondol az öregségére), azzal kell szembenéznie, hogy max. 100-200 Euro közötti nyugdíja lesz. De inkább a kevesebb.

Az anyai szív öröme

Az iskolában az osztályban minden gyereknek minden gyerekről tulajdonságokat kellett írni. Aztán az osztályfőnök - név nélkül persze - összesítette az eredményeket. Az én gyerekem ilyen:

"Jófej és nagyon jókat lehet vele nevetni, jó sportoló, erős, gyors, gyorsan tud futni, rendes, okos, vicces, jó humora van, erős, megmutatja, hogyan kell ugrani, hű barát, kedves, jópofa, segítőkész, kitartó, sportos, becsületes, élénk, jó társaság, jó vele barátkozni, Mr. Humor Harold, kitartó."

Azt hiszem, nincs elveszve semmi. :)))

Mai

Egy újabb adalék a korábbiakhoz - itt.


"Ma már széles körben osztott az a vélemény, hogy Orbán Viktor és a Fidesz tekintélyelvű modora határozottan alá fogja ásni nemcsak Magyarország, de az Európai Unió hitelét is, amint átveszi az unió soros elnökségét január elsején, vagyis alig pár napon belül. Sőt, többen úgy vélekednek, hogy egy olyan országnak, ahol ilyen értelmű törvényeket fogadnak el, nincs helye nemhogy az unió élén, de egyáltalán az egész európai közösségben sem."


Sebaj, igaz? Van élet az Európai Unión kívül is...

Sajtószabadság ürügyén

Valahogy egyet gondoltunk, csak az első, idézett bekezdéssel kellett kiegészítenem a készülő bejegyzésemet...

"... a huszonhetek elnökségét egy olyan ország fogja ellátni, amely többé nem klasszikus parlamentáris demokrácia, hanem legalábbis autoritárius demokrácia, de lehet, hogy már puha diktatúra."

Kb. 28 tagállama van az EU-nak. Mivel az elnökségi időszaki fél év, ezért nagyjából 14 évenként kerül majd újra sorra ugyanaz a tagállam. Vagyis az elkövetkezendő 14 évre - a médiatörvény árnyékában - kellőképpen és ügyesen ássuk el magunkat. Ne legyenek illúzióink: pillanatnyilag ugyan még konkrétan OV-t emlegetik, de néhány hónap múlva már nem őt fogják szóba hozni, nem a Fideszt, nem a töketlen ellenzéki pártokat. "Kik? Ja? A magyarok?" Elintézték nekünk - ismét. Köszönjük. Persze mi, magyarok, képesek leszünk ezért is őket hibáztatni. Pedig a "mindenki más hibás, csak én nem" már pszichiátriai eset.

Talán meg kellene értenem, hiszen egy korosztály vagyunk. Mégsem értettem őt már '89-ben sem, élő, egyenes adásban. Gyűlöletből, uszításból, abból, hogy a másiknak ott teszek keresztbe, ahol tudok, nem sarjad jövő.

Néha úgy érzem, nem ebbe az országba való vagyok, ezért majd biztos a fejemre vonom sok "honfitársam" lenézését, köpködését, zsidólibsibolsi és egyéb jelzőjét - jobb és bal oldalról egyaránt. Csak szertenézek - és nem lelem honomat a hazában.

Abban az "átkosban" sokkal magyarabbnak éreztem magam, kiváltképpen ha külföldre utaztam, de itthon is. Bizony. Büszke voltam a magyarságomra. Pedig akkor még nem "demokráciában" éltem, mégis büszkén hordtam a kokárdát - akkor, amikor annak ideje volt. Nem emlegették annyit Trianont (pláne nem vizelték körbe), mégis fájt az mindenkinek. Nem döngette senki a mellét, hogy mi különbek vagyunk mindenkinél - mégis tudtuk, számon tartottuk arra érdemes magyarjainkat a nagyvilágban.

Most meg azt mondja a 80 éves apukám amikor beszélünk és kifakadok, hogy "kislányom, nem kell ilyeneket mondani a telefonban". Ide jutottunk...

"Hányszor támadt tenfiad

Szép hazám, kebledre,

S lettél magzatod miatt

Magzatod hamvvedre."

Mond ez még valakinek valamit is ebben a hazában??? Az utóbbi húsz évben se a Himnusz, se a Szózat meg sem született volna.

És a végére egy nálam politikában járatosabb ember blogjáról:

"A választók természetesen keveset tudnak arról, pontosan mit is jelentenek a diplomácia különböző kódjelei, de elvárják politikusaiktól, hogy jó hírünket keltsék a nagyvilágban, s ha azt tapasztalják, hogy valamilyen ok miatt pária szerepbe kerülünk, azt rossz néven veszik és előbb-utóbb büntetik. Ezért is törekszik minden hazai politikus arra, hogy elsősorban itthon demonstrálja: mennyire elismert és megbecsült tagja a nemzetközi politikának."

Előre? Vagy hátra?

Ha éhen pusztul is a város, akkor is kicsinálom.... - mondta. Többen is hallották, nevét nem vállalja senki.

A rémálom nem akar szűnni.

• A gonoszságnak nincs, mi gátat szabjon? Miért?
• Hol van a józan ész, az emberség, a jóság?
• Mi a fontos?
• Hogy lehet úgy lefeküdni este és ébredni reggel és a köztes időszakot is azzal tölteni, hogy valaki romboláson, ártáson, gonoszságon törje a fejét? És hogy lehetnek olyan sokan???

Előre mindez nem visz - csak a mocsárba.

Ugyanakkor valami már ébredezik. Az eladósodott város lakói összefognak. Valaki fenyőfát ajándékoz a város főterére. Óvodások, városlakók díszeket készítenek a település fenyőfájára. Előadók ingyenes fellépést vállalnak. Vállalkozók felajánlják a főtér díszkivilágításának szerelését, üzemeltetését. "Csőcselék" -tagok beszélgetnek egymással. Mosolyognak egymásra. Kezet nyújtanak, megismerik egymást.

Közben pedig forr a katlan, valaki nagy rendet tart a pokolban - hogy mindez a JÓ megszűnjön.

Végre vége!

2010. október 3-án este kihirdettetett a város ítélete.

A város 23931 szavazati joggal rendelkező lakosából 12786-an éltek is ezzel a jogukkal - így 53.43 %-os volt a részvételi arány. Új polgármesterünk Tétényi Éva lett 8117 szavazattal, míg az ítélet szerint mindössze 4494 voks jutott annak, akinek uralma alatt nyögött a város az elmúlt néhány évben.

Vasárnap este az urnák zárásakor már Tétényi Éva irodájánál voltam. Hiába kínáltak pogácsával, üdítővel, ülőhellyel - se enni, se inni, se ülni nem tudtam az izgatottságtól. Úgy éreztem, hogy ha a város MOST nem él a lehetőséggel, akkor belesüpped a mocsárba, Szent István is borús arccal fordít hátat szülőhelyének. De az esztergomiak végre összefogtak, támogatásukkal kiálltak az új és jó mellett, az elhasznált, megfáradt, meghasonlott régi ellenében. Büszke vagyok a városunkra, a város lakóira!

Az új Polgármester Asszony programjának megismerése, jó tapasztalatok gyűjtése után remélem, hogy a másik oldal 4494 szavazójának módja lesz belátni, hogy érdemes a város és új polgármesterünk oldalára állni, segíteni őt a város érdekében tett munkájában.

Kéz a kézben

Hiszem és tudom, hogy van valaki, aki vigyáz ránk - a szabad akaratot meghagyva mindenkinek.

Tegnap felemelő volt látni a kerékpáros felvonulást, az emberek mosolyogtak, integettek, dudáltak. Kijöttek a házakból, sokan a V-jelet mutatták.

Érezhető az izgalom, a remény, a feszültség a városban. Gondolatban mind megfogjuk egymás kezét, hogy kiálljunk a JÓ mellett, és távoztassuk a ROSSZAT.

"Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg."

Save Our Souls

Ez annyira jó, hogy muszáj utalnom rá. Pedig aki írta, nem is idevalósi.


Kedves ismerőseim, barátaim! Jobbikosok, LMP-sek, MSZP-sek, függetlenek, és fideszesek szintúgy. Mi mindannyian e szerencsétlen, jobb sorsra érdemes városnak a lakói vagyunk.

• Kérlek Benneteket, hogy adjátok meg az esélyt a változásra.
• Ha kételkedtek, ne személyt nézzetek, hanem a városunkat!
• Menjetek el 3 nap múlva, és szavazzatok az új, bizalomgerjesztő, intelligens, képzett Emberre.
• Hogy újra egymás szemébe tudjunk nézni, bizalommal, mosollyal, nyugalommal.
• Hogy ne kelljen lesütött szemmel járni, és a gondolatainkat is megbéklyózni.
• Hogy fellélegezhessen mindenki, és ez az óriási lélegzetvétel szélként járhassa be várost, a megyét, az országot, elsöpörve innen minden szemetet, félelmet, rettegést, embertelenséget, aljasságot.

Sosem gondoltam, hogy valaha is érdekelni fog a politika. Most azt látom, érzem és tudom - az ember álljon ki valaki, vagy valami mellett, amiben hisz, amit helyesnek és jónak tart.

Ha oda az erkölcs, a példamutatás - mit adunk tovább a gyermekeinknek? A jövőnek?

Ez van.... (?) (!)

Egy kedves ismerősöm azt kérdezte: mostanában nem jut semmi az eszembe?

Egy csomó minden az eszembe jut, és egy csomó mindenről szeretnék írni. Az új munkahelyen szerzett tapasztalatokról, meglátásokról, élményekről - persze vannak negatív észrevételeim is. Az ilyeneket persze úgy kellene megfogalmazni, hogy vagy ne ismerjenek magukra a szereplők, vagy ha magukra ismernek, legalább ne sértődjenek meg. Szóval - nehéz ügy. De azért keresem a szavakat...

A másik dolog: mivel nem tudom, kik, mikor és hányan vetődnek/tévednek errefelé - nem is nagyon éreztem lelkiismeretfurdalást amiatt, hogy hosszú ideig nem írtam. Ettől függetlenül sok minden foglalkoztat.

Mai felháborodásom/neheztelésem/elmélkedésem tárgya (persze lehet, hogy öregszem): azt hallom, hogy "valaki" a 10 (!) éves fiát a barátjával (?) elengedte a kertmozi este 7 órakor kezdődő előadására - Schindler listája.

Több kérdés is felmerült bennem, de csak magamban háborgok.

• Látta-e az illető maga a filmet?
• Ha nem látta, tudja-e, hogy miről szól?
• Ha tudja, hogy miről szól, de nem látta - miért engedte el a gyereket egy másik gyerekkel?
• Ha elengedte, felkészítette-e? (Lehet-e egy tíz éves gyereket egyáltalán felkészíteni ilyesmire?)
• Mit adhat ez a film egy tíz éves gyereknek - már ha egyáltalán végigüli?

Többször és sokat beszélgettünk róla a párommal, hogy hogyan lehet a második világháborúnak és egyáltalán: a modern kor emberének e szégyenfoltját úgy tálalni a saját gyerekeinknek, hogy felfogják a súlyát? A saját, érett gondolkodású tizenhárom éves fiamat sem lökném be a moziba, hogy itt van, nesze, nézd meg.

Sokat, sokat beszélgetnék vele - aztán először valószínűleg a Hegedűs a háztetőn-nel kezdeném (ami mai szóhasználattal élve kicsit "lájtos"), de azt sem hagynám neki egyedül végignézni. Aztán, ha leülepedett a film és megemésztette, és feltette a kérdéseit, aztán - de csak azután! - néznénk meg EGYÜTT! a Schindler listáját.

Felrémlenek saját tizenéves korom moziélményei: a rengeteg western (spagetti és társai), a kalandfilmek tömege, a kacagtató filmek sora - és sajnálom, nagyon-nagyon sajnálom azt a mai tízévest, aki a Schindler listájával kezdi (kezdheti) a mozizást....

A legnagyobb hazugság

Hónapok, de inkább évek óta ez motoszkál a fejemben:

Az ún. " magyar demokrácia", vagy: a magyar "demokrácia", vagy a "magyar" demokrácia legnagyobb hazugsága...

... hogy "a nyilvánosság a legnagyobb erő".

Cáfolja, aki tudja. E jobb sorsra érdemes városban ez még jobban visszatetsző, nevetséges, botrányos, kétségbeejtő, irritáló...

Elgondolkodtató

Végre van állásom!:)

Elgondolkodtató azonban, hogy ebben az országban főállású közalkalmazottként (egészségügy!), napi 8 órás munkaidőben - a közalkalmazotti bértábla alapján - az alapbérem annak az összegnek a háromnegyede, amit 2 évvel ezelőtt 4 órában egy országos politikai szervezetnél végzett munkáért fizettek.

Dalosünnep

Napsütéses vasárnap délután kellemes program ígérkezik. Az egyik városi gimnáziumban a lakóhelyünkön lévő általános és középiskolák énekkarainak fellépése. Fellép a lányom, és még sok-sok-sok ismerős gyerek, mindre kíváncsi vagyok. Kisváros, közel van az előadás helye, gyalog megyek - mindössze egy fényképezőgép van nálam.

A bejáratnál ér az első meglepetés. Belépődíj van, 500 Ft-ot kérnek a jegyért. Többen csodálkozva-mérgelődve teszik szóvá nemtetszésüket, köztük én is. A programfüzetben sem szerepelt a jegy ára, és a gyerekek sem említették, hogy fizetni kell. A gimnázium adja a helyszínt, a fellépő gyerekek is ingyen, örömmel énekelnek. A belépőjegy a városi várszínház biankó szelvénye, melyen sem az esemény megnevezése, sem a helyszíne, sem az ára nincs feltüntetve, a bejáratnál filctollal írják rá az összeget. Kotorászok a zsebemben, kétszáz forintot találok. Mondom, hogy szeretnék bemenni, keresek ismerőst, és megpróbálok kölcsön kérni. Észre sem veszik, hogy bemegyek. Szerencsére találtam valakit. Innentől kezdve már csak én érzem kötelességemnek, hogy felháborodásom ellenére visszavigyem a pénzt. (Mint utóbb kiderült, a később jövőknek már nem is kellett fizetniük.)

Az önkormányzat kultúrális bizottságának elnöke nyitja meg a dalosünnepet, szavait elnyomja a folyamatosan érkező szülők, a már bent lévő, fel-alá mászkáló nézők, a később sorra kerülő gyerekek duruzsolása. Nincs elég ülőhely, a későn érkezők már csak állva tudják élvezni a műsort, egy helyi dolgozó (?) az első fellépő előadásának közben hoz székeket.

A nézőtéren kívül (állóhellyel rendelkező szülők) rekedtek is folyamatosan beszélgetnek egymással, a sok halk beszéd hallható morajjá erősödik. Vége az első műsorszámnak. A gyerekek aranyosak voltak, egy nem túl jó hírű általános iskola lelkes énekesei, láthatóan munkáját szerető karvezetővel levonul a színpadról. A műsorközlő felkonferálja a következő énekkart.
A már leszerepelt énekesek egy része szintén jár-kel, a másik részéért jönnek a szülők, és előadás közben szállingóznak ki-be. Van olyan szülő, aki csak a saját gyerekét jött el megnézni, már megy is tovább. És ez így megy másfél órán keresztül. Nem csak a szülők és gyerekek, de a fellépő iskolák karvezetői is ide-oda mászkálnak. Szervezetlenség, nemtörődömség, a másik produkciójának semmibevétele - majd az egyik iskola egyik műsorszáma:

"Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a másik énekét is szépnek."

Voltak ott nem szép lelkű emberek is a nézőtéren, mert sokakat láthatóan nem érdekelt az előadás. Néhányan csak kötelező jelleggel jöttek el, mert "fellép a gyerek". Ezt kiváltképpen apukákon lehetett észrevenni, akik néztek már mindenhová kínjukban, amíg sorra nem került a gyerekük, ekkor aztán előrefurakodva kapcsoltak be videót, telefont, kattintgatták a fényképezőgépeket nem törődve azzal, hogy ki előtt mászkálnak, ki előtt állnak meg. Majd a szereplés után fellélegezve vonszolták maguk után a gyereket, és léptek le a vége előtt.

A gyerekek azonban helyesek, ügyesek és nagyon lelkesek voltak. Minden iskola fellépői kitettek magukért, még ha nem is volt tökéletes itt-ott egy-egy hang. A kicsik után jöttek a középiskolák, ahol a városvezetés által gonoszul és bosszúból tönkretett Gimnázium énekkara óriási tapsot kapott. Egy másik, a fiúgimnázium kara a markáns férfihangokkal nagyon kellemes élményt nyújtott, ők is zajos sikert arattak. Legvégén pedig a fiúgimnázium és a katolikus iskola( két kivétellel) lányokból álló énekkarának közös produkciója következett, melyhez kis színpadi jelenetet is kreáltak - nagy tetszést keltett a már félig kiürült nézőtéren.

Észrevételeim:

1. Ha valamiért belépődíjat fizetünk, szolgáltatást várunk érte. Akárha csak annyiban is, hogy normális körülmények között tekinthetünk meg egy előadást. (Elképzelem, ahogy pl. a Zeneakadémián, kórusok hangversenyén, vagy egy komolyzenei előadáson folyamatos nyüzsgés van... Brrr!) Csak a műsorközlőnek kellett volna egy kis útmutatást adni, szólnia, hogy kérem, kapcsolják ki a telefonjaikat, csak a szünetekben távozzanak, a leszereplő énekkarok vonuljanak az emeletre ésatöbbi, ésatöbbi. Szervezőkészség: egyes.

2. Ha a szülők nem tisztelik a gyerekeik (és más gyerekek) teljesítményét, akkor ne várják el a gyerekeiktől sem a méltó viselkedést, sem a kultúra (bármely formájának!) szeretetét, tiszteletét. Úgy érzem, ezzel a nemtörődömséggel beletipornak az érdeklődő lelkekbe, kiölik a gyerekek lelkesedését. Magatartás: egyes.

3. Világos, hogy mindenki szeretné megörökíteni a gyermeke, az unokája produkcióját. Tegyük már ezt úgy, hogy tiszteletben tartjuk a többi ember jogát is arra, hogy nyugodtan tudja nézni, amit szeretne. (A legvisszataszítóbb az a nagymama (?) volt, aki az első sorban ült, majd előadás közben felállt, és a kórus előtt fel-alá mászkálva vette fel telefonjával a műsorszámot, közben majd fellökve a karvezetőt!) Empátia: egyes.

Az első

Hetek óta figyelem az eget. Minden évben megjegyzem, hogy mikor érkezik. Tavaly április 10-én láttam először. Az idén tegnap jött meg az első. Végevonhatatlanul itt a tavasz:)

Álláskeresőben - csak úgy keresgélek erre-arra

Meg tudná-e valaki mondani, hogy az alábbiakban részletezett munkához/álláshoz mi a frásznak kell közigazgatási versenyvizsgával rendelkeznie a jelentkezőnek, amikor még a számítógépes rendszerek használata előtt is elég volt ehhez a dologhoz még a 8 általános vagy egy gyors-gépírói tanfolyam is egy-két napos betanítás után?!

" Ellátandó feladatok:

Gondoskodik az igazgatóság mindenkor aktuális rendszere szerint beérkező és kimenő ügyiratok kezeléséről, osztályon belüli iktatásáról. Gondoskodik a bárkódok megrendeléséről, azok nyilvántartásáról, és elszámolásáról, vezeti a jelenléti ívet, a szabadságokat nyilvántartja és kiírja, összeállítja a hó végén a munkából való távolmaradásról szóló jelentést, az étkezési utalványra jogosító kimutatást, a vidéki munkatársak költségkimutatását, egyéb adminisztrációs jellegű kimutatásokat. Közlönyöket, értesítőket, szakkönyveket szétosztja, nyilvántartja, gondoskodik a szükséges irodaszerekről, egyéb anyagokról, közreműködik az éves leltározásban.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Gondoskodik az Igazgatóság mindenkor aktuális rendszere szerint beérkező és kimenő ügyiratok kezeléséről, osztályon belüli iktatásáról."

Amúgy a közigazgatási versenyvizsgáról itt olvasható egy roppant érdekes blogbejegyzés.

Húsvét ürügyén...

Elbódulva a szagvelegytől (új szót alkottam! a szagok egyvelege: szagvelegy), elkámpicsorodva a randa időtől, elbúcsúzva az utolsó locsolótól - ebéd után álomba merültem.

Azt álmodtam, hogy a fiaim, akik locsolkodni mentek, végre majd nem kapnak pénzt (én sosem adok senkinek abban bízva, hogy majd végre egyszer megunják a rokonok, és ők sem adnak). Hogy nem kapnak tejbevonó masszás csokoládékat (persze kaptak egy csomót!), hogy a hozzánk látogató rokonok nem az előszobában hadarják el a verseket, és öntenek nyakon engem meg a lányomat a különböző márkájú és illatú üvegekből (persze, hogy így történt), aztán nem állnak gyorsan tovább. Pedig de.

Szóval a végén felébredtem...

Olvasási szokásaim

Megtisztelő, hogy számontart. Ezúton is köszönöm neki.

És ha már az ő oldalán rámtalált - továbbpasszolom a kérdőívet oximoron-nak.

1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?
Jaj, hát két ilyen "borzalom" is volt! Az egyik Boris Vian: Köpök a sírotokra!(a mai napig úgy érzem, hogy az a könyv „megrabolt”, és még jól fel is idegesített!!!) Azért vettem meg, és küzdöttem vele, mert a Tajtékos napok c. könyve tetszett Vian-nak. A másik a Garp szerint a világ c. könyv (ami úgy emlékszem, megfilmesítve valamelyik kategóriában Oscar-díjat kapott – Robin Williams-szel a főszerepben -, hogy miért, azt nem tudom. Szerintem a könyv katasztrófa volt.).

Sokat-sokat kell olvasni, hogy az embernek lehessen „legrosszabb könyvélménye”.

2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?
Igazából - sorrend nélkül – a következők:

Lloyd C. Douglas: …És köntösömre sorsot vetettek
Jókai Anna: Napok
Oravecz Imre: Ondrok gödre
Szabó Magda: Az ajtó
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek (ez hangoskönyv formában lett az enyém)
Wass Albert: Átoksori kísértetek
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Vámos Miklós: Apák könyve

Remélem, még sok-sok ilyen könyv vár rám.

3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?
Annak idején a Rakéta regényújságban sorozatban volt olvasható a Hannibál-történet, ha jól emlékszem, Vörös Sárkány címen. És még: A cápa. Egy méterre tartottam magamtól a könyvet, mert a végét nem mertem olvasni és 5 percenként felálltam, mert nem tudtam ülve maradni az adrenalin miatt. Amúgy nem olvasok „frászthozó” könyveket, mert nem szeretem őket. (Max. egy-két soft-thriller film a TV-ben, mert könyvben sokkolóbb a hatás. Nem szeretek félni.)

4. Mit használsz könyvjelzőnek?
Bármit, ami a kezembe akad. Gyufaszál, kártyanaptár, préselt virág (többéveset találtam már valamelyik újra elővett könyvben), papír zsebkendő, a könyv borítója, többéves képeslap, boríték, legújabban a gyerekeim kézműves-foglalkozásokon gyártott könyvjelzői. Szerintem rengeteg olyan könyvem van, amiben található valamilyen könyvjelző-szerű.


5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt … hm?
Tévénézés helyett, (pszt! az „átkosban” rengeteget olvastam a munkahelyen), evés közben, fürdőkádban, járművön – bárhol és bármikor. Nincs olyan nap, hogy ne venném magamhoz a Betűt.



6. Mi volt az első könyved, amit olvastál?
Általános iskolában másodikos voltam, amikor beiratkoztam a könyvtárba, így a Gőgös Gúnár Gedeon után az elsők között volt Szalay Lenke: Mogyoró és a Mogyoró kinövi a kabátját c. könyve. Körülbelül pont annyi idős voltam, mint Mogyoró, amikor olvastam őket (7-8 éves).

7. Puha kötésű vagy kemény fedeles? (Úgy általában, nem az előző kérdéshez kapcsolódik.)
Tartós könyveket szeretnék venni, csak nem mindig fussa rá. Így aztán a jó könyveket megveszem puhafedelűben is. Viszont ha régebben volt már puhafedelű kiadású könyvem, amit meg tudok venni keményfedelesben (akár antikváriumban is), akkor megteszem. A puhafedelűt meg elviszem a bolhapiacra

8. Mit olvasol most?
Sokmindent, és van, amit újra.

• Shaffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek (gyönyörű történetek kivételes emberekről).
• Paulo Coelho: A portobelloi boszorkány
• Frances Hayes: Napsütötte Toscana (a filmet meg ne nézzétek!)
• Rosemunde Pilcher: Téli napforduló (ezt minden évben elolvasom, mert símogatja a lelkemet).

9. És hányadik oldalon jársz?
• végén
• elején
• közepén


10. Rajta hagyod a "kezed nyomát" a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)?
Véletlenül leeszem, leöntöm, lefröcskölöm a fürdőkádban. De attól még az ENYÉM!
(Kölcsönkönyvekkel SOHA nem bánok ilyen mostohán.)
Régebben nem volt szokásom, de mostanában a számomra nagy jelentőséggel bíró mondatokat, bekezdéseket, szavakat, kifejezéseket ceruzával aláhúzom. Már nem a régi a memóriám, és ha keresek valamit, akkor már csak arra emlékszem, hogy melyik könyvben volt, hogy hányadik oldalon, az már kiesik. Így csak át kell pörgetnem a lapokat, és meglelem.


11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?A borítója és a címe csak annyiban befolyásol, hogy egyáltalán felkelti-e az érdeklődésemet, és kézbe veszem-e. Fontos, hogy ki írta, fontos az ismertető fülszöveg. Ezért nyúlok érte. Belelapozok. Döntök.

12. És az oldalszám?
Soha.

13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?
Fiatal koromban sokszor (a türelmetlenség), mostanában még véletlenül sem.

14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?
Ó, egy csomó!


15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?
Egyszer egy kölcsönkért könyv elázott. Sajnos szivárgott az akváriumom, és mellette volt az asztalon. De azért a mai napig megvan a könyv, míg a tulajnak megvettem az újat.

16. Eladod-ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik?
A dupla példányokat elajándékozom, vagy elviszem a bolhapiacra. De volt már olyan is, hogy megvettem plusz-példányokat, hogy a gyerekeim majd ne veszekedjenek rajta.
Amúgy pedig mániákusan ragaszkodom hozzájuk (megvan még a Boris Vian és a Garp is). Azt hiszem, ha égne a ház, a gyerekek után a könyveket menteném, amíg csak tudnám.

17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyen?
Ha nem tudom letenni – feltétlenül magammal viszem. Akár a budiba is.

18. Tényleg, olvasol a mosdóban?
Időnként.

19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán olvasónaplót ?
Nem vezetek olvasónaplót. Az iskolában kötelező jellegű volt az olvasónapló-írás, adott szempontok alapján – nem a véleményemre, érzéseimre voltak kíváncsiak a hetvenes években. De ha ránézek a könyvespolcra, vagy a könyvesbolt kínálatára, tudom, hogy mi az amit még nem olvastam, mi az, ami már megvolt és mi a restanciám.


+1.: még valami hendikep?
Hendikep? Az nem.

Így a végére inkább idéznék egy könyvből:

„-Mondd meg mit olvasol, megmondom, ki vagy!

„-Mondd meg, mit nem olvasol – és megmondom, mekkora sznob vagy!” :)))))

A múlt heti sikerek

A legnagyobb gyermekem a 13. születésnapja után néhány nappal és a szüleim 50. házassági évfordulóján szombaton délelőtt - a Magyar Diáksport Szövetség által rendezett úszóverseny országos döntőjében - a megye és az iskolája képviseletében korcsoportjában az 50 méteres mellúszásban 5. helyezést ért el a 23 induló között.

Az iskolai történelem szóbeli belső vizsgán ötöst kapott úgy, hogy nem hiányzott a felkészülés miatt. Ez a vizsga négy jegynek felel meg. Mint utólag megtudtam jónéhányan a vizsga napján nem mennek iskolába. Sőt, akad olyan kitűnő tanuló (!!!), aki a vizsga előtt 3 napot még otthon is töltött tanulással. Hetedik osztály. Agyrém.

Ráadásul a fizika témazáró dolgozata is ötös lett.

Nagyon büszke vagyok rá.

Még ha az a fránya irodalom döcög is....:)))))